Az oktatás és az egészségügy a kormányoldal politikájának két mostohagyereke: tiltakozások, a szakmai vagy politikai ellenfelektől induló akciók híján kevés kormányzati figyelem jut ezekre a területekre. Ezt jelenítette meg szimbolikusan is, amikor a kormány 2010-es megalakulásakor a két terület elvesztette önálló minisztériumát. Bár az intézkedést lehetett racionális érvekkel indokolni, a kormányzaton belüli érdekérvényesítést ismerők pontosan tudják: amelyik terület képviselője nem ül ott a kormányülésen, az kevesebb figyelemre számíthat.
Mindez nagyon is racionális megfontolás eredményeképp alakult ki. Az oktatásban és az egészségügyben nehéz kormányoldalon politikai értelemben „nyerni”. Mindkét nagy rendszer hatalmas költségvetési forrásokat kíván, s még ha e források nőnek is, akkor is nagyon nehéz érdemi, a szektor egészében érzékelhető, pozitív változást elérni – ellenben bármilyen látványos reformba könnyű belebukni. Bármennyi pénzt és energiát is csatornázna a kormány e területekre, a magyar oktatás és egészségügy rövid távon akkor sem érné el a nyugat-európai színvonalat. Felelős kormány persze ilyen helyzetben arra törekszik, hogy a lemaradást minél inkább csökkentse. A Fidesz-kormány ehhez képest kifejezetten politikai választ talált: igyekezett azon dolgozni, hogy a két terület – és problémái – minél kevésbé érjék el a nyilvánosság ingerküszöbét.
| ||
A politikai kalkuláció lényege, hogy mind politikai tőkét, mind anyagi erőforrásokat tekintve „olcsóbb” a konfliktusok elfojtása, mint bármilyen kockázatos reform elkezdése. E stratégia fél évtizedig működött: bár a felsőoktatásban időről időre megjelentek tiltakozások, ezek ritkán érintették a terület egészét. Egészen mostanáig a kormány sikerrel pacifikálta ezeket a területeket – elérve, hogy politikai konfliktusokra számára kedvezőbb terepeken kerüljön sor. A 2016. év oktatási tüntetései azonban egy tanulsággal már most járnak: a források csökkentése és a nagy ellátórendszerek negligálása hosszú távon visszaüt: egy idő után a helyzet tarthatatlanná válik.
A kormány nem hiába kezdett rohamtempóban egészségügyi béremelésekről és fejlesztésekről kommunikálni: alighanem attól tart, hogy az oktatási tüntetések megismétlődhetnek az egészségügyben is. Márpedig az egészségügy sokkal „veszélyesebb” politikai terep, mint az oktatás. Az egészségügy helyzete minden kutatásban – így a Republikon Intézet felméréseiben is – rendre szerepel a három legfontosabb probléma között; az oktatás a top 10-be sem mindig fér bele. Ráadásul az egészségügy ténylegesen élet-halál kérdése; a rossz iskola később kezelhető, és a család sok mindent tud tenni az oktatási problémák kiküszöböléséért, ám az egészségügyben az emberek teljesen kiszolgáltatottak az ellátórendszernek. Nem véletlen, hogy számos országban – például Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban – az egészségügy rendszeresen az egyik legfontosabb kampánytéma, ahogyan 2010 előtt Magyarországon is az volt.
Az egészségügy azonban sok tekintetben nehezebben ad alkalmat a tiltakozásokra, mint az oktatás. Ennek egyik oka, hogy az egészségügyben dolgozók számára könnyebb a rendszerből kivonulni: bár egy nyelveket beszélő tanár is találhat állást külföldön, az egészségügyben az elvándorlás sokkal könnyebb – és gyakoribb – jelenség. A másik különbség, hogy az egészségügyben „csak” forráskivonás történt – az oktatásban ezzel szemben komoly ideológiai váltás is; ez utóbbi így pluszelemet is jelent a tiltakozni kívánóknak. Végül, az oktatási területben dolgozók gyakran talán politikailag érzékenyebbek is.
Mindez azt jelenti, hogy az egészségügy tarthatatlan helyzete kapcsán nem annyira a szakma egészétől, vagy éppen a szakszervezetektől lehet várni a kormány kritizálását. A kritika így két területről érkezhet. Az egyik területet a magányos ellenállók, gyakran hősök jelenik: Sándor Mária ennek a legjobb példája. Ám az igazán erős tiltakozás – és tematizálás – leginkább az ellenzéki pártoktól lenne várható. A Fidesz rendszerét leváltani igyekvő ellenzéki pártok az oktatás kapcsán láthatták: létezik komoly társadalmi ellenállás a kormányoldallal szemben. Ennek becsatornázása és megjelenítése az egészségügyben következő időszakban az ellenzék egyik fontos politikai kezdeményezése lehet.
