A magyar kormány válasza egyértelmű: e politikusoknak nem tetszik a magyar kormány, ezért a leváltására törekszenek. A kormányzati értelmezésben motivációikat a „brüsszeli bürokraták” természetes ellenszenve, a „liberális média” befolyása és legfőképpen Soros György pénzének egyvelege alakítja.
E jobboldali érvrendszer annyira abszurd, hogy tételes cáfolata alig-alig hangzik el. Már csak ezért is érdemes pontosan rögzíteni, miért nincs igaza a Fidesznek, amikor Clinton nyilatkozatai mögött a Magyarországgal szembeni ellenszenvet vagy Soros György általi motivációt lát.
| ||
A kormányoldal egy dologban nem téved: Bill Clinton vélhetően tényleg nem kedveli a magyar miniszterelnököt; megkockáztatható, hogy személy szerint jobban örülne, ha nem Orbán lenne Magyarország kormányfője. Ám nincs az a nyugati politikus, aki ne tudná: a felületes vagy túlzó Orbán-ellenes nyilatkozatok csak segítik a magyar miniszterelnököt. Nagyon kevés olyan magyar választó van, aki külföldi politikusoknak jobban hinne, mint a magyar miniszterelnöknek. Sokaknak nem tetszik, hogy Orbán politikája árt hazánk nemzetközi megítélésének, ám közülük is csak kevesen gondolnák, hogy Magyarország Amerikának köszönhetné a szabadságát. Clinton nyilatkozata belpolitikailag nem gyengítette, sőt talán némileg erősítette is Orbánt.
Ennek pedig nem az az oka, hogy Clinton – vagy bárki más – ne tudná, hogyan olvassák nyilatkozatát Magyarországon; ez a szempont egyszerűen nem érdekli.
Nyilatkozatát valójában két elem motiválta. Az első: sok nyugat-európai és amerikai politikus, így vélhetően Clinton is aggódik a magyar kormányfő által épített „illiberális demokrácia” miatt. Az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok liberális demokráciák – gyakran alkotmányos alapelveik szintjén. Ha valaki deklaráltan illiberális demokráciát épít – annak minden kellékével: az alkotmányos intézmények manipulálásával, intoleranciával és Putyin-barátsággal –, az aggodalmat kelt a liberális demokráciát védeni igyekvők körében.
Talán ennél is fontosabb az amerikai belpolitikai magyarázat. Orbán Viktort – és az általa képviselt politikát – Brüsszelben jól ismerik. Talán még az is elmondható, hogy az európai véleményformálók többsége és a választók nem elhanyagolható része is tisztában van azzal, mit jelent az „illiberális demokrácia”; hogy milyen politikára lehet számítani egy Orbán-szerű politikustól.
| ||
Az amerikai választók számára azonban Orbán nem ismert személy – ellenben Putyin az. Puytin mint az Egyesült Államok egyik geopolitikai riválisának vezetője és az autokratikus berendezkedések legfontosabb nemzetközi megjelenítője, kifejezetten népszerűtlen az USA-ban. Csakhogy Billl Clinton Putyin-barátsággal ugyan vádolhatja feleségének ellenfelét, Donald Trumpot – azt azonban aligha tudná elhitetni, hogy Trump a politikáját akarná másolni.
Itt jön a képbe Orbán Viktor: miközben ugyanis Putyin és Trump között kevés a hasonlóság, Orbán és Trump között annál több. Mindkét politikus déli határzárról, a muszlimok befogadásának veszélyeiről beszél; ellenséges a liberálisokkal szemben, kifejezetten konzervatív ideológiai kérdésekben és jó véleménnyel van Putyinról. Márpedig ha sikerül megépíteni azt a képet, hogy az amerikai választók Trumppal a saját Orbánjukat kapnák meg, az fontos eredmény lenne a Clinton kampány számára. Trump egyelőre egyfajta „mumus” a liberálisok számára: sok Trump-hívő szerint a liberálisok csak ijesztgetnek Trumppal és a trumpi retorika valójában sokkal óvatosabb és józanabb politikát jelentene, mint amit nyilatkozatai sugallnak. Orbán lassan hatéves magyarországi kormányfősége arra példa, hogy létezik populizmus és intolerancia kormányzati szinten is; e tekintetben Orbán rendszere élő bizonyítéka annak, hogy mi történhet az USA-ban, ha a republikánusok győznek az elnökválasztáson. Márpedig az amerikai választók többsége – ha pontosan ismerné az Orbán-rendszer jellemzőit – biztosan nemet mondana annak amerikai adoptálására.
