Ül az ember, és nem hisz a szemének, mintha a két évvel ezelőtti VB mámoros pillanatait homokvihar temette volna be, úgy ámul el újra azon, ahogy Hagi szinte még meg se kapta a labdát, épp, hogy rápökni, ha ideje volt, és a francia középpálya máris abban az állapotban van, amelyben utoljára Waterloonál, de már jó késő délután.
Az első fél órában a románok úgy mentek át a francia védelmen, mint kés a vajon, és ekkor Stelea kapuja körül az volt a legizgalmasabb esemény, amikor a pipában kialakult pókhálóba légycsalád érkezett, a mély csendet, amelyben a jeles védő hajhagymáinak sóhaját is meghallani, egyéb mi sem zavarta.
Aztán a mondott kopasz ember tizennégy métert futott ki a kapujából, hogy miért, nem tudjuk meg soha, és Dugarry, a konyhafőnök ajánlata tizennégy méterről fejelt egy mérhetetlenül ostoba gólt, megkoronázva ezzel Djorkaeff - róla viszont a konyhafőnök bárkit lebeszélne - action gratuite-jellegű beadását.
Evvel aztán vége is lett mindennek. A románok nem omlottak össze, ezt nem állíthatjuk, de a dolog eldőlt. Idősödő grande dame-ra hasonlítottak, néha fel-feltűnt valami a régi eleganciából, háromszögellések, melyekben csak sarokkal adták tovább a labdát, Hagi néhány ötvenméteres passza, de az igazi energia, az invenció hiányzott. A két középső védő, Popescu (akit honfitársai Baciulnak, Főpásztornak becéznek) és Belodedici rendre egy ütemmel később léptek ki lesről, Lacatus soha nem ért oda, a fiatalok, Moldovan meg az az Ilie nevű szélső meg csak úgy voltak. Ilie Dumitrescu sérült, el se jött, Haginak az elmúlt két év nem sikerült, kirúgták a Barcából, Prodan nincs a csapatban, Raducioiu árnyéka önmagának - megöregedtek.
Miben reménykedhetünk ezek után? Talán abban a zseniális gólban, amit Sztojcskov lőtt a spanyoloknak, csak nem adták meg, esetleg Trifon Ivanovban, aki szebb, mint valaha, és ötvenről, bokából emelte rá, öt centivel a kapufa mellé. Meg hogy lapzártánk után néhány órával kezdődik a horvát-török.
