Pár éve a Pixar stúdió nagyot gurított az Agymanók című filmjével: az animációban úgy képzelték el egy kislány elméjét, mint egy irányítóközpontot, ahol antropomorf manókban megtestesült érzelmek nyomogatják a gombokat. Kicsiknek és nagyoknak is könnyű volt ráismerni saját érzéseik működésére: milyen az, amikor szégyenlősen beleszeretünk valakibe, vagy bajok vannak a családban. De az Agymanók tapintatosan kikerült pár kellemetlen kérdést. Mi történik akkor, ha ez a kislány meghal?
Holtan esnek össze a manócskák?
Vagy fokozatosan sötétül el a koponyaűr, mintha merülne az aksi? Netán ezek a bizonyos fokig önálló agylakók azután is tovább éldegélnek, hogy a gazdatestet már kikezdték a kukacok? Fabien Vehlmann és az illusztrátor Kerascoët Beautiful Darkness című képregényében pontosan itt kezdődik a manócskák tragikus története.
| ||
Az angolul 2014-ben megjelent kötet egy Alice Csodaországbant idéző képsorral indul: egy beazonosíthatatlan, szűkösnek tűnő térben a tündéri hősnő éppen teázgatásra várja lovagját. Az udvarló megérkezik, cseverésznek, majd egyszer csak a falakról vörhenyes miazma kezd csorogni, minden fortyog és omladozik, a szerelmeseknek menekülniük kell. Trutymós alagutakon át kijutnak a szabadba, és az olvasót ekkor éri az első sokk:
az aprócska lények tucatjával rajzanak kifelé egy kislány holttestéből, amely zuhogó esőben hever egy erdei tisztáson.
A Beautiful Darkness a belga képregények (Tintin, Asterix és Obelix) és a viktoriánus tündérmese-illusztrációk vizuális stílusában meséli el a pöttöm emberkék küzdelmeit a természettel, egymással és a gyermeki naivitás mögött rejlő önző, akár erőszakos impulzusaikkal. Mivel felettébb sokan vannak, kezdetben fel sem tűnik, milyen gyorsan arat köztük a halál: kit egy bagoly ragad el, kit egy béka, mást a kisközösség élére álló önjelölt hercegnő temet el elevenen – a legtöbb szereplő neve elhangzik ugyan, de kár megjegyezni, mert úgysem érik meg az utolsó oldalakat.
| ||
Miután az olvasó beleszokott a stílus és a téma ellentmondásába, és szomorú szívvel beletörődött, hogy bizony ezek a Hüvelyk Pannák nem hagyják el az erdőt élve, rögtön felmerül a kérdés, hogy mi a fene ez a tündéri mészárszék? A Beautiful Darkness körüli műfaji és utaláshálót könnyű felrajzolni, Grimm testvérek, Lewis Carroll, A Legyek Ura találkozása a „sötét tündérmese” alzsánerével, de arra már nehezebb válaszolni, hogy miről is szól ez az óhatatlanul parabolaként olvasott képregény.
Ha kizárjuk azt a lehetőséget, hogy egyszerűen olyan olvasóknak szánt gyilokpornó, akik örömüket lelik apró dolgok elképzelt kínhalálában, és megpróbálunk értelmet adni a manóközösség hányattatásainak, rögtön mindenféle súlyos témánál lyukadunk ki: ember és természet viszonya, a közösség és az ökoszisztéma (jelen esetben egy kislány hullájának) párhuzamos széthullása, miből is áll egy egyén (ezeket a manókat a személyiség aspektusainak, vagy az emberi testet alkotó sejtek metaforáinak is értelmezhetjük). De a legérdekesebb kérdés az, hogy egyáltalán milyen érvényes tündérmesét lehet írni a klímaváltozás, a hatodik kihalási hullám, és általában az antropocénnek hívott érában?
| ||
A zsugorodás, töpörödés és ezek folyományai a tömegkultúrában legtöbbször valamiféle hatalomvesztésről, az értékek és szokások relativizálásáról szólnak. A hihetetlenül zsugorodó ember pókokkal harcoló hősének vagy a Drágám, a kölykök összementek hangyán lovagló tinijeinek a természettel is újra kell fogalmazniuk a viszonyukat, ami újbóli hódítást és gyarmatosítást jelent.
A gombaházakban lakó hupikék törpikéktől megtanultuk, ami pici, az szükségképpen szorosabb kapcsolatban áll a természettel,
ám a Beautiful Darkness hősei, ahelyett, hogy ellesték volna Törpapától az erdőmélyi patriarchális miniutópia csínját-bínját, játszadozásaik közben képtelenek tudatosítani, hogy immáron ők is – mint a kislány mindinkább oszladozó holtteste – szerves részei az őket körülvevő ökoszisztémának. Potenciális táplálékforrások az állatvilág számára, kitettek az elfertőződött sebeikben szaporodó baktériumoknak, és nem utolsósorban részei a lebomlás és átalakulás körforgásának. Mindegy, milyen cukik közben.
| ||
A Beautiful Darkness pont annyira kegyetlen, mint a klasszikus Grimm-mesék, és ez a kegyetlenség azért szokatlanul sokkoló, mert nemcsak a gonosztevőket érinti – mint szegény kibelezett farkast vagy az elevenen megsütött boszorkányt –, hanem az erdő minden lakóját, miközben a mesélő és a világ körülöttük tökéletesen érzéketlen marad. Mintha egy tréfás kedvű Werner Herzog írta volna a Sötét ökológia elolvasása után: gonosz, kiábrándító és fergeteges, mint Darwin-díjat osztogatni egy leégett óvodában.
| ||
____
Sepsi László (1985) író, szerkesztő, kritikus, elsősorban popkultúrával, zsánerirodalommal és filmekkel foglalkozik. Kötetei: Pinky (2016), Ördögcsapás (2017). Blogja, a Paratéka minden csütörtökön jelentkezik a magyarnarancs.hu-n.
