Magyarországon egy ideje nem lehet népszavazást tartani. Egészen pontosan az Orbán-kormányzat 2010-es újbóli színre lépte óta. A Fideszben – az ún. szociális népszavazás sikere óta – nyilvánvalóan túlmisztifikálják a népszavazások jelentőségét, azt hívén, hogy a pártnak a vizitdíj megtorpedózása hozta el a hatalmat. Ez persze valamelyest érzéki csalódás, az akkoriban regnáló Gyurcsány-kormány egy hosszas bukószéria csúcsán érkezett el ahhoz a referendumhoz, amelyen csak újabb súlyos sebet gyűjtött be a korábbiak mellé (őszödi beszéd, október 23. stb). Persze, önmagában nem sokat jelentene, hogy a párt eltúlozza a népszavazás intézményét – ha Orbán Viktor nem tartana tőle. De tart, ezért Magyarországon nem lehet népszavazást tartani az olimpiáról, de még olyan piszlicsáré ügyekről sem, mint a tébolyodott vasárnapi zárva tartás. S amitől félni lehet, azzal fenyegetőzni is lehet – már ha az események reménybeli alakítója kicsit kényszeresen saját magából indul ki. Végső soron erre alapozta Orbán az egész – ugyancsak módfelett sikeresnek elkönyvelt – menekültpolitikáját is. Félelmet ébreszteni, majd folyamatosan e félelemmel fenyegetni. S pontosan a menekültpolitika sikerébe vetett mélységes hit ragadtatta arra Orbánt, hogy előhozakodjék régóta dédelgetett álmával, a gyakorlatilag teljhatalmat biztosító terrorveszélyhelyzet-törvénnyel – csak hát időközben elszállt a kétharmad, ami ezt akadályok nélkül lehetővé tette volna. Orbán, mondhatni, későn futott ennek neki. De amennyire későn, annyira nagy rössel.
Csakhogy az minden ellenzéki párt számára világos lehet, beleértve a Jobbikot is, hogy egy ilyen felhatalmazás támogatása (akármit is kínál érte cserébe a Fidesz: pénzt, pozíciókat, egérutat) felér egy karakter-öngyilkossággal. Ugyanakkor persze az ellenzéki pártok, és különösképp a Jobbik a saját bőrükön tapasztalhatták meg Orbán menekültpolitikájának – mondtuk: rövid távon elért – sikereit: leginkább népszerűségvesztés formájában. Az óvatosság tehát jogos: mi van, ha kitart a felgerjesztett félelmekre alapozott riogatás hatása? Amire most a pót-kancelláriaminiszter Rogán Antal is alapozza aktuális fenyegetőzését: ha nem mentek bele a terrortörvénybe, a kérdést népszavazásra visszük (voltaképp hasonlókat lengetett be csütörtökön a korábbi egyszemélyű kancelláriavezető, Lázár is).
A dolog persze jogilag aggályosnak tűnik, de egyelőre csak fenyegetés szintjén lévén a felvetés, ennyire nem kell előreszaladni. Csak ismételjük át röviden, hogy mit is kellene a magyar népnek referendumon megerősítenie. „Orbán Viktor cenzúrázhatná a médiát, lelőhetné az internetet, beleolvashatna leveleinkbe, kijárási tilalmat vagy kitelepítést rendelhetne el, jegyrendszert vezethetne be, megtilthatná a külföldiek beutazását, vagyonokat zárolhatna. Lényegében azt csinálhatna, amit akar; még a remekül definiált »speciális terrorelhárító intézkedések« foganatosítását is megengedi neki a módosítócsomag” – írtuk épp e rovatban.
S akkor már gyorsan elképzelhetjük egy efféle népszavazás kérdéseit is. Akarod-e, hogy Orbán Viktor felmenjen hozzád, s elvigye a számítógépedet a kocsiddal? Akarod-e, hogy Orbán Viktor elolvassa az összes leveledet, s esténkét átfussa a böngészőprogramodat? Akarsz-e egy vidéki stadionba költözni? (Fűthető gyepszőnyeg garantálva!)
Persze, túlzunk.
Ahogyan Rogán is túloz, pontosabban blöfföl. De az ő – és Orbán többi kis vazallusának – szakadatlan igyekezetéből a napnál is világosabban látszik: a főnök komolyan gondolja. Minden hatalmat a várnak! Vagyis neki. Ha ez így lesz, a pallosjogra sem kell sokáig várni.
