Tolnay 100

  • 2014. május 20.

Snoblesse

100 éve született a színésznő.
false

Rózsinak született, de Klári lett belőle – Mester Ákosnak el is mondta, hogyan: „A családban sok Rozália volt. Nagymamám is ezt a nevet viselte, és nyilván őutána kereszteltek engem is Rózsinak. Csakhogy én falusi gyerek voltam, és bosszantott, hogy minden második tehenet Rózsinak hívtak a faluban. Úgyhogy gyerekkoromban rettenetesen utáltam a nevemet, és amikor színésznő lettem, akkor mindjárt kitaláltam, hogy most már Klári leszek.”

Hát így esett, hogy most nem Tolnay Rózsi, hanem Tolnay Klári születésének századik évfordulóját ünnepeljük. Az erre az alkalomra megjelent Tolnay 100 című kötetből Gyabronka József olvas fel a Hadikban.

Figyelmébe ajánljuk