Mit tudott máshogy Orbán és Ceauşescu példaképe?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. március 31.

Publicisztika

Kilencvenegy éves korában, március 23-án elhunyt az „illiberális állam” prototípusának megálmodója, Szingapúr alapító miniszterelnöke, Lee Kuan Yew (Li Kuang-jao).

Nem ő találta ki a kategóriát, hanem a mostanság oly sokat emlegetett Fareed Zakaria, de mindazt, amit ez utóbbi esszéiben és a The Future of Freedom című könyvében leírt, pontosan illettek Lee intencióihoz.

false

 

Fotó: MTI/AP

Minthogy a volt miniszterelnök nevét számos szingapúri polgár ma is imáiba foglalja, mindenekelőtt tisztáznunk kell életművének nem csak tartalmát, de sajátos viszonyát is a demokráciához, s mindahhoz, amit egynémely magyar politikus illiberalizmuson ért.

A maguk javára

Szingapúr a második világháború után önálló brit koronagyarmat lett, majd egy népszavazás a rendívül szegény és javarészt kínai etnikumúak által lakott aprócska kikötővárost a szintén függetlenné váló Malajziához csatolta. Ám Kuala Lumpurt nyomasztotta az ország lakosainak igen vegyes kultúrája, így nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, amikor Szingapúr 1963-ban kivált az államszövetségből.

Szingapúr fennen hirdette, hogy – köztársasági jelleggel – mindig is a brit demokráciát tekintette mérvadónak. Ezzel együtt 1946 óta a Népi Akciópárt (People’s Action Party, PAP) gyakorlatilag egyeduralmat gyakorol, az ellenzéket ellehetetlenítette, megfosztotta anyagi forrásaitól. E forrásokra egyébként azok a családok tették rá a kezüket, melyek klánként évtizedek óta a politikát is kisajátították.

A maguk javára átalakították a választási rendszert, olyan törvényeket vezettek be, melyek kifejezetten a kormányzó pártnak kedveztek, a politika és a gazdasági élet kóros összefonódásából óhatatlanul fakadó anomáliák eltussolására egész jogi apparátus keletkezett az idők során. E folyamatok élén, igazodási pontként egyetlen ember állt: ő Lee Kuan Yew.

Rosálnak, köpnek

Lee nemcsak miniszterelnökként vezette Szingapúrt, hanem az uralkodó párt elnökeként is. Amikor 1990-ben, 67 évesen benyújtotta lemondását, helyét Goh Chok Tong (Go Chok-tong) foglalta el, akinek első dolga volt létrehozni a főminiszteri pozíciót, melyet természetesen Lee tölthetett be, s így továbbra is meghatározta a miniállam belső életét. Goh helyettese – majdani örököse is – Lee legidősebb fia, Lee Hsien Loong (Li Hszien-lung) lett, aki át is vette tőle a kormány irányítását 2004-ben, Goh pedig Lee Kuan Yew-tól korábbi főminiszteri pozícióját foglalta el. Utóbbinak ekkor ismét egy új, befolyásos pozíciót teremtettek a kabineten belül.

A hatvanas évektől kezdődően Szingapúr a nemzetközi szervezetek kritikájának állandó kereszttüzében állt – bár mint minden hűséges antikommunista szövetséges esetében, Washington eléggé kordában tartotta e kritikákat. Ezek java része azokra a törvényekre vonatkozott, melyek egészen mélyen beleszóltak az emberek életvitelébe, bizonyos esetben meghatározták magánéletüket, kényszerű külső „erkölcsi” normákat írva elő számukra. A leghírhedtebbé a „köpésellenes törvény” vált, mely horribilis összegű büntetést rótt mindazokra, akik a kínai póri szokásoknak megfelelően köpködni merészeltek nyilvános helyeken. Egyéb vétségeknek botbüntetés volt a következménye, de a drogkereskedelem és a bűnözői életvitel főbenjáró bűnnek számított.

Mindehhez persze hozzá kell tenni, hogy az állam lakosainak messze többsége a legszegényebb és így a legiskolázatlanabb dél-kínai bevándorlókból került ki, akiknek elődei és utódai nem számíthattak arra, hogy majd levetkőzik azt az életformát, melyet sorsuk rájuk kényszerített.

Nem véletlen, hogy sokakat megihletett a szingapúri példa. Románia például, mindjárt azt követően (1967-ben) vette fel a diplomáciai kapcsolatokat az apró, de szilaj törvénykezéssel „új minőségű nemzeti közösséget” teremtő állammal, hogy Nicolae Ceauşescu mindenható befolyásra tett szert. Nem is titkolta: a nagyfokú hatékonyság miatt az államvezetési gyakorlat egyes elemeinek átvétele a vágya; azaz egyetlen generáció alatt úgy átnevelni a primitív, óriási többségében paraszti származású román tömegeket, ahogy azt Lee Kuan Yew tette Kelet-Ázsiában a maga honfitársaival.

Ezt akkor még nem illiberális államként azonosították, hisz a terminológiát Szingapúrra Zakaria csak mintegy harminc évvel később alkalmazta, de tartalmában az mégsem különbözött mindattól, mint amit a hatvanas évek közepétől 1989-ig a román rezsim próbált megvalósítani, s bizonyos értelemben, új körülmények között Orbán Viktor Nemzeti Együttműködési Rendszere mostanság.

De vajon tényleg ilyen éles és egyetemes az átfedés a távol-keleti gyakorlat és az említett kelet-európai próbálkozások között? Kétségeink már csak azért is indokoltak lehetnek, mert az a spontán kultusz és nagyrabecsülés, mely Lee-t már élete során körülvette, ismeretlen tájainkon. Az Orbán körül kialakult, s a Fidesz által táplált személyi kultusz a politikust a legtöbb magyar szemében sokkal inkább nevetségessé – sőt elfogadhatatlanná – teszi, semmint tisztelhetővé. Így járt ezzel a többi vezető is 1945 óta egész Kelet-Európában. Mi lehet ennek az oka?

A temetés

A temetés

Fotó: MTI/EPA

Mindenekelőtt az, hogy a mondott kelet-európai próbálkozásoknak semmi közük mindahhoz, amit Lee Kuan Yew elképzelt. Mi több, meg is valósított!

– Szingapúrban valóban nagy tőkekoncentrációt hajtottak végre, s a kulcsvállalkozások élére nemegyszer a Lee család valamelyik tagja, esetleg a kormányzó párt meghatározó figurái kerültek, de e tőke forrása nem a lakosság kifosztásából származott, s annak visszaforgatása a nemzetgazdaságba elsődleges szempontnak számított.

– A „nemzeti tőke” létrehozása egyáltalán nem jelentette a már megtelepedett külföldi tőke lerablását, majd kiszorítását, inkább nagyvonalú bevonását a nemzetgazdaságba. Így az közvetlenül segíthette a „nemzeti tőke” gyarapodását is.

– Lee programjának kulcseleme volt – és maradt azóta is – az oktatás teljes vertikumának fejlesztése s az iskoláztatás bővítése minden szinten. A szingapúri egyetem mára felzárkózott a világ vezető tanintézményeihez, nem függetlenül attól, hogy igyekeznek minél több oktatói szaktekintélyt odacsábítani.

– Lee rendszere azáltal teremtett sajátos nemzeti tudatot, hogy országát kitárta a világ előtt, prioritásnak tekintette a multikulturalitást, előtérbe helyezte az angol nyelvet. Az aktív generációkban ma már többségbe kerültek azok, akiknek anyanyelve az angol, miközben nagyszüleik csak kínaiul beszéltek, szüleik pedig még kétnyelvűek voltak.

– A szingapúri rendszer először korlátozta a liberális jogokat, hogy kialakítsa a demokrácia – az esélyegyenlőség – kereteit, majd teret nyitott a liberális jogoknak, hogy azok révén a lakosság hozzájusson mindahhoz, amit a liberális demokrácia, vagyis a Nyugat megteremtett az elmúlt 200 évben. Szingapúrnak erre 20 évre volt szüksége.

Mit hagy Lee?

Az öt és fél millió lakosú Szingapúr egy főre jutó GDP-je ma nagyobb, mint az egykori gyarmattartóé, Nagy-Britanniáé. Az egykori gyarmat lakóinak egymással „inkompatibilis”, számtalan kínai dialektusa helyett a mai unokák angolul beszélnek. Esélyeik így nem csak a kis államon belül óriásiak, de globális értelemben is. Nem véletlen, hogy sok helyi lakos olykor éveket tölt a világ legfejlettebb államaiban, mielőtt hazatérne – magával hozva másutt szerzett vagyonát. Nem az otthoni ínség, politikai bizonytalanság, korrupció, kleptokrácia, politikai maffiavilág és nacionalizmus űzte el őket – mint az egykori Romániából vagy a mai Magyarországról. A szabadság csábításának engedtek, s köszönhetően az otthon megszerzett, bárhol hasznosítható tudásnak, mindenütt helyt is tudtak állni.

Lee Kuan Yew-t március 29-én temették. A heves monszuneső dacára százezernél is többen álltak az utcákon, ahol egy ágyútalpon végigvitték a koporsóját. Gondolatait a világ dolgairól ma is milliók olvassák.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.