Az EJEB jó érzékkel helyezte szélesebb történelmi és nemzetközi kontextusba Baka András történetét. Az alkotmányozás köntösébe öltöztetett méltatlan munkahelyi vita részletei helyett ez az ítélet a bírósági vezetők alkotmányos feladatairól, a bírói függetlenség garanciáiról és az európai alkotmányos minimumról szól. Célközönsége nem csupán a magyar kormány, hanem az európai alkotmányos és politikai tér díszes társasága, kezdve az Európai Unió intézményeivel. Azokkal az intézményekkel, amelyek zajos és hangzatos politikai nyilatkozatait ritkán követik hasonlóan nagy ívű jogi lépések.
Az EJEB ítélete nem csak a lényeg megragadásának és kifejtésének iskolapéldája. Egy jól időzített kommunikációs véletlen folytán a döntést épp azon a napon hirdette ki a bíróság, amikor Nagy-Britannia az EU elhagyása mellett szavazott. Az ítélethirdetés napjának kitűzésekor maga az EJEB sem tudhatta, hogy szavainak az lesz a legfontosabb tanulsága: az önmagába roskadó EU bűvkörén túl is van és marad európai intézmény, amely nemcsak képes, de hajlandó is kiállni az európai alkotmányos minimum védelmében.
Hogy mindez egy magyar ügyben történt, nem annyira megtiszteltetés, mint inkább utolsó figyelmeztetés: közepesen bölcs dolog aratáskor a tűzzel játszani a pajta tövében. Ezzel a hátsó gondolattal ajánlatos tehát megfontolni a szélesebb összefüggéseit miniszterelnök úr minapi megállapításának, miszerint a bátor britek „nem kérnek többé a kioktatásból”.
Munkaköri kötelesség
A Baka-ügy méltatlan történetének fő állomásai egyben az Alaptörvényen nyugvó új magyar közjogi rendszer összeszerelésének fő momentumai is.
Baka Andrást 17 évi strasbourgi bírói szolgálat után 2009 őszén hat évre választotta meg a magyar Országgyűlés az akkor még létező Legfelsőbb Bíróság elnökének. Főbíróként egyben a bíróságok önigazgatásáért felelős és ma már szintén nem létező Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöki tisztét is betöltötte. A 2010-es választásokat követően a magyar kormány átfogó bírósági reformot indított útjára, párhuzamosan az Alaptörvény előállításával. A bírósági reform megváltoztatta a bíróságok szerkezetét és önigazgatását, híres-hírhedten csökkentette a bírói nyugdíjkorhatárt, visszanevezte a Legfelsőbb Bíróságot Kúriává, és létrehozta az Országos Bírósági Hivatalt, amelynek immár nem a Kúria elnöke a vezetője.
Bár Baka főbíró a tervezett bírói reformokat mind sajtónyilatkozataiban, mind a parlamentben korábban is kritizálta, 2011 októberében és novemberében az akkor még csak tervezett Országos Bírósági Hivatal kapcsán figyelmeztetett, hogy az új intézmény európai mércével példátlan, átláthatatlan és korlátozhatatlan mértékű hatalomkoncentrációt vezet be. E nyilatkozatokat nem holmi önsorsrontó indulat vezérelte: mint legfőbb bírósági vezető Baka munkaköri kötelessége volt a bíróságokat érintő jogszabályok véleményezése.
A kormánytöbbség nem várt sokáig a válasszal. A már tárgyalás alatt álló törvényjavaslatokat módosítva a Kúria átnevezése hirtelen a főbíró hivatalvesztésével járt. Az új főbírónak ugyan csak öt év szakmai gyakorlatra lett szüksége az új szabályok szerint, ebbe azonban nem számított bele Baka 17 évnyi szakmai tapasztalata, amit egy külföldi bíróság bírájaként szerzett. Az Alaptörvény hatálybalépésével, 2012. január 1-jén, három és fél évvel kinevezésének lejárta előtt távoznia kellett bírósági vezetői pozíciójából. (Vezetői kinevezésének alkotmányozás útján történt megvonása nem érintette bírói kinevezését.) Mivel felmentését magyar bíróság előtt nem tudta megtámadni, közvetlenül az EJEB-hez fordult jogorvoslatért.
Első ránézésre is
A magyar bírói reform fordulatos története meglehetősen kurucosra sikerült – bár ebben végül kevés köszönetre talált a magyar állam. A közjogi átalakítás során a kormány számos furfangot vetett be az európai intézmények megtévesztésére. Amikor az alkotmányos átalakításokkal összefüggésben felmerült a Legfelsőbb Bíróság átnevezése, 2011 nyarán az Európa Tanács közjogi tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak (VB) a nyomására a magyar kormány kifejezetten megerősítette, hogy az intézményi névváltoztatás nem jár majd személyi változásokkal. Nem így történt. A VB-nek ígéreteket tett a kormány arra is, hogy átgondolja az Országos Bírósági Hivatal vezetőjének hatáskörét. Nem csoda hát, hogy a Velencei Bizottság rossz néven vette, amikor az Alaptörvény negyedik módosításában viszontlátta a kormány eredeti ötleteit.
Bár a VB-vel folytatott párbeszédet az Európai Bizottság csak távolról figyelte, sajtóközleményeiben világossá tette, hogy ezekre az eljárásokra is gondja van, amikor kötelességszegési eljárást fontolgat a magyar állammal szemben. Ez az eljárás olyan jól sikerült, hogy az EU luxembourgi bírósága ki is mondta: a magyar bírák korai nyugdíjazása életkori alapú diszkriminációnak minősül, és mint ilyen tagállamhoz nem méltó húzás. Az azóta eltelt időben a VB ezen véleményei és a luxembourgi bíróság ítélete szorosan összekapcsolódtak az európai alkotmányos párbeszédben: az EU-ban mind a parlament, mind a bizottság együtt említi őket, ha épp jogállamiságról van szó. Az EJEB Nagykamarájának Baka-ítéletében is egyazon, összetett történet epizódjaiként szerepelnek. Vagyis az európai intézmények nem cseleződtek ki olyan könnyen: úgy tűnik, a kezdeti udvarias válaszok ellenére mindvégig átláttak a szitán.
Az EJEB Nagykamarájának döntése tartalmilag kevés újdonsággal szolgál: az EJEB legfőbb fóruma minden elemében megerősítette első fokon eljáró tanácsának döntését (erről lásd cikkünket: Pikkel? Magyar Narancs, 2014. június 5.). Így most már megfellebbezhetetlen papírunk van arról, hogy a magyar állam egyezménysértő módon korlátozta volt főbírójának szólásszabadságát és a jogállamiságot sértő módon zárta el a bírósághoz fordulás jogának gyakorlásától. A bírói út – vagyis a bírósághoz fordulás joga, amit az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének 1. bekezdése rögzít – korlátozható a jogállamiság követelményével összeegyeztethető módon, először is általános magatartási szabályt megállapító jogszabályban. Az EJEB azonban, a Velencei Bizottsággal egyetértve, úgy találta, hogy a Baka Andrást elmozdító jogszabályok valójában személyre szabott, egyedi intézkedések voltak, és ezért nem feleltek meg a jogállamiság legalapvetőbb követelményének.
A szólásszabadságot (egyezmény, 10. cikk) illetően megerősítette az EJEB, hogy a bírósági vezetőknek is joguk van a szólásszabadság gyakorlására és védelmére, különösen, ha olyan közérdekű kérdésben nyilvánulnak meg, mint a bírói függetlenség védelme. A nagykamara világossá tette, hogy mivel az ügyben magyar bíróságok nem jártak el, így kénytelen az EJEB közvetlenül értékelni a bizonyítékokat és feltárni az eset tényeit. Az EJEB az eseményeket nem mint különös véletlenek láncolatát olvasta, hanem a magyar bírói reform és alkotmányozás szélesebb, Európában is ismert összefüggéseiben vizsgálta. A nagykamara arra jutott, hogy első ránézésre (prima facie) úgy tűnik, Baka Andrást a bírósági reformra tett kritikai észrevételei miatt menesztették alkotmányozás útján. A kormány nem tudta hitelt érdemlőn cáfolni ezt az ok-okozati összefüggést.
Az EJEB úgy találta, hogy egy tagállam nem igazolhatja egy főbíró menesztését a bírósági függetlenség védelmével olyan esetben, amikor ez a főbíró nem követett el szakmai vétséget. Mivel ilyen a Baka-ügyben nem történt, a nagykamara úgy találta, hogy Baka András szólásszabadságát legitim ok nélkül korlátozta a magyar állam, amikor idő előtt menesztette.
Bár egy átlagos esetben az EJEB vizsgálata ezzel véget is ért volna, tekintettel az ügy körülményeire és a felek érveire, az EJEB áttekintette a jogkorlátozás szükségességét és arányosságát is. Az EJEB szerint Baka András megnyilvánulásai nem haladták meg a bírói reformok szigorúan szakmai kritikáját. Mivel ezzel Baka egy igen fontos kérdés nyilvános vitájához járult hozzá, szólásszabadságát különösen erős bírói védelem (strict scrutiny) illeti meg. Az EJEB szerint a magyar bírósági reform egészének fényében a főbíró elmozdítása nem a bírói függetlenség védelmét jelenti, hanem épp annak ellenkezőjére utal. A főbíró menesztése egyértelműen olyan dermesztő hatással (chilling effect) járt, ami a jövőben visszatartja a magyar bírósági vezetőket a bírósági függetlenséget érintő kormányzati intézkedések nyilvános kritikájától.
Legyen tétje
A nagykamara döntése sok szempontból pontot vagy inkább koronát tesz a magyar alkotmányos átalakítás érdemeinek elismerésére. Az évek során az Alkotmánybíróság nemcsak az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit semmisítette meg (amelyek aztán az Alaptörvény negyedik módosításaként születtek újra), hanem a bírói reform számos elemét is. A Velencei Bizottság jó néhány véleményben kifogásolta az elmúlt évek magyar közjogi átalakítását, és maga az EJEB is egyezménysértőnek talált már több elemet (így az egyháztörvény, illetve nemrég a parlamenti ellenzék szólás-szabadságának korlátozását). A maga visszafogott módján az Európai Bizottság és luxembourgi bírósága is felemelte a hangját a bírák korai nyugdíjazása, illetve az adatvédelmi biztos idő előtti alkotmányos menesztése ellen.
Az EJEB minapi döntésének legfontosabb erénye, hogy Baka András ügyében összefonja ezeket a szálakat, egybefüggő történetként kezeli az egyes esetek tényeit, és úgy vonja le a tanulságokat, hogy közben érdemben is hivatkozik az európai közjogi intézmények álláspontjára, és idézi a társadalmi szervezetek beavatkozóként előadott érveit. Vagyis arra az esetre, ha Európa mégis egyben maradna, a Baka-ügyben hozott ítéletével az EJEB megmutatta: úgy is lehet csinálni az európai alkotmányosságot, hogy annak legyen tartalma és tétje. Talán még nem késő követni a követendő példát. Egy kontinens, egy bolygó biztonsága és boldogsága múlhat mindezen.
A szerző alkotmányjogász.
