Felségsértés vagy bolhazaj – Merre dől O. V. szobra?

Milyen dolog volt már – épp egy hete – Orbán Viktor szobrát ledönteni? Fúj, fúj – hangzik jobbról, ej-ej – hangzik balról, de még a magát függetlenként aposztrofáló sajtó is fintorog, fene a gusztusát, hogy micsoda ízetlenkedés és nem is szellemes.

Ja, lehet, hogy nem volt szellemes, de tűpontos volt.

Menjünk végig az egészen, mint a dedóban, mert az elmúlt hét éppen arról szólt, hogy ezt a dolgot senki nem akarja érteni. S jól látható stratégiák épültek arra, hogy potenciális szavazói rétegek valóban nem is értik az egészet, hát segítsünk rá nekik, hogy még jobban félreértsék.

 

Fotó: Németh Dániel

Mi viszont kezdjük ott, hogy Orbán Viktort azon a tüntetésen nem bántotta senki, állítson bármit is a felségsértést kiáltók s a felségsértést istenkáromlásnak megélők retorikai eszközökben alig is válogató kórusa. Azon a tüntetésen Orbán Viktor szobrának papírmasé-hungarocell mását döntötték le, azon praxis ellen lépvén fel, mely a hivatalban lévő vezetőknek szobrot emelne, s esetleges gesztus szintű bántalmazásukat felségsértésként értelmezze. Hogy speciel ennek a gyakorlatnak Magyarországon pont Orbán Viktor a legfőbb terjesztője, az különösen súlyos istencsapás (mindenkinek, még Bayer Zsoltnak is, csak ő nem tudja vagy nem hajlandó tudomást venni róla, valszeg bagóért). Értsük jól: nem pusztán arról van szó, hogy e bálványimádásnak Orbán Viktor lenne a kiválasztottja, hanem arról is, hogy ő a fő gerjesztője, életben tartója, mind közönségesen a lelke. A személyi kultusz ugyanis rohadtul nem alulról jövő kezdeményezés, veszettül nem civil mozgalom (még ha Bayerék a Békemenettel és a CÖF-fel ezt hazudják is), hanem az egy felülről lefelé irányuló erőszakprogram. S nyugi, kedves olvasó, annyit sem mondasz, hogy fapapucs, máris tele lesz/van az ország Orbán-emlékművekkel. Mely emlékművek lehet, hogy nem a sportos vezető fizimiskáját ábrázolják, hanem éppenséggel valami stadionfélére hajaznak a falu végén, a főváros közepén, lassan minden kilométerkőnél, de attól még különösebb szimbolizmus nélküli, hiperrealista emlékművek azok, s tegye fel a kezét az, akinek más jutna eszébe róluk (az ég felé kúszó stadionokról), mint Orbán Viktor.

De a Clark Ádám téren még csak nem is valóságos stadiont tettek a földdel egyenlővé, csak egy szimbólum szimbólumát. Aki erre azt mondja, hogy egy ember elpusztítására buzdítottak ott, nos, az nem lehet más, mint rosszindulatú ferdítő. S ebbe, bármilyen – brrr! – csúnya dolog, beletartozik az is, hogy az eseményen megjelent művész (milyen alapon mondhatná bárki, hogy Dopeman nem az, abból él, abbéli tevékenységéért tartják el a magyar fogyasztók: igen, a magyarok, nemzetközi sikereiről még nem hallottunk), tehát e művész a helyszínen belerúg egy nagyot az inkriminált műtárgy főtagjába, azaz a fejébe (magyarul: a szimbólum szimbólumának szimbolikus részébe).

Ezen aztán tényleg lehet hörögni meg a szívünkhöz kapkodni, csak egyszerűen hamisság, rút képmutatás. Amiben a fő tragédia az, hogy nem az lett a válasz rá, hogy, ugyan már, menjetek ti a fenébe, a kutya sem bántotta ott az Orbánotokat, hanem az egymásra mutogatás, a mosakodás. Hogy én nem tudtam, hogy szétrúgjuk a fejét, én nem tudtam, hogy bazmegolás is lesz egy tüntetésen, egyáltalán mosom a kezemet, a többiek a hülyék, s még így többen, vice versa.

S ez pedig a felségsértést óbégatókat igazolja, s nem jelent mást, hogy itt tényleg Orbán Viktor megveszekedett hatalma fáj, s nem az, amit ez a hatalom folyamatosan okoz három éve Magyarországnak. Tehát kétszeresen is az a helyzet, hogy a múlt hét végén nem történt semmi a Clark Ádám téren. S ez az igazi baj.