Ózd futása – a Roma Központ elutasítása és a magyar politika alja

  • narancsblog
  • 2013. szeptember 23.

Narancsblog

Első blikkre csak szimplán gyáva az ózdi testület döntése. Ám ha jobban megvizsgáljuk, akkor az alvilági politizálás csaknem minden kellékét felleljük benne.
Ő itt Fürjes Pál

Ő itt Fürjes Pál

Fotó: MTI

Péntek délelőtt egyhangúan döntött úgy az ózdi képviselő-testület, hogy Székesfehérvár, Miskolc és Sárospatak után negyedikként ők sem kérnek a Roma Kulturális Központból. A szavazást alapvetően befolyásolta, hogy a Jobbikból korábban kivált két helyi politikus előbb több száz fős tüntetést szervezett a városba a létesítmény ellen, majd aláírásgyűjtésbe fogtak a központ jövőjéről döntő népszavazás kiírásáért. Az aláírások összegyűltek, a népszavazáson pedig a helyiek nyilván elkaszálták volna a projektet – és vele együtt a jobboldali önkormányzatot is.

Ezt nem akarhatta a fideszes Fürjes Pál vezette testület. Innen nézve a döntés – legalábbis a rövid távú célokat tekintve – logikus. Már csak azért is, mert Fürjes a nyári vízcsapbotrányban csúnyán megégett – állítólag azóta is borogatják –, miután egyenesen Pintér Sándor bírálta őt fölül, a polgármester országos nyilvánosság előtti totális besülését pedig aligha kell itt részletezni egy olyan mondat után, amit a negyven fok körüli hőmérsékletben tikkadó romákról megengedett magának: „Decemberben még nem volt kánikula.”

Ózd tehát bebukta a projektet. Bebukhatta volna szépen is, nem olyan gyalázatosan, ahogy tette. Mert Ózdon annyit gondoltak a dologról, hogy majd befogadják ezt az izét, és máris jön a városba 1,7 milliárd forint, lesz új munkahely, lehet majd villogni mindenhol. Nagyjából ennyi is van Fürjes lapunknak adott nyilatkozatában, amivel a májusi befogadás után tisztelt meg minket. Szerinte a lényeg:

●      nem kell a projekthez önrészt biztosítani

●      sok roma él Ózdon

●      a központ majd csökkenti a társadalmi feszültségeket, és segíti Ózd arculatváltását

●      ahol eddig elbukott a projekt, ott nem volt megfelelően előkészítve, ezért lehetett sikeres a hisztériakeltés

És csak mellesleg: a város felvirágoztatásért meghozott ünnepi testületi döntés a nyilvánosság teljes kizárásával, zárt ülésen született. (Ami ugye kapóra jött azoknak, akik a hisztériát „kelteni akarják.”) Történt ez annak ellenére, hogy Borsodban vagyunk, a Jobbik főhadiszállásán, a város vezetői mégsem gondolták úgy, hogy a központ csak úgy kaphatna helyet a városban, ha valahogy el is tudják magyarázni az ózdiaknak, miért lenne ez jó nekik és a városnak. Néhány PR-nyilatkozatot leszámítva erre nem fordított energiát a polgármester, akivel most szépen megetetik azt, amit főzött.

Ugyanis pontosan úgy viselkedett, ahogy a világról semmit sem gondoló, gyors hasznot remélő, gyáva végrehajtó káder, úgy, ahogyan a magyar politikusgarnitúra nagy átlaga. Akiknek köszönhetően az állampolgárok – ezt számos felmérés tanúsítja – jó része úgy éli meg a rendszerváltás utáni demokráciát, hogy ott neki annyi beleszólási joga van a dolgokba, hogy négyévente elmegy választani (újabban felhatalmazni), és kész. Különben meg hülyének van nézve, és ki van fosztva, nem állnak vele szóba, a hatalom láthatatlan, párbeszéd nincs, és ne is legyen! Az persze ennél valamivel bonyolultabb, hogy miért is van ez így, és miért nem jobb a helyzet, és hogyan lehetne ezen változtatni (az biztos, hogy helyben kell elkezdeni), és igazságtalanság is ezt úgy, ahogy van, a politikusokra kenni – ám ez alkalommal speciel rájuk lehet kenni.

Ózd (ahogy Miskolc és Székesfehérvár) érzéketlenül kezelte a projekt társadalmi kontextusát (konkrétan leszarta azt a tonnányi előítéletet, ami a hazai roma lakosságra zúdul), csak egyvalamire koncentrált: hogy legyen belőle pénz. Sok pénz, és ne nagyon kelljen csinálni érte semmit, a választókkal érintkezni meg pláne ne kelljen. Egyebek mellett ennek a hozzáállásnak köszönhetően él a magyar közélet az érvek, számok, ráció világa helyett a nemzeti giccs, a frusztrált indulatok, a félelmek és a démonok fogságában, ahol a politikus lenézi a választót, és nem beszél vele (legfeljebb néha meghallgatja), a választó meg gyűlöli a politikust (legfeljebb néha szavaz rá). Ahol szükségszerűen jelenik meg olyan párt, mint a Jobbik, amely, íme, ma már milliárdos projekteket képes elszabotálni pillanatok alatt.

Fürjes polgármester éppenséggel szembemehetett volna a hisztériával (ahogyan azt korábban kollégáin kérte számon), de nem tette, mert fél a Jobbiktól, azaz a Jobbik által hergelt és uralt indulati világtól. Mindezt hiba lenne kizárólag az ö nyakába varrni – a saját pártja is így van vele. (Erről korábbi cikkünket itt olvashatja.) Ez az a párt, amely 2008-ban az úgynevezett szociális népszavazáson a fukarságot és a hétköznapi ostobaságot meglovagolva megfúrt néhány értelmes dolgot (a tandíjat és a vizitdíjat), akiktől a demagóg népszavazás intézményét a Jobbik most kölcsönvette, akikkel Ózdon a Jobbik most azt művelte, amit öt évvel ezelőtt Orbánék az akkori kormánnyal. Néhány hangoskodó jobbikos srác felmosta a Fidesszel a padlót. Most cigire gyújtanak, és bizakodva néznek a jövőbe. Van rá alapjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.