Régóta vita tárgyát képezi a 2014-es összefogás pártjainak politikusai és támogatói körében, hogy milyen szerepet játsszon Gyurcsány Ferenc az Orbán-rezsimmel szemben kialakítandó pártközi együttműködésben. A „Gyurcsány-dilemma” két szempont összeütközéséből áll. Az egyik, hogy a volt miniszterelnök pártja, a DK megkerülhetetlennek látszik a jelenlegi ún. demokratikus oldalon. A DK jelentőségét nem is igazán az MSZP-hez legnagyobb jóindulattal is csak közelítő támogatottsága illusztrálja, hanem sokkal inkább az országosan kiépített szervezete, elkötelezett tagsága és nem kevésbé elszánt szavazótábora. A kvótakampány kapcsán például láthattuk, hogy a DK szavazói sokkal nagyobb arányban követték pártjuk bojkottpárti álláspontját, mint az MSZP-sek; ez pedig vélhetően több százezer fix szavazót jelent a DK részéről bármilyen ellenzéki együttműködés számára.
Másik oldalról viszont a párt szívét és lelkét jelentő Gyurcsány Ferenc egyben hazánk egyik legelutasítottabb politikusa, sőt politikai szimbóluma. A Republikon Intézet egy tavaly augusztusban publikált kutatása szerint a Gyurcsányt bármennyire, de támogatók aránya a teljes népességben 23,9 százalék volt (valamivel kevesebb, mint a jelenlegi baloldali szavazótábor), míg az őt elutasítóké 57,5 százalék – ezek a 18 vizsgált politikusnál mért legrosszabb eredmények. Komoly ballasztot venne a nyakába egy ellenzéki összefogás Gyurcsány személyével – hangzik a Gyurcsány-dilemma második szempontja, amely a DK említett előnyeivel összevetve láthatóan komoly fejtörést okoz az ellenzéki közösségnek.
A dilemmát újabban a miniszterelnök-jelölti posztra bejelentkező Botka László is fölvetette, az együttműködés föltételéül szabva, hogy Gyurcsány ne szerepeljen a közös listán, mert „azokkal, akikkel a rossz emlékű, 2010 előtti kormányzást azonosítja a választó, nem lehet nyerni”. Pár hónappal később Gyurcsány az évértékelőjében, illetve utána több interjúban is kifejtette, hogy úgy tudja, Botka szavait később tettek is követték: Lengyel László közreműködésével háttéregyeztetések indultak meg, hogy a DK-n kívüli demokratikus pártok valahogy leválasszák Gyurcsányt a DK-ról, föloldandó az előbb vázolt dilemmát.
| ||
Az „összeesküvés” azonban eddig még láthatóan nem valósult meg, és semmi más sem történt, ami a vázolt állapotokat átrendezte volna a demokratikus oldalon, úgyhogy a dilemma továbbra is áll. Viszont nem sokkal az összeesküvés „elgáncsolása” után, a Gyurcsány-évértékelőt követő negyedik napon megjelent a HVG-ben a Medián adatsora a legfrissebb párttámogatási adatokról. Ezek a következőt mutatják (a választani tudók körében). A demokratikus oldalhoz tartozó pártok közül az Együtt támogatottsága 3 százalék, a DK-é 6, az MSZP-é pedig 12, a Párbeszéd és a MoMa nem mérhetők. Ha összeadjuk őket – ami a valós életben nem mindig lehetséges ugyan, de most jóindulatunk jeléül tegyük meg –, akkor ez így összesen 21 százalék. Ezzel szemben a Fidesz eredménye: 55, azaz ötvenöt százalék. Nagyon úgy fest tehát, hogy ha nem a mikroszkóp lencséjén át, egy szűken határolt metszetét figyeljük csak a hazai pártrendszernek, akkor máris jóval kevésbé tűnik jelentősnek az egész Gyurcsány-dilemma. (És ez akkor is így van, ha elfogadjuk a volt miniszterelnök egyébiránt elég bajos érvelését, miszerint az ő pártját tendenciaszerűen alulmérik.) Az ellenzék alapvető problémája nem az, hogy a Gyurcsány-párt 6 százalékát maguk mögött tudják-e, vagy sem; sokkal inkább, hogy a Fidesz szavazói csaknem háromszor annyian vannak, mint az egész demokratikus oldal. (A Jobbik az említett fölmérés szerint a legnagyobb ellenzéki párt, 15 százalékkal.)
A politikai munka, amit Botka László is meghirdetett a már idézett interjújában, nem kerülhető meg. A választásokon való minél jobb szerepléshez új szavazókat kell megnyerni, ennek forrása pedig főként a pártot választani nem tudók tábora lehet. Közülük is főként a kiábrándult fideszesek érdemes lőni: arra a bő félmillió emberre, aki foglalkozott a politikával, szavazott is a választásokon, csak mostanra már csalódott a jelenlegi kormányban. Az ő csalódottságuk alkalomadtán átfordítható lehet proteszt-szavazattá – viszont valószínűtlen, hogy szavaznának olyasvalakire, akivel szemben legalább egyszer már leszavaztak. Ebben a fénytörésben a Gyurcsány-dilemmának a második szempontja számít: az elutasítottság. Gyurcsány és a hozzá csatolt DK elfogadásával a demokratikus oldal láthatóan nem kerül közelebb a kormányváltáshoz; elutasításuk azonban megnyitja a proteszt-szavazatok fölszívásának lehetőségét. Ezt az aránytalan választási rendszer sem akadályozza meg: 6 százalék „elvesztése” korántsem perdöntő akkor, ha például van a Jobbiknak 15 százaléka, a DK-nélküli összefogásnak 40, a Fidesznek meg 39. Ezek a számok persze távol állnak a mostani helyzettől, az elérésük pedig rengeteg politikai munkát igényel; sőt ez ellen a stratégia ellen szól, hogy emlékeztethet Bajnai Gordon és Mesterházy Attila 2013-as összefogására, ami végül is olyan sikertelen lett, hogy 2014 elején, a veszteségminimalizálás okán be kellett vonniuk Gyurcsány Ferencet is. Viszont most, egy évvel a választás előtt nincs Botka Lászlónak érdemi kihívója, ellenben ott van számára Szeged ajánlólevele, valamint egy világos program is – nem tűnik teljesen veszett ügynek így akár az említett arányszámok elérése sem.
Természetesen elképzelhető egy másik forgatókönyv is: az, hogy beveszik Gyurcsányt, viszont vagy elég hatékonyan „eldugják” a választók szeme elől (erre vonatkoznak azok a javaslatok, amelyek szerint, ha a listán nem is, de egy egyéni körzetben helyet kaphatna a volt miniszterelnök), vagy egyszerűbb esetben tisztára mossák. Ennek az esélyei azonban jóval csekélyebbek. Egyfelől Gyurcsány és a DK továbbra is – sőt talán egyre erősebben – megtestesítik, nemcsak a 2010 előtti világot, de a jobboldali tábor narratívájának „lidérceit” is, amire persze folyton ráerősítene a kormánypárti média. Másfelől e stratégia esetén még az előző bekezdésben vázoltaknál is jobban kéne számolniuk az egyelőre dinamikusan növekvő Momentum Mozgalommal, amely szintén a bizonytalanokra pályázik, viszont helyzeti előnyben van minden „óellenzéki” formációhoz képest. Mindazonáltal volna egy lehetőség, amivel még így is javulhatnának az esélyeik: ez pedig nem más, mint az előválasztás, amin ha Gyurcsány valamilyen pozíciót elnyerne, akkor a pártok érvelhetnének úgy, hogy a nép szavazatai alapján került oda, ahova, tehát legitim jelölt. Az előválasztásba pedig föltehetően maga Gyurcsány is belemenne, hiszen a Lengyel-féle háttértárgyalások története kapcsán rendre úgy érvelt: „nem az emberek háta mögött állapodunk meg”, ugyanis „felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormányzás lesz”.
