Konrád György, a migránsok és a liberalizmus

  • Babarczy Eszter
  • 2016. január 6.

Publicisztika

Amikor Konrád kiáll Orbán megoldása mellett, elfelejti, hogy Orbán ismét Magyarország legrosszabb kulturális vonásaira épített – a félelemre, a bizalmatlanságra, a közönyre, az ellenségességre. Babarczy Eszter cikksorozatának első része.

Konrád nem először fejezte ki örömét, hogy Orbán kirekesztette Magyarországról a menekülteket. De most ugyanabban a New York Times-cikkben, amely szenzációértékénél fogva mindjárt Konrád bejelentésével indít, a veterán diplomata, Gyarmati István sokkal árnyaltabban fogalmaz: Orbán megoldása mindössze azért talál mind több megértésre, mert sem a baloldal, sem a centrista jobboldal nem tudott adekvát megoldással szolgálni arra a nagyon gyakorlati problémára, hogy mit tehetünk a migránsok tömegeivel, akik itt állnak a határon. Azért tartom fontosnak megemlíteni Gyarmati nyilatkozatát, mert jól mutatja, hogy nem egyetlen lehetséges megoldás van a migrációs válságra, és a fal – amellyel Orbán tulajdonképpen kikényszerítette, hogy a környékbeli országok is falakat építsenek – egy olyan politikai kultúra része Magyarországon, amely az orbánizmus legpusztítóbb átka. Nem a rasszizmusra gondolok – véleményem szerint Orbánról és kormányáról sok rosszat el lehet mondani, de a rasszizmus nem tartozik ezek közé.

A segítségnyújtás – a menedéknyújtás – nem bevándorlási kérdés. Nem következik belőle, hogy a segítségre szorulók kapjanak politikai jogokat, állampolgárságot, kulturális autonómiát és saját iskolákat. A segítségnyújtás nem mindent kíván adni: annyit kíván adni, amennyivel képes enyhíteni a szenvedést. Nem politikai terv, hanem morális meggyőződés, amelyet azonban nagy hiba lenne leértékelni.

Sok barátomtól hallottam, hogy a hozzánk hasonló szentimentális jó lelkek (nota bene: Orbán ebben a kontextusban szívesen nevezi a liberalizmust morális terrornak) nem értik „a nagyobb összefüggéseket”, a valódi tétet, a történelmi kérdést. Amire válaszképpen azt mondhatom: akik a nagy összefüggéseket nézik, nem látják az itt és mostot, azt az egyszerű kérdést, hogy adok-e enni egy gyereknek, ha éhes. A szentimentális jó lelkek számára az a morális kultúra a becses, az az európai keresztény és humanitárius identitás a fontos, amelyben adunk egy éhes gyereknek enni, viszünk takarót egy menekülő családnak, segítünk jegyet venni egy csak arabul tudó férfinak, és általában igyekszünk egy nehéz helyzetben lévő ember helyzetén könnyíteni. A segítő nem akadályoz egy bölcsebb európai bevándorláspolitikát, nem foglal állást ökopolitikai vitákban – nem állít valamit, hanem cselekszik, ami, mint Arisztotelésztől tudjuk, a moralitás lényege. A Leszboszon élők mindennap kénytelenek eldönteni, hogyan cselekszenek, és mindennap van köztük, aki segít a partra kúszó menekülteknek. S akármilyen szorult helyzetben vannak is, büszkék erre. A magyar fal nem segít a leszbosziaknak; nekünk segít, hogy nyugodtan úgy érezhessük, a dolog nem tartozik ránk.

Egy olyan Magyarország, amelyben nincs helye az „itt és most segítek”-nek, rosszkedvű hely, félelmetes hely. Olyan hely, ahol a félelem mindig erősebb lesz, mint a szolidaritás. A fal azt üzente: mi magyarok mossuk kezeinket, dögöljetek meg inkább Szerbiában. Volt ennek alternatívája? Persze, hogy volt. Nagyméretű és jól felszerelt menekülttáborok, ahol emberi módon bánnak a menekültekkel és kiszűrik közülük azokat, akik nem jogosultak védelemre, miközben Európa felülvizsgálja a működésképtelen dublini egyezményt. Hogy ez sokba került volna? Azért van az európai szolidaritás – ezért van Európa –, hogy vészhelyzeteket közösen oldjunk meg.

Amikor Konrád kiáll Orbán megoldása mellett, elfelejti, hogy Orbán a menedékjog nyújtásának alkotmányos és nemzetközi kötelezettségét írta felül azzal a cinikus állítással, hogy a hozzánk érkezők biztonságos harmadik országból jönnek. Tudatosan mosta össze a bevándorlás kérdését a menekültjoggal, a terrorizmust az iszlámmal. Mint annyiszor eddig is, ismét Magyarország legrosszabb kulturális vonásaira épített – a félelemre, a bizalmatlanságra, a közönyre, az ellenségességre, a „nem az én bajom”-ra, az „oldja meg valaki más”-ra. Orbán ebből a morális kultúrából él, ezt a morális kultúrát táplálja a menekültekhez kapcsolt üzeneteivel. A „megvédjük az országot” ugyanúgy eleme ennek a kultúrának, mint a segítők lesorosgyörgyözése.

Ha van valami, amire büszkék lehetünk az elmúlt évből, az a több ezer önkéntes, akik politikai nézeteiktől függetlenül, a politikán túl, a mindennapok morális kultúrájában magától értetődőnek tekintették, hogy a segítségre szorulóknak segíteni kell. Ezek az emberek másképpen magyarok, mint Orbán szeretné.

Arról szeretnék elmélkedni, milyen mélyebb tanulságokat vonhatok le a baloldali liberális gondolatkör, a saját szellemi hazám kudarcaiból és sikereiből. Igaza van Orbánnak? A liberalizmusnak leáldozott?

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."