A Hollandiában dolgozó prostituáltak hetven százaléka külföldi: elsősorban Magyarországról, Romániából, Bulgáriából és Dél-Amerikából érkeznek. Az országban 2004 és 2011 között az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma háromszorosára növekedett. Míg 2004-ben 405 volt, 2011-re 1222-re növekedett.
Fél éven át önkénteskedtem az egyik piros lámpás negyedben dolgozó nonprofit szervezetnél, így folyamatos kapcsolatban voltam a negyedben dolgozó prostituáltakkal. A külföldről érkezett prostituáltak aránya hasonló az országoséhoz: körülbelül hetven százalékuk más országokból érkezik.
Futtatás holland módra: a loverboyok
Ha az ember beszélget a prostituáltakkal, a legtöbb esetben kiderül, hogy nem a saját elhatározásukból kezdtek ott dolgozni, általában mindig van valaki más a háttérben. Önkénteskedésem során folyamatosan a következőhöz hasonló történetekkel találkoztam: a prostituált fiatalon megismerkedett a férjével, aki csak néha van Amszterdamban. Közösen határozták el, hogy az ablakban fog dolgozni. Minket, a szervezetnél dolgozókat megkért, hogy ne köszönjünk rá, amikor a férjével látjuk, hisz ő tiltja, hogy Amszterdamban barátai legyenek.
| ||
A „loverboy jelenség” teljesen általános a piros lámpás negyedben. Olyan férfiakról van szó, akik férjként, barátként funkcionálnak, emellett pedig aktívan támogatják, hogy a feleségük, barátnőjük továbbra is az ablakban keresse a pénzt, sőt terrorizálják őket, hogy maradjanak is ott. Vannak nők, akik nyíltan beszélnek a barátjukról, aki az ő pénzükön él, és vannak, akik néha elszólják magukat. Ha az egyik loverboytól sikerül megszabadulniuk, jön a másik.
Futtatóik érdeke az, hogy a prostituált az ablakban maradjon. Az ablakban dolgozó nőknek a legtöbb esetben nincsenek kapcsolataik a prostitúción kívül, pláne, ha külföldi prostituáltakról van szó. Az életkörülményeik természetesek a számukra, hiszen mindenki, akivel kapcsolatban állnak, ugyanígy él. Többségük abban a tudatban, hogy a futtatója nélkül az élet lehetetlen lenne: vagy érzelmileg függ tőle, vagy nem lát és soha nem is látott más perspektívákat. Munkám során elvétve találkoztam olyan nővel, aki nem egy férfival való kapcsolat miatt került az ablakba, vagy aki nem emiatt nem akar kiszállni. Vagy a szerelem határozza meg ezt a viszonyt, vagy a teljes érzelmi függés, de sokszor tudatos, üzleti kapcsolat is van a prostituált és a futtatója között.
A jelenség nem csak a külföldi, de a holland prostituáltakat is érinti, akik sokkal nehezebben vallják be, hogy ők is áldozatok, hiszen őket nem utaztatták határokon keresztül. Jelenleg az állam számukra szeretne egy külön reszocializációs programot elindítani.
Magyarok a létra alján
Az itthoni állapotokhoz viszonyítva egy magyar prostituáltnak vitathatatlanul több előnye származik abból, ha Hollandiában dolgozik. Elsősorban nem kerül pár hét után börtönbe pusztán amiatt, hogy prostituált. Elviekben nagyobb biztonságban dolgozhat. Sokkal inkább szem előtt van, kiterjedt szociális, egészségügyi és pszichológiai segítség áll a rendelkezésére. Nem utolsósorban körülveszi egy olyan társadalom, amely a prostitúciót a gyakorlatban is elfogadja legális munkaként.
| ||
Azonban a magyar jelző már külön fogalom a negyedben. A piros lámpás negyedben az egyes ablakokért más-más árat kell fizetni. A központi helyen elhelyezkedők drágábbak, a kis utcákban lévők olcsóbbak. Így azok a nők, akik több klienst tudnak fogadni, a jó helyeken állnak, akik nem, a félreeső utcákban. Az ár napszak szerint is különböző, nappal olcsóbb, este drágább. A negyed nemzetiség szerint szintén nagyjából tagolva van. Lehet tudni, hogy a csatorna melyik oldalán és melyik utcarészen milyen nemzetiségű prostituáltak találhatók. Így a gyakorlott kliensek pontosan tudják, hogy melyik napszakban melyik részen milyen „árura” és milyen típusú szolgáltatásra lelhetnek. Este csinosabb, de drágább prostituáltakat találsz, napközben kevésbé csinos olcsóbbakat.
A magyar prostituáltak nagy része a negyed kis utcájában dolgozik. Nekik is megvan a saját klienskörük: akinek nincs annyi pénze vagy óvszer nélkül szeretne szolgáltatáshoz jutni, esetleg a különböző perverzióit szeretné kiélni, őket keresi fel. Ha rangsorolni lehetne a kiszolgáltatottságot, ők az egyik, ha nem a leginkább kiszolgáltatott csoportja a piros lámpás negyednek. Arról, hogy hol vannak, nem sok fogalmuk van, a negyeden kívül semmit nem ismernek a városból. Mivel általában nem beszélnek semmilyen idegen nyelvet, angolul legfeljebb egy-két szót, a negyed szabályait is a futtatóik és társaik interpretációjából ismerik. Így sok szolgáltatást, ami a segítségükre lehetne, nem ismernek. Nehezen kommunikálnak a szociális munkásokkal, rendőrökkel. A munkafeltételekkel nincsenek tisztában: sokszor nem tudják, hogy adót kell fizetni az ablakok után, a futtatóiknak meg az áll az érdekükben, hogy ne tudjanak róla, hiszen akkor több pénz folyik be hozzájuk a nőktől. A felhalmozódott adótartozást a prostituáltaknak később a börtönben kell leülniük.
Folyamatos kontroll alatt vannak: amellett, hogy otthon figyelik őket, munka közben a főnökükké avanzsált prostituált dörren rájuk, ha bárkivel szóba állnának. A munkájukból megszerzett pénz nagy részét a futtatók természetesen elveszik tőlük: a magyar nők azok, akikről a negyedben mindenki tudja, hogy emberkereskedelem áldozatai. A többi prostituált úgy gondolja, hogy rontják az üzletet, mivel mélyen az egységes ár alá mennek, és óvszer nélkül is dolgoznak.
Az ember ugyanazokat a nőket találja az ablakokban, látja az utcákon, akikkel akkor találkozik, ha az ország szegénység sújtotta térségeiben jár. Csak éppen a környezetük, családjuk, barátaik nélkül sétálnak a negyedben, teljesen kiszolgáltatottan. Az emberkereskedelem az ő esetükben sokszor a filmek által felvázolt forgatókönyvet jelenti: egy lefüggönyözött ablakú házban élnek a negyedben, és akkor mehetnek ki onnan, ha dolgozni indulnak. Általában az ablakon keresztül nézve meg lehet állapítani, hogy melyik a magyar prostituált – ugyanis jóval igénytelenebbül néznek ki, mint a más nemzetiségűek.
Erőszak reggel és este
A rendszernek a teljes legalizáció által megteremtett pozitívumai nem érnek el hozzájuk. A szociális munkásoknak és a különböző szolgáltatásokat végzőknek velük a legnehezebb kapcsolatot teremteni, ők vannak a legnagyobb kontroll alatt. Hiába van ott az ablakban a pánikgomb, amit ha megnyomnak, jelez a rendőrségnek – nem használják. Hagyják az ellenük elkövetett erőszakot: azért is, mert vannak férfiak, akik kifejezetten ezért járnak hozzájuk. Ha az ember végigsétál a negyed Nyíregyháza utcának csúfolt részén, hallhatja, ahogy a prostituáltak magyarul úgy beszélnek az aznapi erőszakos élményeikről, mintha az időjárást tárgyalnák meg.
A prostitúció teljes legalizálásának megvannak az előnyei. A holland rendszernek a magyarhoz viszonyítva végképp. De az eseményeket közelről figyelve semmiképpen nem nevezném példaértékűnek az amszterdami piros lámpás negyedet sem. Ha van valami, amit Magyarországnak érdemes lenne lemásolnia, az a prostituáltak számára kiépített, kiterjedt szociális és szolgáltatásrendszer (amit egyébként a hollandok még így is kevésnek tartanak). A negyedben dolgozó rendőrök és szociális munkások számára egyértelmű, hogy a nők többsége áldozat, így van mire szolgáltatásrendszert építeni.
A rendszernek két további óriási előnye van: a rendőrök törvény szabta segíteni akaró attitűdje, és a rengeteg szolgáltatás, amely segít a prostituáltaknak kiszállni. Ha úgy döntenének, hogy kiszállnak, állhat előttük egy másik perspektíva. Még ha ez kint sem mindennapos.
