Hátul le van zárva a liget, rohadt nagy, elsötétített állami autók parkolnak arra. A színpadon katonai sorfal előtt gesztikulál az a kicsi, egyre látványosabban kopaszodó, korpulens emberke a drága öltönyében, ami egy istennek sem akar rendesen állni rajta. És akkor szemből rávezetik a tömeget. Az embereit, akik azért serkentek megint fel, mert a gonoszok bántották az emberkét, műanyag szobrának fejével fociztak, s ettől eltörött valami a jóérzésű polgárokban, valami megszakadt bennük, talán nem túlzás, ha kimondjuk: alighanem még egy húr is elpattant bennük. S jöttek kedves megbántott vezetőjük elé, aki most valóban sértett arckifejezéssel szól hozzájuk, s vadul fenyegeti őket, persze nem őket, de mégis, hisz ők vannak ott, őket vezették elébe, hát ők kapják, hogyha nem szavaztok rám, ha nem seregeltek, nem szervezkedtek, nem álltok hadrendbe, megnézhetitek magatokat, tudjuk, hogy mindig voltak közöttünk árulók, muszkavezetők. S ők erre nem is mondhatják, hogy „Jaj, dehogy, hová gondolsz, Viktor! Mi biztosan elmegyünk szavazni, s hidd azt el, hogy rád fogunk voksolni, meg hidd el azt is, hogy szeretünk, Viktor!”. Nem mondhatják, s lehet, hogy Viktor nem is így gondolja, lehet, hogy azt hiszi, hogy őt senki nem szereti, s akkor tényleg mi lesz velük, ezért időnként fel-feltapsolnak, együttérzőn fel-felmordulnak, milyen igaza van, hogy megmondta. Így jelzik a körülöttük állóknak is, hogy ők nem muszkavezetők, ők rendesen el fognak majd menni szavazni, de addig is itt vannak, mindenki láthatja, integetnek, tapsolnak.
| ||
De a megbántott emberke még mindig mérges, látszik rajta, hogy haragszik, pedig milyen csinos kis pulpitust is fabrikáltak neki a színpadra, oda a katonák sorfala elé, kiköpött olyan, mint egy futógép, a tévéképernyőkön és az óriás kivetítőn pont úgy néz ki, mintha egy futógépről szónokolna az emberke: „A pufajkát öltönyre, a tavarist Tavaresre cserélték. Akik korábban nyakig eladósították az országot, visszalopakodtak…” Stb. stb.
Jó, akkor kezdjünk egy megfejthetetlen kvízkérdéssel.
Hol vagyunk?
1.) Egy állami rendezvényen, ahol a hivatalos Magyarország üli a nemzet ünnepét, s a kormányfő megemlékezik hazája történelmének egyik kétségtelen csúcspontjáról, amikor a nép felkelt az önkény ellen? Végtére is ez elég sanszos, hiszen október 23-át írunk, a forradalom évfordulója van. De nem, mégsem, hisz 27 perces beszédéből Orbán csak az első hatot szánja a forradalommal kapcsolatos lózungok pattogtatására, aztán hattól a kilencig rugalmasan elszakad, kilenctől féltávig valami nosztalgiashow-t nyom, hogy ő e helyről zavarta haza a ruszkikat, s onnan pedig jön a hazaárulós műsor. A beszéd komplett második szakasza semmi másról nem szól, mint politikai ellenfelei mocskolásáról, magyarságból esedékes kizáratásukról. Amit itt kaptunk, egészen biztosan nem 1956 ünneplése. 1956 ugyanis azon ritka pillanatok egyike volt a magyar történelemben, amikor mindenki ugyanazt akarta.
2.) Civilek tömeggyűlésén járunk talán? Végtére is ez elég sanszos, hiszen az Oktogonnál vagy a Nyugatinál már Széles Gábor szerint egymillióan voltak a Civil Összefogás Fórumának kürtszavára gyűlők, s a végük még a Batthyány téren rostokolt, a legalább annyira civil Steffka István szerint. De mindenki pontosan tudja, hogy mennyire civilek a tisztelt egybegyűltek. Nos, semennyire. Nem egy barkácskör vagy egy imaegylet, hanem mozgósított talpasai egy állami pénzen fenntartott nyomásgyakorló seregnek (és akkor még finoman fogalmaztunk), jól megfizetett s kinevezett vezetőkkel. Amit itt kaptunk tehát, egészen biztosan nem civilek tömegrendezvénye, meg azon mit is keresne katonái élén a miniszterelnök. Miért is tartanának nekik gyűlést az adófizetők pénzén?
3.) Egy párt kampánygyűlése lehetett ez! Hiszen mint mondtuk, az emberke beszéde második felében mást sem tett, csak savazta a politikai ellenfeleit, módfelett alpári stílben. Igen, ez lesz az, fideszes választási kampánynyitó nagygyűlés! De várjál, azt sem lehet rendezni közpénzből, az állam katonáival.
De akkor mi történt 2013. október 23-án a Hősök terén? Mindez együtt, pontosabban egyik sem. A nemzet tegnapi ünnepén egy nagy költségvetésű magánszám tanúi lehettünk: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke igyekezett félelmeit szavakba önteni kivezényelt törzsközönségének. Félelmeit a gyűjtőnéven kommunistának nevezett politikai ellenfeleitől, akik már kétszer kiporolták a seggét a választásokon. S most megint közeledik egy választás, Orbán Viktor rémálma. 2002-ben és 2006-ban megverte Medgyessy és Gyurcsány, ezért kellett ezen az ünnepen azt mondani, hogy már háromszor legyőzte/tük/tétek a kommunistákat, ezért kellett azt mondani, hogy nem számítanak a felmérési eredmények, ezért kellett hadrendbe állított csapatokról delirálni, mert még mindig az fáj, hogy 2002-ben csak a felméréseket sikerült megnyerni, 2006-ban meg még azokat sem. Ezt nem felejti el a kedves vezető soha, senkinek. Neked sem, tisztelt civil barátunk. S ezért mondja nektek, drága Hősök terén egybegyűltek, hogy félnetek jó lesz, ha nem egyesültök, szervezkedtek, szavaztok. S ezért használja saját kis hatalmi görcsölésére ennek az országnak az egyik vitathatatlanul legszebb ünnepét.
Mert fél. Fél, hogy elveszik tőle megint a hatalmát. Fél, mert tudja, hogy távolról sem verhetetlen, s távolról sem alkalmas vezető. Fél, mert van félnivalója. Csak úgy fél. Mert félvezető.
