A Magyar Narancs nyomtatott változatának olvasói ismerhetik az álláspontomat a Nemzeti Érzelmű Motorosok „Adj gázt!” című rendezvényének betiltásáról: a múlt heti lapban megjelent, Motorzaj című cikkemben amellett érvelek, hogy a rendezvény betiltása, noha eljárásjogilag nyilvánvalóan hibás módon történt, tartalmilag helyes és szükséges volt. Az éves holokausztmegemlékezés időpontjára meghirdetett, a Dohány utcai zsinagógát útba ejtő motoros felvonulás címében alig félreérthető módon a zsidók elgázosítására kívánt felszólítani, megtartása ezért szükségszerűen megvalósította volna a közösség elleni izgatásnak a Btk. 269. paragrafusában foglalt tényállását. Ilyen rendezvényt a törvényes rend sérülése – a magyarországi zsidó közösség élethez és személyi biztonsághoz való jogának megkérdőjeleződése – nélkül tartani nem lehetséges. Ezért a rendőrség hibát követett el, amikor a rendezvény megtartását eredetileg tudomásul vette. A miniszterelnök utasítására – a belügyminiszter közvetítésével – történt betiltás ezt a hibát orvosolta, túl a rendőrség számára rendelkezésre álló kétnapos mérlegelési időn. Mindazoknak, akik Orbán fellépését eljárásjogi alapon kritizálják, igazuk van. Mindazoknak, akik tartalmi alapon emelnek szót ellene, mondván, hogy „egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy a kormány ízlésétől függjön egy rendezvény megtartása” (TASZ), vagy hogy a miniszterelnök ne rángassa zsinóron a rendőrséget és ne tiltson be nyilvános rendezvényeket, „mert nem ez a dolga” (Narancsblog), nincs.
Az utóbbiak két ponton tévednek. Egyrészt arra tesznek javaslatot, hogy a rendőrség hivatalos állásfoglalás útján vegyen tudomásul egy előre bejelentett jogsértést, szükség esetén kivonuló rendőri erőkkel biztosítsa annak helyszínét, majd amikor a résztvevők az előzetesen közölteknek megfelelően valóban jogot sértenek, lépjenek fel ellenük. Ezen az alapon tömegverekedéseket is nyilvános rendezvényként lehetne bejelenteni a rendőrségen, helyszínüket az első pofon elcsattanásáig a rendőrség biztosítaná, udvariasan odébb tessékelve az arra haladókat.
Másrészt az adott helyzetben azt kifogásolni, hogy a kormány „zsinóron rángatja a rendőrséget”, szintén súlyos félreértés. A belügyminiszternek nemcsak joga, hanem kötelessége a rendőrség irányítása, aminek keretében szükség esetén „egyedi utasítást adhat ki feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására” [Rtv. 5. paragrafus, j) pont]. Mi ezzel a probléma? Kinek kellene irányítania egy országos hatáskörű, hierarchikus szerkezetű közrendvédelmi szervezetet, ha nem a kormánynak? Ha a kormánynak ezt a kompetenciáját kétségbe vonjuk, milyen alapon kérjük rajta számon, ha a rendőrség rosszul teszi a dolgát? Milyen alapon marasztaljuk el például a Gyurcsány-kormányt Gergényi főkapitány budapesti rendőrségének 2006. őszi tevékenységéért? Ha a rendőrség hibázik, téved, vagy egy kényes helyzetben rosszul méri fel a feladatát, ki másnak kellene legelsősorban beavatkoznia, mint a kormánynak?
Egy autokrata kormányt a rendőrség „zsinóron rángatásáért” kárhoztatni politikailag sem bölcs dolog. Az autokrata kormány ugyanis seperc alatt prezentál tetszőleges számú autokrata rendőri vezetőt, akik a zsinór elvágása után önerőből fognak autokrata intézkedéseket lendületesen foganatosítani. Ezek kifogásolásakor pedig a kormány képviselői együtt érző félmosollyal az arcukon tárják majd szét a karjukat, mondván, hogy ők a Velencei Bizottságtól a nyugdíjas köztársasági elnökökig mindenkivel szívesen konzultálnak, és szükség esetén a vonatkozó joganyag módosításától sem riadnak vissza, de a rendőrség munkájába közvetlenül beavatkozni sajnos nincs módjuk.
Mindebből nem az következik, hogy a gyülekezési jog szabályozása körül minden rendben van, és hogy az „Adj gáz!”-t betiltó rendőrségi határozatot helybenhagyó bírósági végzés jogi hivatkozási alapja – az Alaptörvény április 1-jei hatállyal módosított véleményszabadsággal foglalkozó cikkelye – ne adhatna alkalmat visszaélésekre. Feltevésem szerint annyi történt, hogy a bíróság – jó okkal – nem akarta hatályon kívül helyezni a rendőrségi tiltó határozatot, és ehhez nem talált jobb hivatkozási alapot a frissen módosított alaptörvénynél. Ez azonban – lássuk be – nem a bíróság hibája, hanem a jogalkotóé, aki nem írta bele a joganyagba expressis verbis, hogy egy előre tudható módon jogsértő demonstráció megrendezését hogyan kell megakadályozni.
Az a megoldás, amit a TASZ javasolt – a rendezvény megtartását a rendőrség vegye tudomásul, és ha a résztvevők ígéretüknek megfelelően valóban jogot sértenek, oszlassa fel őket –, nem az első, hanem a másodiknak meghirdetett motoros tüntetésre lett volna alkalmazandó. A „Tavaszi évadnyitó” elnevezésű, a Dohány utcai zsinagógát nem érintő rendezvényről ugyanis nem lehetett előre biztosan tudni, hogy megtartása jogot sért. Ha a megváltoztatott cím és útvonal dacára ez mégis megtörténik, a rendőrség dolga lett volna beavatkozni.
Nagy kár, hogy nem így történt. Egyrészt azért, mert a békés gyülekezéshez való jog mindenkit megillet, az antiszemita motorosokat is. Másrészt azért, mert az általuk elszenvedett jogsérelem demokratikus legitimitást kölcsönöz nekik: immár ők váltak jogsértés áldozatává, egy önkényes és jogtalan kormányzati döntés következményeképp. És amikor ezt a bíróság is megállapítja majd, azok tekinthetnek magukra a szabadság bajnokaiként, akiknek eredeti célja mások méltóságának semmibevétele volt.
