"Új korszakot" ígért a nemzetpolitikában (?), határon túli politikában (?), magyarságpolitikában (?) a 2010-ben kormányra került Fidesz. Már az is politikai állásfoglalásnak számít, hogyan nevezzük a Magyarország határain kívül (a régi-új kurzus szerint az "elcsatolt területeken", vagy a "külhonban") élő magyar közösségeket.
A névadás különböző (jogi, politikai, szimbolikus) viszonyrendszert feltételez, de mindegyik egyazon dologra vonatkozik: a "határokon átívelő" nemzetegyesítésre. Ami meglehetősen aszimmetrikusan indult: a magyar kormány a korábbinál jóval radikálisabban meghatározta a kisebbségi közösségek jelenét és jövőjét.
Pénzosztás
A korszakváltó intézkedések sorát a támogatási politika teljes átalakítása nyitotta: kormányváltás után megszűnt a Szülőföld Alap, és létrejött a Bethlen Gábor Alap (BGA). Ez elsősorban a támogatások radikális visszanyesésével, illetve késedelmes folyósításával járt. A kormányváltás előtt néhány héttel kellett volna dönteni a 2010-es támogatásokról, a 900 millió forintos keret elosztásáról, ám döntés csak július közepén született, és csak a keretösszeg fele jutott el a kedvezményezett oktatási és kulturális szervezetekhez. A késés akkor felháborodást keltett, amire a kormány úgy reagált: az egész támogatási rendszer koncepcióváltásra, strukturális átalakításra szorul, és ha ez megtörténik - ígérték -, az ellenőrzés átláthatóbb és méltányosabb lesz.
Egy fiatal és a területen viszonylag ismeretlen embert bíztak meg a Szülőföld Alap átvételével-átalakításával: Ulicsák Szilárd miniszteri biztosként kezdte munkáját, majd a BGA élére került, ám nem maradt ott sokáig, 2011 élén távozott a tisztségéből. (A Kárpát-medencei ügyekért felelős kisebbségpolitikai megbízott Rákosmentén városfejlesztési szakember.) Pontos indoklás nem látott napvilágot arról, miért történt a személyi váltás. Ami tény: a BGA testületeiben immár nem kaptak helyet a kisebbségi közösségeket képviselő szervezetek (ellentétben a korábbi kormányzatok gyakorlatával), kilenctagú testület tett javaslatot a támogatásokra, amelynek élére Vizi E. Szilveszter korábbi MTA-elnököt kérte fel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes - ám döntési jogköre Semjénnek, Gál András Levente közigazgatási államtitkárnak és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak lett.
A kisebbségi szervezetek képviselőinek kizárása váratlan módon növelte a Fidesz-kormánnyal szembeni elégedetlenséget Magyarország határain túl. A kormányváltás után két évvel 11 milliárd forintból gazdálkodott a BGA, e keretnek tíz százalékát (886 millió forintot) azonban önfenntartásra költötte - majdnem ugyanannyit, mint amennyit a Szülőföld Alap a kormányváltás előtt megpályáztatott a kisebbségi szervezetek között (900 millió forintot).
Nem csak az oktatási és kulturális intézmények támogatására nem volt rálátása többé a kisebbségi érdekképviseleteknek a "nemzetpolitikai fordulat" után. A Magyarország határain kívül élő óvodás és iskolás gyerekeknek járó oktatási-nevelési támogatást a Fidesz-kormány hivatalba lépése előtt az RMDSZ háttéralapítványa, az Iskola Alapítvány adminisztrálta: ez a szervezet bonyolította le a pályáztatást, és innen érkezett az elnyert összeg a kedvezményezett családokhoz (22 ezer forint tanévenként minden érintettnek), többnyire postai átutalással. Ezt az eljárást éveken át bírálta az RMDSZ ellenzéke Erdélyben, hogy ti. mindez az RMDSZ politikai hálózatát erősíti. 120-130 ezer gyerek és fiatal adatait rögzítették évente, és a magyarországi költségvetésből 5 milliárd forint körüli összeg jutott ily módon célba. Az Iskola Alapítvány (és az RMDSZ) politikai szempontból kifogásolt, de gyakorlati szempontból sikeres munkájára a Fidesz nem tartott igényt, ehelyett a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség kapott megbízást az éves pályázat lebonyolítására, és az OTP kézbesítette Magyarországról Romániába (költséges nemzetközi átutalással) a kedvezményezetteknek a támogatást.
Ezt a módit is élesen kritizálták, mivel a megbízott pedagógusszövetség infrastruktúrával alig rendelkező szervezetként vállalta a százezernyi pályázat fogadását. Az Erdélyben élő családok közül pedig sokan nem rendelkeztek OTP-számlával, illetve az érintetteknek csupán egyharmada élt olyan vidéken, ahol a számlanyitás-kezelés könnyen elérhető. Maga a pályázati kiírás is másfél hónapot csúszott a korábbi évekhez képest, a várt összegek folyósítására pedig további hónapokat kellett várni. Orbán Viktor 2011-ben tulajdonképpen elnézést és türelmet kért Tusnádfürdőn, mondván, "nehéz és kemény idők várnak még Magyarországra, következésképpen a határon túli nemzetrészekre is".
El sem ült az oktatási-nevelési támogatás folyósítása körüli botrány, újabb heves vita kezdődött, ezúttal a Moldvai Csángómagyar Szövetség testületi lemondása miatt. A Fidesz kormányra lépése előtt 25 moldvai faluban 2200 gyerek számára működtettek oktatási rendszert. A hálózat mellett Székelyföldön csángó kollégium, Moldvában pedig hét településen magyar ház működött. Ennek az éves költségvetési kerete 140 millió forint volt, amelynek a felét a magyar állam állta. A kormányváltás után egy évvel a Moldvai Csángómagyar Szövetség jelezte, hogy a korábbi években 35-40 milliós adósságot halmozott fel, és forráskiegészítésre szorul. Magyar állami kezdeményezésre vizsgálat indult, amelyet a Teleki László Alapítvány bonyolított, és amelyben - kormányzati tájékoztatás szerint - román és magyar pénzügyi szakemberek vettek részt. Az ellenőrzés szerint a Moldvai Csángómagyar Szövetség "nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával, a könyvelési rendszer áttekinthetetlen, az aktuális likviditási helyzet nem megállapítható". Az érdekvédők nem fogadták el a kormányzat megszorítási, illetve a támogatási rendszer átalakítására vonatkozó terveket, ezért távoztak. Az Erdélyben széles körben elterjedt nézet pedig az volt, hogy az Orbán-kabinet elsorvasztja a stratégiai fontosságú moldvai oktatási hálózatot.
Politikai hátszél
Miközben az erdélyi magyar kulturális-tanügyi és civil szféra és a magyar kormány kapcsolata átalakult és azt többrendbeli konfliktusok terhelték, a politikai szcéna is átrendeződött. Az Orbán-kabinet hivatalba lépése után a magyar Országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amelynek érvénybe lépése után sürgetővé vált a kérdés: ki és hogyan adminisztrálja a Magyarország határain kívül élők dokumentumait az állampolgárság igénylésekor? A probléma megoldására új intézményháló jött létre: 2011 januárjában kezdték működésüket az első erdélyi ún. demokrácia-központok. Ezek az intézmények a magyar kormány és a Tőkés László elnökölte Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodása révén indultak. Az RMDSZ-szel viszont romlott a viszony: az Orbán-kormány felmondta a megállapodást a szövetséggel, illetve a szövetség háttérintézményeként működő Progress Alapítvánnyal, amely éveken át a demokrácia-központoknak megfelelő intézményhálót működtetett: azokban is adatgyűjtés, adminisztráció, lakossági kapcsolattartás folyt, ám itt nem magyar állampolgárságot, hanem a státusztörvény által biztosított "magyarigazolványt" igényelhettek az erdélyi magyarok.
Ez már a második éles konfliktus volt az RMDSZ és a Fidesz között: ekkorra vált egyértelművé, hogy csak azok számíthatnak bármilyen magyar kormányzati forrásra, akiket az Orbán-kormány partnerként elfogad. Néhány hónappal a demokrácia-központok elindulása után új párt alakult Erdélyben, az EMNT (amely "jogi személyiség nélküli közéleti mozgalom") mellett 2011 szeptemberében bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot.
Sűrű év volt ez a romániai magyar politikában, mert a demokrácia-központok elindításával, az RMDSZ és a Fidesz-kormány közötti folyamatos konfliktusok ideje alatt tartották a szövetség elnökválasztó kongresszusát is, amelyen több mint másfél évtized után vezetőt cserélt a legnagyobb romániai magyar érdekvédelmi szervezet: Markó Bélát Kelemen Hunor váltotta. Kelementől a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatok rendezését várták, és ennek a szándékát az Orbán-kormány hivatali ideje alatt évente bejelentették - de az első három évben alig valami valósult meg. A ciklus első két évében úgy tűnt, a stratégiai partnernek nevezett Erdélyi Magyar Néppárt olyan politikai hátszéllel rendelkezik Magyarországról, hogy sikeresen veheti a romániai parlamenti és önkormányzati választásokat. 2012 azonban csalódást hozott: a néppárt teljesítménye alig volt mérhető a választásokon, hiába építette kampányát kizárólag az RMDSZ-szel való éles rivalizálásra. A választás ugyanakkor világosan mutatta, mi történik akkor, ha a magyar jelöltek egymás ellenében indulnak.
A szövetség helyzetét az is rontotta, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem került kormányra. 2010-2011-ben a magyarországi forrásokról kellett lemondania, 2012-ben pedig a román források jelentős részéről is. Bár a választásokon erősebbnek bizonyult, és parlamenti, illetve önkormányzati helyeinek nagy részét megőrizte, 2013 a leépülés éve volt számára. Ez politikai szempontból is súlyos következményekkel járt: Bukarestből eltűntek a szövetség háttéremberei, szakértői, számos politikus, illetve szövetségi tisztségviselő ellen eljárás indult. A legnagyobb probléma azonban a civil és kulturális intézmények helyzete lett. Azok a szervezetek ugyanis, amelyek a korábbinál kisebb magyarországi támogatáshoz jutottak, vagy teljesen elestek attól, hosszú ideig számíthattak az RMDSZ által, a román kormánytól, illetve az önkormányzatoktól kilobbizott összegekre.
2013 végére aztán körvonalazódott az RMDSZ és a Fidesz közötti együttműködés. Az MKP, a Fidesz és az RMDSZ közösen lépett fel a szlovákiai Híd-Most európai néppárti tagsága ellen. A Híd-Most tagfelvételt nyert ugyan, de a magyar szervezetek számára precedens értékű volt, hogy tudnak és akarnak együttműködni, és hogy az RMDSZ a Fidesz szövetségeseként szavaz. Tavaly év végén tartották a XII. Magyar Állandó Értekezletet is. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok ideje alatt, a 2004-es állampolgársági népszavazás után kialakult éles nézeteltérés következményeként ezt a testületet hat éven át nem hívták össze. Az Orbán-kormány hivatalba lépésével azonban ismét tárgyalóasztalhoz ültek a magyar szervezetek, és dacára az elmúlt három év vitáinak (vagy éppen azok hatására) a zárónyilatkozatot teljes egyetértésben fogadták el. Kelemen Hunor kiemelte, hogy "a Magyar Országgyűlés bölcsen és megfontoltan dönt a választási törvény megszavazásakor annak érdekében, hogy a kettős állampolgárságot igénylők ne legyenek másodrangú szereplők, és ez a kérdés ne ossza meg a magyarországi társadalmat sem". Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester (akit sokan Kelemen Fidesz által támogatott kihívójaként emlegetnek), és Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati elnök pedig ez év elején arról nyilatkozott, hogy az RMDSZ partnere lesz a magyar kormánynak a választási regisztráció népszerűsítésében.
Összegzés
Idén januárig 45 ezer romániai magyar kettős állampolgár élt a választási regisztráció lehetőségével. Hídvégi Balázs, a Magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke az év elején Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót, amelyen kijelentette: maximum 65 ezer erdélyi résztvevőre számít az Orbán-kabinet az idei választásokon. Ez a kormány legfrissebb adatai szerint (amelyeket a hvg.hu beadványa után, bírósági határozatnak eleget téve tettek közzé tavaly áprilisban) a kettős állampolgárságot igényelt romániai magyar állampolgárok kevesebb mint egynegyede.
Az elmúlt évek "nemzetpolitikai fordulata" mérlege ekként vonható meg: a támogatási rendszer átalakítása nem hozta meg a várt eredményeket, a forráselosztás módja, illetve a forráshiány miatt egyaránt nőtt a feszültség az erdélyi magyar civil, oktatási és kulturális szférában. A romániai magyar pártok politikai erőtere viszont szűkült, a Fidesz-támogatással létrejött EMNP nem nyert mandátumot, az RMDSZ azonban elveszítette kormányzati szerepét, és több önkormányzatban is romlottak a pozíciói. Lett állandó magyarországi lakóhely nélküli kettős állampolgárság, ám ez sem társadalmi, sem politikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nőtt az elvándorlás Erdélyből, de immár nem Magyarország a cél, hanem Nyugat-Európa. (A Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Kiss Tamás szociológus szerint tíz éve még a külföldön munkát vállalók 75 százaléka választotta az "anyaországot", egy éve ez az arány már csak 27 százalék volt.) A várható erdélyi részvétel a tavaszi magyarországi választásokon messze elmarad a 2010-ben prognosztizáltnál, azaz a magyar állampolgárság könnyített megadása szimbolikus jelentőségű maradt, a várt politikai hasznot nem hozta meg a Fidesznek.
Történt azért valódi fordulat is a második Orbán-kormány ideje alatt. A korábban is nehézkesen működő intézmények még súlyosabb helyzetbe kerültek. A magyar-magyar konfliktusok nem oldódtak, hanem mélyültek. És eltűnt a magát nemzetinek mondó kormány iránti, 2010-ben még feltétlennek hitt bizalom.
| ||
