A baloldali ellenzék és a Jobbik választási együttműködésével kapcsolatos felvetések nem csupán irreálisak, hanem károsak is. A baloldalra nézve.

2016 végén Medgyessy Péter nyilatkozata ismét a politikai napirend témájává tette a baloldal és a Jobbik esetleges összefogásának kérdését. Medgyessy Péter nem az első, aki egy ilyen összefogás lehetőségét felveti: hasonló gondolatot fogalmazott meg korábban Haraszti Miklós, illetve Kőszeg Ferenc is. A liberális és baloldali közéleti szereplők által felvetett gondolat a legnagyobb visszhangot rendre a kormánypárti sajtóban kapja. Mindez nem véletlen: amikor baloldali-liberális szereplők érvelnek a Jobbik elfogadhatósága mellett, az remekül illeszkedik abba a kormányzati narratívába, hogy a Jobbik voltaképpen már baloldali szereplő. Történik mindez úgy, hogy mind a baloldali, mind a jobbikos politikusok rendre kijelentik: nem kívánnak egymással összefogni.

A baloldal és a Jobbik összefogásának lehetősége két okból is irreális. Egyrészt, nem érdeke sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak. A Jobbik hitelességének végét jelentené, ha azzal a baloldallal fogna össze, amelyet szavazói legalább annyira – ha nem jobban – utasítanak el, mint a Fideszt. A Jobbik politikai közössége felől nézve a Fidesz rosszul kormányoz; a 2010 előtti időszak politikusait is tartalmazó baloldal azonban megtestesíti mindazt, amivel szemben a Jobbik létrejött. A másik oldalon a baloldal is nehezen magyarázná, pontosan milyen tartalmi érvek szólnak a Jobbik elfogadása mellett. Az antiszemitizmus vagy a cigányellenesség retorikájának csökkenése nagyon messze van az együttműködés lehetőségétől. A baloldali pártok rendszeresen deklarálják, hogy egymással is nehezen működnek együtt; hogyan tudna ez a politikai tábor a politikai paletta másik szélén helyet foglaló alakulattal megállapodni?

Másrészt, a baloldal és a Jobbik együttműködése választói szinten is nehezen működne. Az anekdotikus, egy-egy időközi választási eredményt felnagyító érveken túl kevés adat támasztja alá, hogy a baloldal és a Jobbik szavazói számára a másik oldal lenne a logikus második választás.

Sokkal komolyabb probléma e felvetésekkel, hogy kifejezetten kontraproduktívak a baloldali-liberális oldal számára. Míg ugyanis a Jobbiknak nincs szüksége a baloldali pártokra, addig szüksége lehet a baloldali szavazókra. Márpedig ha a baloldali szavazók számukra fontos véleményformálóktól azt hallják, hogy elképzelhető az összefogás a Jobbikkal, könnyen átszakadhat bennük az a lélektani gát, ami korábban megakadályozta a Jobbik támogatását. A Jobbik pontosan erre játszik: elítéli a baloldali pártokat – de gesztusokat tesz a baloldali szavazóknak. Fontos látni, hogy mindez a másik oldalon nem történik meg: a baloldali politikusok nem tudnak vagy nem akarnak „átcsábító” üzeneteket megfogalmazni a Jobbik szavazóinak, ahogyan nincsenek olyan jobbikos értelmiségiek sem, akik oldanák a Jobbik-szavazókban lévő, baloldallal szembeni lélektani gátakat.

Ha 2017-ben még sokáig téma lesz a baloldal és a Jobbik összefogása, az könnyen oda vezethet, hogy a baloldali szavazók legitimnek találják majd az esélyesebb Jobbik-jelölt támogatását – miközben a baloldal egyetlen szavazót sem nyer a Jobbiktól.

Ha összefogni nem is, tanulni érdemes lehet a Jobbiktól. Amíg a baloldal gyakran a választási térkép egyenetlenségéről, a Fidesz választójogi változásainak igazságtalanságairól és a pártok közötti viszonyok átalakításáról beszél, addig a Jobbik szavazókat gyűjt. A baloldali-liberális ellenzék helyzetét azok a javaslatok segítik leginkább, amelyek a szavazótábor bővítésének mikéntjére vonatkoznak.