Sok közgazdásszal - a Nobel-díjas Friedrich Hayekkel, Herbert Simonnal és Milton Friedmannel -, számos filozófussal - Philippe van Parijsszal, Götz Wernerrel és Ulrich Beckkel -, több szervezettel és Facebook-csoporttal - a Norvég Liberális Párttal, a Dél-koreai Szocialista Párttal vagy az Új-zélandi Demokrata Párttal - egyetértésben úgy gondoljuk: a feltétel nélküli alapjövedelem (unconditional basic income) bevezetése egyszerű és hatékony megoldást nyújtana a fent említett társadalmi problémákra.
A feltétel nélküli alapjövedelem definíciója a következő: olyan, a politikai közösség által rendszeresen fizetett jövedelem, melyre a közösség minden tagja egyéni alapon és feltétel nélkül jogosult.
E meghatározásnak öt lényegi pontja van. (1) Az alapjövedelmet mindenki pénzben és nem élelmiszerben vagy más természeti javakban kapja. (2) Alapjövedelemre mindenki egyéni alapon jogosult, vagyis nem családoknak és/vagy háztartásoknak fizeti a politikai közösség. (3) Alapjövedelemhez a közösség tagjai rendszeresen (évente, havonta, hetente) jutnak. Ez különbözteti meg az alapjövedelem koncepcióját attól az elképzeléstől, mely szerint mindenki felnőtté válásakor (18 vagy 21 évesen) kap egy jelentősebb összeget, amely segít megvalósítani az életcéljait. (4) Az alapjövedelem arra elegendő, hogy fedezze a közösség tagjainak alapvető szükségleteit: az étkezés és lakhatás költségeit. (5) Alapjövedelemre mindenki feltétel nélkül jogosult, vagyis függetlenül attól, hogy rászorul-e vagy sem, illetve hogy szándékában áll-e kereső munkát vállalni, avagy sem. Ez különbözteti meg az alapjövedelmet olyan szociális juttatásoktól, mint a munkanélküli-segély vagy a családi pótlék.
Mi indokolja? - Fejlődés versus foglalkoztatottság
A modern társadalmakban a technológiai fejlődés a foglalkoztatottság csökkenését vonja maga után. Ezzel semmi újat nem mondunk - gondoljunk csak a 19. század eleji gépromboló mozgalomra, a ludditákra.
A vállalatoknak az a céljuk, hogy minél hatékonyabban és olcsóbban állítsák elő a piacra szánt termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel csak így képesek versenyben maradni, és profitra szert tenni. (Különben az olcsóbban termelő cégek kiszorítanák őket a piacról.) E hatékonyságot és az alacsony költségű termelést a vállalatok technológiai újítások segítségével érik el. Az új technológiák, termelési módszerek olcsóbban, kevesebb munkaerővel és kevesebb alapanyag felhasználásával tudják előállítani ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat. A piac folyamatos innovációra, a hatékonyság, termelékenység növelésére kényszeríti a vállalatokat, mert ez az egyik kulcsa a versenyelőnyök megszerzésének.
Emiatt egyre kevesebb munkaerőre van szükség ugyanazoknak a termékeknek az előállításához. (Egy füves terület rendben tartásához például már nincsen szükség három kaszáló munkásra, csak egy fűnyíróra, amit egyetlen ember is kényelmesen eltologathat.) E folyamathoz hozzájárul még az is, hogy a hatékony gépek relatíve olcsóbbak, mint az emberi munkaerő. Amíg egy gépet elég egyszer megvenni, addig az alkalmazott után folyamatosan bért és járulékokat kell fizetni. Ráadásul az alkalmazott munkavállaló - a gépekkel ellentétben - időnként sztrájkol a magasabb bérért, néha szabadságra akar menni, vagy a gyerekért az óvodába. Egyszóval: a piaci verseny által kikényszerített technológiai fejlődés a munkafelhasználás és a foglalkoztatás ellen hat.
A jelenkori kormányok gazdaságpolitikáját ugyanakkor az jellemzi, hogy mindenáron növelni szeretnék a foglalkoztatottságot. Olyan "munkatársadalomban" élünk ugyanis, melyben az egyénnek a megélhetéshez valamilyen, a társadalom által elismert munkát kell végeznie, amelyért fizetést kap, és amelyből megveheti maga számára a szükséges javakat.
A technológiai fejlődés által gerjesztett foglalkoztatottságcsökkenés és "a munka társadalma" (vagy "munkatársadalom") tehát egymás ellen hatnak. E probléma orvoslására eleddig még egyetlen állam vezetése sem volt képes.
Mármost az alapjövedelem mellett érvelők szerint úgy tudjuk a legkönnyebben felszámolni ezt az ellentmondást, hogy feladjuk a teljes foglalkoztatás illúzióját, és ehelyett arra törekszünk, hogy felmentsük az embereket a kényszerű munkavállalás alól - ha a munkalehetőséget "szűkös erőforrásnak" tekintjük, amelyből nem biztos, hogy jut mindenkinek.
Ha egy politikai közösség bevezetné az alapjövedelmet, vagyis mindenki számára biztosítaná a megélhetéshez szükséges jövedelmet, megszűnne a fenti probléma. Az egyénnek immár nem az alapvető megélhetéséért kellene munkát vállalnia.
Miért hasznos? - Társadalmi hatásai
Vajon nem eredményezné az alapjövedelem bevezetése a lusták és henyélők társadalmát?
Biztosan nem. Először is az emberek nagy része nem (csak) a megélhetéséért dolgozik, hanem a munkaköréből fakadó társadalmi elismerésért és státuszért is, vagy egyszerűen csak azért, hogy úgy érezze, hasznos tevékenységet végez. Az ilyen emberek akkor is keresni fognak munkát, ha a puszta megélhetésük más forrásból biztosított. Másodszor: az alapjövedelem valóban csak alapjövedelem, azaz kizárólag a létszükségleti cikkekre elegendő. Így az egyén nem tud belőle a kényelmét biztosító egyéb javakat, nyaralást, autót, társadalmi státuszt biztosító tárgyakat vásárolni. Ha a puszta megélhetésnél többre vágyik, akkor valamilyen rész- vagy teljes munkaidős állást kell találnia.
Azt is látni kell, hogy az alapjövedelem jobban motivál a munkavállalásra bármilyen szociális juttatásnál, például a munkanélküli-segélynél. Ha a kettőt a hatékonyság szempontjából hasonlítjuk össze, jól látható: a munkanélküli-segély egy sereg olyan nehézséggel küszködik, amely nem jellemzi az alapjövedelmet. A munkanélküli-segély stigmatizál, azt sugallja, hogy valaki haszontalan tagja a társadalomnak. Ez a megbélyegzettség és a munkából való kényszerű kimaradás lerombol(hat)ja az illető önbecsülését, meglévő készségeit: kirekesztheti a társadalomból. Ráadásul a szociális segélyeknek megvan az a furcsaságuk, hogy a hozzájutáshoz azt kell bizonyítani a hatóságoknak, ami a foglalkoztatásra épülő társadalomban elítélendő: hogy az illető hasznavehetetlen ember, aki nem képes fizető munkát találni. Ezzel szemben az alapjövedelmet mindenki megkapja attól függetlenül, hogy dolgozik-e vagy sem, alkalmas-e munkára vagy sem, ezért mentes a segélyek negatív pszichológiai hatásaitól.
Az alapjövedelem ki tudja küszöbölni azt a csapdát, amit a munkanélküli-segély és az alacsony bérek együttes jelenléte állít. Gondoljuk csak végig! A munka nélküli egyén azért nem motivált a munkavállalásra, mert a munkába állásával lényegesen nem növekedne a segélyhez képest a jövedelme. Ha többgyermekes szülőként a minimálbérhez közeli segélyeket kapsz, nem lesz motivációd elvállalni egy alacsony fizetésű munkát, hiszen így közel ugyanakkora pénzösszegért még dolgoznod is kell, a munkahelyig esetleg utaznod is kell, ráadásul munkaidődben a gyerekeid felügyeletét is meg kell oldanod. Más a helyzet, ha az egyén az alapjövedelemre akkor is biztosan számíthat, ha alacsony jövedelmű munkát vállal el. Az alapjövedelemmel és a munkaviszonyból származó fizetéssel együtt érzékelhetően nagyobb lesz a jövedelme, mint amikor segélyt már nem kap, de alacsony jövedelmet igen. Ennélfogva motiváltabb lesz a munkavállalásra, mivel nagyobb mértékben növekszik a jövedelme alapjövedelemmel együtt, mint anélkül.
Könnyen belátható az is, hogy az alapjövedelem jelentősen javítaná a munkavállalók alkupozícióját a munkáltatóval szemben. A munkavállaló nem kényszerülne arra, hogy megalázó feltételekkel, rossz munkakörülmények között dolgozzon, hiszen ha nem vállal munkát, akkor is biztosított a megélhetése. Ezért az alapjövedelem jelentősen átalakítaná a munkapiacot: népszerűbbek lennének a részmunkaidős állások és a távmunkák, amelyek mellett a munkavállalónak maradna ideje a családjával, barátaival és a hobbijával törődni.
Az alapjövedelem bevezetése jelentősen csökkentené azok kiszolgáltatottságát, akik a mai társadalomban "eltartottnak" számítanak, vagyis azokét, akik háztartást vezetnek, családtagot ápolnak, gyereket nevelnek, saját kiskertet művelnek stb. A társadalom így elismerné, hogy ők is hasznos tagjai a politikai közösségnek, és függetlenséget biztosítana számukra az "eltartójuktól". Az "eltartottaknak" nem kellene a megélhetésük biztosítása végett rájuk nézve megalázó viszonyokba bonyolódniuk.
A munkavállalás kényszere alóli felszabadulás azzal is járna, hogy az egyén szabadon dönthetne úgy, hogy egyáltalán nem dolgozik, vagy hogy néhány évet munka nélkül tölt. Lehetősége volna arra, hogy jobban megismerje önmagát, rájöjjön az élete értelmére, vagy művészi alkotószabadságra menjen; önkéntes társadalmi munkát vállaljon, esetleg a családjának szentelje az idejét. Egyszóval: szabadon folytathatná a saját maga által elképzelt "jó életnek" megfelelő életet.
Az alapjövedelem bevezetése csökkentené - ha nem is szüntetné meg teljesen - a mélyszegénységet, a hajléktalanságot és a megélhetési bűnözést. Mérsékelné a bürokráciát is, hiszen az alapjövedelem kiváltaná a legtöbb szociális juttatást, ezért fölöslegessé válna az ezeket működtető intézményrendszer. Az a segélyező rendszer, amelynek állandóan ellenőriznie kell a segélyezettek rászorultságát, jóval nagyobb apparátust igényel, mint az, amelyik minden állampolgárnak bizonyos időközönként kiutal egy összeget. Így az alapjövedelem az állam ilyen jellegű költségeit is visszaszorítaná.
Miért megvalósítható?
Vajon gazdaságilag finanszírozható elképzelés-e az alapjövedelem koncepciója?
Az alapjövedelmet képviselő szervezetek (Basic Income Earth Network, U. S. Basic Income Guarantee Network, Basic Income UK, vagy a 2013 januárjában alakult magyar Egyesület a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért) tagsága egyre növekszik. Az alapjövedelemhez hasonló kifizetésrendszer létezik már Alaszkában, és helyi szintű, pozitív eredménnyel zárult kísérletek zajlottak Kanadában, Namíbiában és Indiában. A Latin-amerikai Parlament (amely szerepkörét tekintve leginkább a korai Európai Parlamenthez hasonlatos) 2012. november 30-án törvénytervezetet fogadott el az alapjövedelem keretfeltételeiről, s 23 latin-amerikai és karibi országnak javasolja. Az Európai Bizottság 2013 januárjában elfogadta a European Citizen's Initiative for an Unconditional Basic Income kezdeményezést: ha ez legalább egymillió követőre talál az EU legalább hét országából, a témát az EB az Európai Parlament elé bocsátja megvitatásra.
Az alapjövedelem finanszírozására pedig több javaslat is létezik (ezekről is lásd a http://basicincome.org honlapot), melyek értékelésekor mindenképpen szem előtt kell tartanunk az adott ország, régió adottságait, intézményeit, valamint azt, hogy az alapjövedelem bevezetése fokozatosan történne mind az összeg, mind az érintettek vonatkozásában. Egyes esetekben közösen birtokolt erőforrásokból, termelési eszközök használatából befolyt profitból lehet alapjövedelmet biztosítani a közösség tagjai számára (Alaszka). Más koncepciók szerint az újraelosztás, vagyis valamilyen adófajta lehetne az alapjövedelem forrása. Az ilyen javaslatok a földre, a természeti erőforrásokra, a spekulatív célú tőkemozgásokra ("Tobin-adó"), a luxusjavakra, az információáramlásra ("bit-adó"), az energiára, az üvegházhatású gázok kibocsátására, a vagyonra, a fogyasztásra kivetett adót emlegetik. Spanyolországban például 25 százalékos általános forgalmi adóból finanszírozható volna 200 eurós alapjövedelem. Az Egyesült Államokban a 230 ezer dollár feletti vagyonra kivetett 2 százalékos adó elegendő lenne havi 330 dollárnyi feltétel nélküli juttatásra.
Miért igazságos? - Az erőforrások egyenlő elosztása
Az alapjövedelem bevezetése nemcsak hatékony megoldása volna számos társadalmi problémának, hanem - ami ugyanilyen fontos - igazságos is.
Az emberiség rendelkezésére áll a Föld összes erőforrása és ezzel együtt az évezredeken át felhalmozódott tudásmennyiség - a keréktől kezdve a bonyolult informatikai rendszerekig. Alapvető igazságérzetünk azt súgja, hogy mindenkinek egyenlő joga van eme erőforrások használatára. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy bizonyos emberek birtokolnak ilyen használati jogokat, mások viszont nem. Mi a helyzet azokkal, akiknek nem jutott rész az erőforrásokból, mivel vagy nem örököltek, vagy későn érkeztek, és már minden valaki másnak a birtokában volt?
Képzeljük el azt, hogy egy lakatlan sziget termékeny területein két hajótörött osztozik fele-fele arányban. Mindketten gyümölcstermesztésbe fognak, és szépen éldegélnek a földjük terméséből. De mi történne, ha még egy hajótörött vetődne a szigetre? Melyik megoldás lenne az igazságos? (1) Háromfelé osztanák a termékeny területeket, és mindenki boldogulhatna a saját gyümölcsöskertje műveléséből. (2) Az egyik, már ott élő hajótörött azt mondaná az újnak, hogy ha dolgozik neki, cserébe ételt ad a kertje terméséből. (3) Könyörületből nem hagynák éhen halni az újonnan érkezőt, hanem minimális termésalamizsnát juttatnának neki, amelyen eltengődhet.
Szerintünk az első helyzet az igazságos, de világunkban sokkal inkább a (2) és (3) a jellemző. A jelenlegi társadalmak gyakorlatában természetesen nem lehetséges az erőforrások folyamatos újraosztása, és nem is csak a termőföld a hasznosítható erőforrás. De mégis van valami igazság abban, hogy valamennyi eszköz birtoklása, az erőforrások bizonyos szintű használata mindenkinek jár. Ezt testesíti meg az alapjövedelem koncepciója.
Gébert Judit közgazdász, Tőzsér János filozófus.
