Lefitymálva

  • Kovács Bálint
  • 2011. december 13.

Színház

Színházban én még annyit nem nevettem, mint a Gólem Színház előadásának első "felvonásán", amelyben Vinnai András drámaíró a groteszkig sarkítva, mégis nagyon pontosan ábrázolja, milyen az, amikor az ember a belülről fakadó tisztességet feltétlen politikai korrektséggel akarja pótolni, folyamatosan falnak ütközve a bonyolult szabályrendszer útvesztőjében. Tilos kimondani, hogy zsidó, a cigánynak tilos a származására utalni, és jobb be se menni egy török étkezdébe, mert ha nézed a tévén a török nyelvű adást, akkor azért, ha átkapcsolsz máshová, akkor meg azért vagy rasszista - nem csoda, hogy a bugyután beszélő nevű Antiból idővel előtör az elnyomott antiszemita. Vinnai szituációs komédiája párját ritkítja; lenyűgöző, ahogy minden mondat logikusan következik az előzőből, annak ellenére, hogy az egész mégiscsak orbitális marhaság. Borgula András rendező ötletei, a színészek - először Bánki Gergely és Schmied Zoltán, később Lukáts Andor és Nagy Mari, végül Huzella Júlia - beleélése és folyamatos, egymásra adott reakciói pedig remekül erősítik a szöveg humorát.

 

Az átgondolt, a sitcom műfajban is magabiztosan mozgó rendezést és a színészeket a továbbiakban sem érheti egy rossz szó sem, ahogy a humor is kitart a legutolsó percig, de a darab az első harmad után veszít a lendületéből, dráma helyett minőségi kabarévá válik, s ezzel együtt eltűnik az intellektuális tartalom (a társadalmi szatíra): a szöveg innentől előbb csak az ismert sztereotípiákat és összeesküvés-elméleteket sorolja (anti- és filoszemita szemszögből egyaránt), majd ezek betetőzéseként tényleg eljön a zsidó világuralom, circumcisiós lézerrel, a megmaradt gójok ellenállási kísérletével és túszejtő akciójával. Ez pedig polgárpukkasztónak polgárpukkasztó, viccesnek vicces, de nemigen szolgál semmiféle tanulsággal; legfeljebb talán annyival, hogy jobb nem túlzásba esni se pró, se kontra.

 

Sanyi és Aranka Színház, november 7.


 


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.