Győrffy László Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című installációja 12 darab, egy-egy fehér tányéron elhelyezett műürülékből, egy levágott kezet formázó öntvényből és egy koponyákat ábrázoló fényképből áll. Nyilatkozata szerint a művész nem az utolsó vacsora parafrázisát akarta elkészíteni, de a megbízhatóan felületes magyar sajtó persze jobban tudja, és napok óta "szarevő apostolokról" cikkezik. (Alább egy olyan fotót közlünk, amelyen az installáció minden eleme jól látható – ez 2009-ben készült az FKSE-ben, és csak annyi a különbség a szegedihez képest, hogy ezen még a művész „öregített önarcképe” is látható, amely azért nem volt ott Szegeden, mert nemrég Párizsban mutatták be.) Csak halkan fűznénk hozzá, hogy az utolsó vacsorán nem 12, hanem 13 tányér volt az asztalon, egyébiránt viszont tartózkodnánk attól, hogy értékeljük a munkát – egész egyszerűen azért, mert nem láttuk, no meg képzőművészeti szakírók sem vagyunk.
Így is akadtak bőven, akik átlendültek ezeken a nehézségeken, és laikusként is kiváló műelemzésekkel gazdagították a kortárs képzőművészet recepcióját.
„Ez keresztényüldözés”, egy elmebeteg, „kóros elme kitüremkedése” – vélekedett például a HírTV Páholy című kulturális magazinjában nagy egyetértésben Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője és Kálomista Gábor producer, a Thália menedzserigazgatója, az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának elnöke. Bár hamar arra jutottak, hogy ez nem is művészet, de megengedően hozzátették, hogy ha akarja, felőlük „kiélheti exhibicionizmusát” a művész – csak otthon tegye, a négy fal között. Gyáva módon sem Győrffy, sem a Gajdics által (tévesen) idézett kritika szerzője, Nemes Z. Márió neve nem hangzik el a műsorban, amikor mindkettejüket „aberráltnak” minősítik.
De a fideszes média mellett nem tétlenkedtek a helyi politikusok sem. A Jobbik szerint „botrányos, hogy Mária országában, egy keresztény vallási régiós központban, a szegedi adófizetők pénzéből ilyen megvalósulhat. Ez már a legsötétebb SZDSZ-es kultúrpolitikai időket idézi”. A legszebb, hogy a Jobbik azóta is „vizsgálja”, nem történt-e bűncselekmény. A helyi KDNP Tiltakozunk a vallásgyalázás ellen címmel adott ki felháborodott közleményt, mondván, hogy az általuk találóan „képződménynek” nevezett installáció „nemcsak a hívő, vallásos emberek, de valamennyi jóérzésű polgár érzékenységét sérti”. Megmozdultak a „civilek” is. Megszólalt Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök, és – a maga sajátos módján – toleranciára intett: „Az egészen biztos, hogy a terített asztalon az emberi ürüléket kínáló 12 tányér mint műalkotás nem felel meg a katolikusok, a keresztények ízlésének. Egyesek a vallásos érzület elleni provokációnak tartják, mások egyszerűen tudatlanságról beszélnek. Bármilyen esetleges rosszindulat vagy talán kulturális deficitből fakadó balul sikerült szándék vezette a művészt, illetve a kiállítás szervezőit, hasonló jelenségekkel szembesülve a katolikusokra nem a megsértődés vagy a hangos, de értelmetlen tiltakozás jellemző.” Szegény helyi plébános ezt még nem tudhatta: ő már korábban összegyűjtött 99 aláírást annak érdekében, hogy távolítsák el a művet. Egy virulens náci portál készítői pedig szórólapokkal ragasztották tele a várost; a galéria ajtajára is jutott egy papírlap, ezzel a felirattal: „Kultúra tálalva: Magyar! Miért hagyod, hogy pár pofátlan zsidó kigúnyolja őseid vallását?”
Ezekben a különböző indíttatású és eltérő színvonalú reakciókban rengeteg a közös. A fideszes kultúrguru, a Jobbik, a KDNP, a plébános, a püspök és a Hitlert ajnározó náci portál egyaránt azt gondolja, hogy ők (1.) tudják, mi a műalkotás üzenete, (2.) megmondhatják, hogy ez az üzenet helyes vagy helytelen, és mivel (3.) minden keresztény ember és jóérzésű polgár gondolatait ismerik, ezért (4.) hivatottak a nevükben eljárni, és (5.) eme felhatalmazás értelmében jogosultak – nemcsak a műalkotást, hanem – a művészt erkölcsileg elítélni és gyalázni, továbbá (6.) a kiállítás cenzúrázását követelni. (Ebben az utolsó pontban a toleránsabb tenorban nyilatkozó püspök úr kivétel.)
Rossz hírünk van: mindennek természetesen épp az ellenkezője igaz.
Győrffy tegnap minden munkáját visszavonta, aminek nem örülünk, de az vesse rá az első követ, aki szívesen látná a saját fotóját fenyegetőző fasiszta cikkek illusztrációjaként, vagy örülne neki, ha a teljhatalmú kormánypártok televíziójában keresztényüldözéssel vádolnák, miközben egy nyilas párt perrel fenyegeti.
Szomorú ez a történet idáig is, pedig most jön a lényeg: ugyancsak tegnap történt, hogy a kormánypártok a szegedi kulturális bizottság ülésén megszavazták, hogy a közgyűlésnek javasolni fogják Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. igazgatójának leváltását, mivel „elfogyott vele szemben a bizalom”. Magyarán a kiállításnak otthont adó Regionális Összművészeti Központot is magában foglaló kft. vezetője azért kerül lapátra, mert a Fidesznek nem tetszett az egyik kiállított műalkotás.
Ez már önmagában gyalázat, de a delmagyar.hu tudósításából kiderül, hogy a kft. „ügyeit” tárgyaló bizottsági ülésre a kft. képviselőit nem hívták meg, ellenben a Fidesz által kiszemelt leendő igazgató és művészeti vezető – Kelemen Csaba egri színész és a lóháton éneklésben verhetetlen Sasvári Sándor – váratlanul betoppant. Őket úgy hallgatta meg a bizottság, hogy sem a hivatalban lévő igazgató, sem a jelenlegi művészeti vezető – Bátyai és Kesselyák Gergely – nem tudott arról, hogy le akarják őket váltani. Kelemen Csaba sietett leszögezni, hogy mestere Kerényi Imre, valamint első dolga lesz megvizsgálni, miképpen lehetne távol tartani a várostól Alföldi Róbertet, aki – a tervek szerint, Szörényi és Bródy felkérésére – jövőre a Dóm téren rendezi az István, a királyt.
Alföldi kigolyózása szépen belesimul abba a gondolati körbe, amely a kiállítás elleni gyönyörűséges nagykoalíció nyilatkozataiból kirajzolódik. Amelynek alig palástolt üzenete ez esetben nagyjából ennyi: nehogy már a zsidók után a buzik is ellepjék a várost!
