7 kérdés – Ónodi Eszter

  • Kovács Bálint
  • 2013. március 5.

Színház

Mit cenzúrázna a Katona József Színház színésze, a Valami Amerika-filmek, az Aglaja vagy a Jadviga párnája szereplője? Mit pakol be elsőként a bőröndjébe a Balatonra indulva? És mire elég a karnyújtásnyi távolság Jack Nicholsonnal? Ónodi Eszter hét kérdésünkre válaszolt.

1. Kitől kérnél autogramot?

Jack Nicholsontól egyszer már majdnem sikerült. Amikor, még az özönvíz előtt, Shooting Star voltam a Berlinalén, hamar rájöttem, hogy ennek az egésznek az én karrieremre nézve semmi haszna nem lesz, mert teljesen más világban mozognak a többiek, mint én. Úgyhogy megpróbáltam minél többször kilógni a fesztiválra, és megnézni a vörös szőnyeges eseményeket. Ott láttam Jack Nicholsont, ahogyan éppen bevonult az aktuális, Diane Keatonnal közös filmje premierjére (Minden végzet nehéz, a 2004-es fesztivál programjában – K. B.). Egy karnyújtásnyira voltam tőle, de sajnos még ez is túl nagy távolság volt ahhoz, hogy az orra alá dugjam a tollamat. Ezzel megpróbálkoznék még egyszer. De akiktől igazán szeretnék autogramot kérni, már nem élnek: Nina Simone-tól és Stanley Kubricktól.

2. Mi a luxuskiadásod?

Még nem foglaltam le a jegyet, úgyhogy nem tudom, mennyibe fog kerülni, de szeretnék elmenni Mick Hucknall, a Simply Red énekesének koncertjére március végén. Ez biztosan nem lesz olcsó mulatság.

3. Harry Potter vagy Háború és béke?


Fotó: Sióréti Gábor

A Harry Pottert még nem olvastam, viszont azt gondolom, kénytelen leszek Ascher Tamás példáját követni: ő, mielőtt odaadta volna a gyerekeinek a könyveket, előbb maga olvasta fel nekik, mint afféle cenzor. Gondolj bele, még a magyar népmesékben is olyan sztorik vannak, hogy nem győzöm átírni a végüket: amikor érzem, hogy elkezd lefelé görbülni a kisfiam szája, mindig elkezd pörögni az agyam, hogyan jöhetnék jól ki ebből. Így azt hiszem, hamarabb fogok a Harry Potterrel találkozni, mint a Háború és békével, amibe viszont már belevágtam. Sok nyár eltelt már úgy, hogy ez volt az első, amit becsomagoltam a balatoni cuccok közé, de valahogy sosem jutottam tovább a huszadik oldalnál. Szégyellem, de ez még egy adósságom.

4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?

Tizenkét éves koromban Az Onedin család Elizabeth Frazeréről éreztem úgy, hogy rólam mintázták: teljes mértékben azonosultam vele. Ő volt az utolsó. Mostanra pedig már tudatosan hessegetem el magamtól az ilyen gondolatokat: borsózik a hátam az olyan kérdésektől, mint hogy mi a szerepálmom. Rájöttem, hogy hiába álmodok bele bármit egy-egy szerepbe, az soha nem pont úgy fog elsülni, ugyanakkor ott van például A kétfejű fenevad, amiről nem gondoltam volna sem azt, hogy álomdarab, sem azt, hogy álomszerep, mert első olvasásra azt hittem, senki nem fogja megérteni ezt a madárnyelvet. Mégis az egyik leggyönyörűbb előadásélményem volt, és szerintem a nézők is nagyon szerették.

5. Mit tennél, ha férfi lehetnél egy napra?

Ha végiggondolom a mai napomat, úgy érzem, ma szívesebben lennék férfi – szívesebben lennék a párom. Ma tantermekben ültem egész délelőtt mint anyuka a gyermekem leendő iskolájában, és azt láttam, hogy nagyon sokan vagyunk így ezzel mi, hölgyek, de csak elvétve láttam egy-két apukát. Azt gondoltam, hogy ez igazságtalanság. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy az óvodákban, iskolákban sokszor másodrendűnek gondolják az apukákat, és mindig az anyukával zajlik a valós kommunikáció. Az apukákat pedig mindenütt gyanús, fura alakoknak tartják – ez sem éppen igazságos. Hiszen manapság már sokszor mindkét fél egyenlően próbál részt venni a gyereknevelésben – legalábbis az én párommal ez így van.

6. Mit töltöttél le utoljára?

Valamilyen iskolai jelentkezési lapot – most annyira ebben élek, hogy szinte biztosan ez volt az utolsó. Vagy ha mégsem, akkor színházak havi műsorait, vagy valamilyen interjút, esetleg fényképet.

7. Kultúrafogyasztóként mikor érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?

Ha nem is a világ legjobb dolga, de nagyon jó élmény volt az LGT koncertje, ahová teljesen váratlanul keveredtem el. Gyerekkoromban nem voltam nagy rajongó, csak azokat a „kötelező” számokat ismertem, amiket a tévé vagy a rádió sugárzott. Tehát félig-meddig szűz füllel ültem be, és azt éreztem, hogy ezek a fiatalnak már jóindulattal sem nevezhető művészek egészen fantasztikus, első osztályú előadást nyújtottak. Jó volt látni, hogy tizennégyezer ember teljesen megtöltötte az Arénát. Igazi, minőségi szórakozás volt. Ezenkívül a közelmúltban még a Szerelem című Haneke-film gyakorolt rám igazán nagy hatást.

Legutóbbi nagyinterjúnk Ónodi Eszterrel itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.