François Hollande francia elnök háborús cselekedetnek minősítette a pénteki támadást, a pápa egyenesen a III. világháborúról beszél. Abban még nem lehetünk egészen biztosak, hogy a történelem is így tartja majd számon jelen időszakát a világnak, de arra mérget vehetünk, hogy nagyon sokan értékelik e megszólalásokhoz hasonlóan a helyzetet. S nem is feltétlenül a péntek este óta fennálló helyzetet, hiszen a párizsi drámának valóban megvoltak a maga elég messzire visszanyúló előzményei.
Párizst péntek este támadás érte, a legrosszabb fajta: a polgári lakosságra csapott le az ellenség. Egy Párizst célzó támadás evidens módon az Európai Unió elleni támadás, s ahhoz sem kell megengedőnek lenni, hogy egész Európát lássuk ostromlottnak. De ki a támadó?
| ||
A párizsi öngyilkos merénylők némelyike ugyan pedánsan, tán túlontúl pedánsan is magával vitte az útlevelét, amikor ölni és meghalni indult, de a rájuk erősített bomba széttépte őket – aligha maradt valami az arcukból. De ha maradt volna is, néhány fiatalember arcát látjuk, akiket gyilkosként, bűnözőként, katonaként azonosítunk, s így is őrzi meg – ideig-óráig – az emlékezetünk. Ha majd kiderítik a személyazonosságukat, mert ki fogják deríteni, s publikálják, mondjuk az arcképüket, attól sem leszünk sokkal közelebb az ellenséghez. Csak megismerhetünk nyolc gyilkost.
Napokkal a párizsi támadás előtt egy pontosan kivitelezett dróntámadás megölte Dzsihádi Johnt, Szentháborús Jánost, az okkal valószínűsíthető (végtére a Daesh bejelentkezett felelősnek a párizsi tömeggyilkosságért) ellenség hírhedt hóhérát. Dzsihádi John képe egy tetőtől talpig beöltözött figuraként jelent meg a róla szétküldött, elrettentést célzó felvételeken, még a szeme sem látszott ki jóformán – ő volt az ellenség arca. Mindmáig az utolsó, hisz őt is kiiktatták, ami tagadhatatlan háborús siker. A történelem összes háborújának volt arca. Nem is kell sorolni Xerxésztől Hitlerig, Sztálinig akármeddig, s volt az arcokhoz rendelhető tömege is, töröktől tatárig, a fritzektől a jenkikig, satöbbi satöbbi. Még a 9/11 után indított hadjárathoz is hozzá lehetett rendelni Oszama bin Laden nevét, arcát.
Most kire lőjünk? Kire lőjenek a franciák? Kire tüzeljenek a közvetlenül megtámadottak, Európa polgári lakossága? Mert az, hogy ezek után meg akarja magát védeni, éppenséggel a legtermészetesebb dolog a világon.
S az elementáris pusztításon túl ez egy ugyancsak jó okkal feltételezhető célja lehetett e támadásnak. Hiszen a történelem, napjaink világhelyzete, Európa pillanatnyi állapota tálcán kínálja fel az ellenségképet; arcot ad az ellenségnek. Megfoghatóvá teszi őket a kisközösségek számára is. Nagyon sok múlik tehát azon, hogy mi történik az elkövetkező időszakban a francia (európai) közösségekben, falvakban, városokban. A megtámadottak elfogadják-e a nekik feltálalt ellenségképet. Ha igen, könnyen előfordulhat, hogy azokra üt vissza, akiket eddig is gyilkolt az igazi ellenség, amely így két legyet üt egy csapásra: árt azoknak, akik elmenekültek előle, s árt azoknak, akik felléptek ellene, akár csak annyival is, hogy hajlandóságot mutattak befogadni üldözöttjeiket.
Minden kétséget kizáróan megállapítani jelen szituációban, hogy ki tehát az ellenség, nyilvánvalóan nem könnyű – de azért lehetséges, ám aligha házilagos eszközökkel. Mindezért elemi európai érdeknek tűnik a dolgot, mindközönségesen magát a háborút a hivatásos állományra bízni, amit pontosan ilyen célokra hoztak létre a most legfőbb érintettek, a polgári közösségek. Találják meg az ellenséget, védjék meg tőlük a rájuk bízottakat.
(Arról pedig, hogy adott esetben ne üljünk fel a legelső felkínált ellenségképnek, itthon sem ártana gyorsan elgondolkodni.)
