Mindig a jók győznek – Művészeti cenzúra Oroszországban

szerző
Tompa Andrea
publikálva
2014/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Július elején léptek életbe az orosz nyelvtörvény kiegészítő rendelkezései, amelyek nemcsak az obszcén kifejezéseket és a pornográfnak tartott jeleneteket száműzik a színpadról és a filmvászonról, de a kártékony idegen szavaktól és a negatív érzelmektől is védik a lakosságot.

„Színigazgatóként ritka törvénytisztelő ember vagyok. Minden adót megfizetek, nem trükközöm. De július 1-jétől szándékosan törvényszegő leszek. Abszolút tudatosan, mert nincs más megoldás.” Így fogalmaz Jelena Gremina orosz drámaíró, az innovatív, miniatűr, de nemzetközileg ismert független színház, a Teatr.doc vezetője. Bár a Vlagyimir Putyin ál­­tal aláírt új „káromkodástörvényt” sokan bírálták, ilyen egyértelmű szembenállást kevés művész mutat. A törvény kimondja, hogy a tömegtájékoztatásban, filmben, irodalomban, színházban a „nyecenzurnie szlova” (szó szerint: cenzúrát nem tűrő) szavak használata tilos. Ezzel szemben a színháziak közül sokan úgy gondolják, a kortárs színház nem tud meglenni valóság nélkül.

false

 

Fotó: EPA

Abcúg Puskin!

Szinte alig van jelentős orosz színház, amelyben ne mennének olyan darabok, melyek most tiltás alá kerülhetnek: ilyen a Művész Színház, Fomenko Színháza, a progresszív Gogol-központ, a Mejerhold Központ és persze a
Teatr.doc. De mások mellett Puskin, Dovlatov, Venyegyikt Jerofejev, Jeszenyin, Szorokin és Pelevin írásai, Mihalkov, Bondarcsuk, Zvjagincev, Kon­csalovszkij és mások filmjei vagy Viszockij dalai is rendre tartalmaznak cenzúra alá eső szövegeket, amelyek nyilván a folklórnak is igen fontos alkotóelemei – és így tovább. A csúnya szavakkal párhuzamosan a külföldi szavak indokolatlan használatát is a jog szabályozza. Ha ez a törvény 1860 körül lép életbe – jegyzi meg John Freedman, a The Moscow Times kritikusa –, az Tolsztojt is súlyosan érinti, gondoljunk csak a Háború és béke francia betéteire.

A nyelvtörvény ellen felszólalt Lev Dogyin, a legismertebb orosz rendező: szerinte a káromkodás művészi eszköz, így a kérdés nem az, hogy megjelenik-e egy műalkotásban vagy sem, hanem hogy milyen művészi funkciója van. Azt javasolja a törvényhozóknak, hogy ha a káromkodás ellen akarnak harcolni, tegyék azt a mindennapi életben, és ne a műalkotásokat bántsák. Ha majd nem káromkodnak az utcán, akkor a műveknek sem lesz rá szükségük, szögezi le. Sokan, köztük Kirill Szerebrennyikov, az egyik legfontosabb színházi és filmrendező, cenzúráról beszélnek. Pavel Rudnyev kritikus, a moszkvai színművészeti egyetem docense szerint ez inkább a cenzúra félelmetes árnyéka, hiszen az orosz alkotmány jelenleg szó szerint ezt mondja: „Tilos a cenzúra.” Rudnyev szerint a mostani tiltás szovjet logikát mutat: ha valamit betiltunk a művészetben, eltűnik a valóságból.

Július 1-je előtt a Mejerhold Központ Viszlát, csúnya szavak címen szatirikus estet rendezett; a Gogol-központban, melyet Szerebrennyikov igazgat, nyilvános beszélgetést rendeztek a cenzúráról; a Drámaírói és Rendezői Központ Puskin obszcén verseiből tartott estet. Ezeken túl azonban sem tömeges tiltakozás, sem a „nagy nevek” kiállása nem jellemző. Nem maradt el viszont idén sem a nagy művészek hagyományos támogató nyilatkozata Putyin elnök mellett: Oleg Tabakov, Jurij Basmet, Bondarcsuk, Gergijev és Fokin mellett számos alkotó fejezte ki egyetértését Putyin krími politikájával kapcsolatban; támogató levelük a kulturális minisztérium honlapján jelent meg. Rudnyev egy interjúban úgy összegzett: Oroszországban olyan függelmi rendszer alakult ki, amelyben a színház állami monopólium lett, független műhelyek – a Teatr.doc kivételével – nincsenek, a nonprofit színházi tevékenység gazdaságilag lehetetlen. Nem csoda hát, ha az elnök választás előtt vagy kényes helyzetekben kér – és kap – némi támogatást.

Egység és hazafiasság

Villámnarancs
Ez a káromkodást, idegen szavakat is szabályozó nyelvtörvény az idén tavasszal vitára bocsátott normatív és ideologikus orosz kultúrpolitika részét képezi. Az Alapok néven ismertté vált tervezet, vagyis az Állami kultúrpolitika alapjai című dokumentum nagy vihart kavart kulturális körökben. Első fogalmazványa, a „radikálisan hazafias” verzió, melyet Vlagyimir Tolsztoj, az elnök kulturális tanácsadója (és a nagy író ük-ükunokája) jegyzett, többek közt a multikulturalizmust és a toleranciát „nem hagyományos” orosz értékként definiálta. Egy interjúban egyenesen kétféle toleranciáról beszélt: egy oroszról és egy európairól, majd az utóbbit szélsőségesnek titulálta. Az Alapok leszögezte: „Oroszország nem Európa”; ami jelentős felháborodást keltett. Marina Davidova, az egyik legjelentősebb kritikus szerint az orosz színházi értékek, rendezői életművek egyike sem illene bele az Alapok elvárásaiba, hiszen mind „integráns részei az európai színházi folyamatoknak. A konzervatív forradalom legenyhébb, legszelídebb formája is érdektelen kulturális perifériává degradálja az orosz színházi kultúrát” – hangsúlyozza a colta.ru-n publikált cikkében.

A kultúrának az Alapok szerint az egység és hazafiasság szolgálatában kell állnia, nevelői és felvilágosító szerepet kell betöltenie, és őriznie kell a hagyományos orosz erkölcsi értékeket. Utóbbiak elsősorban a „tisztesség, igazságosság, törvények iránti tisztelet, a haza iránti szeretet, önzetlenség, valamint az erőszak, lopás, rágalmazás és irigység elutasítása, a családi értékek, tisztaság és jószívűség, szavahihetőség, az idősek iránti tisztelet és a munka tisztessége”. A kultúrától az Alapok többek között „a polgárok hatalommal szembeni bizalmatlanságának leküzdését” várja; az államnak „hasznot” kell tehát húznia a kultúrából, értelmezi az elképzelést Rudnyev. Az Alapokat szeptember végéig társadalmi egyeztetésre bocsátották, majd átdolgozzák. Putyin elnök ezután fogja aláírni.

A tankönyveket ugyancsak érinti a hazafiassági elvárás: az ország második legnépszerűbb, 1–4. osztályosok számára készült matematika-tankönyvét kivonják az iskolából, írja a znak.com, mert túl sok nem orosz vonatkozású mesével, példával él, és Hófehérke meg a törpéi nem részei az orosz mesehagyománynak.

Megtörtént a garnitúracsere is: a kormány kulturális tanácsadói testületét idén áprilisban lecserélték. Független kritikusokat (köztük a már idézett Pavel Rudnyevet), valamint a Teatr.doc és a Mejerhold Központ vezetőit rakták ki a bizottságból. A Kultura című lap a jeles alkalomból hosszú „leleplező” cikket közölt, bő részleteket idézve olyan színdarabokból, amelyeket a korábbi testület támogatott. Ezzel bizonyítják: „közönséges és cinikus” darabok születtek, az anyagok hányingerkeltőek. „A közpénzt mocsokra, káromkodásra, pornográfiára költötték, innovációnak álcázott tehetségtelen károgásra. Mindarra, ami megrontja, depresszióba taszítja a nézőt, megöli az emberben az érzéseket, Oroszországot pedig unalmas és kilátástalan helynek ábrázolja.” A „mocsok, káromkodás, pornográfia” azóta szállóigévé vált.

A legjobb orosz drámaírók szövegeit állítja pellengérre a demagóg cikk: Kurocskin, Koljada, Klavgyijev, Senderovics, Ugarov műveit. További feljelentő kritikákat közölnek a támogatott előadásokról: egy vidéki A revizorban a főhős melegként van ábrázolva; egy Rómeó és Júliában a szerelmesek szexuálisan megszállottak és így tovább. A legfiatalabb, most feltörekvő rendezőnemzedék darabjai ezek, amely egyre gyakrabban nyíltan, nem valami szimbolikus-allegorikus nyelven, hanem direkt módon értelmez klasszikus darabokat. Az ezópusi nyelvet kedvelő hatalom szemében ez a fogalmazásmód a leginkább üldözendő, véli Rudnyev. A feljelentő cikkeket közlő Kultura egyébként a Putyinhoz közel álló Nyikita Mihalkov filmrendező lapjaként ismert, és főszerkesztője, Jelena Jampolszkaja máris az új kulturális bizottság tagjaként dolgozhat. Jampolszkaja azzal is szerzett már érdemeket, hogy előállt egy nagyszabású javaslattal: a „hazafias médiatermékek” alakítsanak szövetséget, mert az „új elitnek” szüksége van az összefogásra.

Humanista-e vagy?

Eddig két előadást tiltottak be. A híres moszkvai Obrazcov Színház gyerekelőadásának vétke, hogy „kiskorúak közti homoszexuális viszony propagandája fedezhető fel” benne. A másik Makszim Kurocskin kortárs drámaíró darabja, a Növényevők a Mejerhold Központban, obszcén szókincse miatt. Mindkét darabról az a hivatalnokok véleménye, hogy „ellentmondanak az orosz kultúra hagyományos erkölcsi értékeinek”.

Úgy tűnik, a homoszexuális propagandáról szóló, tavaly elfogadott törvény olyan paranoiát vált ki a bürokratákból, hogy a szűrőn Leonardo Utolsó vacsorája sem menne át. (A „fiatalkorúak közti nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagandájáról” lásd: Szívás, szopás, kancsuka, Magyar Narancs, 2013. július 11.) Az ún. családvédelmi törvény megszavazása után Szerebrennyikov visszaadta a 30 millió rubeles (mintegy 180 millió forintos) állami támogatást, amit a Csajkovszkij-film­jére kapott. Szerinte ma Oroszországban a nagy orosz zeneszerzővel kapcsolatban egyetlen kérdés érdekes a társadalom számára, hogy meleg volt-e, vagy sem. Nemcsak a sajtóban jelentek meg vonatkozó „szakértői” cikkek, hanem Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter is megszólalt: szerinte nincs bizonyíték arra, hogy
A hattyúk tava szerzője meleg lett volna. Putyin elnöknek is támadtak gondolatai: „Azt mondják, Pjotr Iljics Csajkovszkij homoszexuális volt, igaz, mi nem ezért szeretjük, de ő nagy zeneszerző volt, és mi a zenéjét szeretjük. Na és mi van akkor?” Az új törvényre célozva hozzáfűzte: „Nem kell a bolhából elefántot csinálni, semmi szörnyű nem történt hazánkban.” A rendező egyébként azt is közölte, hogy a filmhez majd külföldről szerez pénzt.

Szerebrennyikovnak már több hivatalos vizsgálatban is magyarázkodnia kellett. A hat évvel korábban megrendezett, nálunk is játszott ír darabot, A párnaembert a tekintélyes moszkvai Művész Színházban vitte színre; az orosz parlament erkölcsi bizottságának megkeresésére a darabban ábrázolt pedofíliát és a fiatalokkal kapcsolatos erőszakot kellett elmagyaráznia. (A rendező publikálta a kérdéseket és lakonikus válaszait. Kérdés: Mi az előadás alapgondolata? Válasz: A humanizmus.) Holt lelkek-rendezése a Gogol-központban a Kultura recenzense szerint veszélyt jelent a fiatalokra, mert káromkodnak benne, és a férfiak orális szexet ajánlanak egymásnak.

Amikor számos lap és tévéműsor készségesen dolgozik a hatalom keze alá, és szorgosan szállítja a feljelentéseket, a valódi kritika nehéz helyzetbe kerül. A Novaja Gazeta kritikusa, Marina Tokareva Magyarázkodó cikkben jelentette be, hogy amíg a „kultúraellenes állami magatartás” nem változik, jót fog írni a támadott rendezők valamennyi előadásáról, akár tetszettek neki, akár nem. A kritikus szerint elveszik a szakmáját, a szabadságát, hogy megítéljen előadásokat, hiszen minden feljelentéssé válik.

A remény filmszínháza

Ugyancsak július 1-jével lépett életbe az a filmeket sújtó törvény, amely megtiltja az olyan művek forgalmazását, ahol a rossz diadalmaskodik a jó fölött. A törvény azokat a filmeket érinti, amelyek az erőszak és kegyetlenség „kultuszát” tartalmazzák. Az erőszak naturalista ábrázolása már propagandának minősül; ennek nyomán az amerikai thrillerek, hor­rorfilmek, krimik jelentős része forgalmazhatatlan lesz. A minisztérium szakértői azt állítják, hogy csak az erőszak nyilvánvalóan propagandisztikus ábrázolását sújtja a törvény, a jogászok azonban úgy vélik, az elveket pontosítani kell. Danyiil Dondurej független szakértő, egy filmes folyóirat főszerkesztője arra emlékeztet, hogy Eizenstein Patyomkin páncélosának híres jelenete, amikor a lépcsőkön lefele gurul egy gyerekkocsi, elképzelhetetlenül kegyetlen és megrázó, ellenben az orosz sorozatokban esténként halomra ölt emberek látványa semmiféle érzelmi reakciót nem vált ki. A cenzoroknak megoldhatatlan esztétikai feladatokat kellene megoldaniuk – szögezi le.

Mai programok
Jelena Gremina, a cikkünk elején idézett igazgató ellenállásának nem csak tisztán elvi vagy elméleti okai vannak. Ha követné az előírásokat, kénytelen volna a műsorról levenni vagy átíratni bizonyos műveket, de többen felhívják a figyelmet: az új törvény nem összeegyeztethető a szerzői jogi törvénnyel. Gremina kijelentette: az orosz terrortámadásban elhunyt fiatal ukrán drámaíró, Anna Jablonszkaja drámáját, a Pogányokat nem fogja sem levenni, sem a szerzői jogokat áthágni. Jöjjön büntetés, per vagy a „színházi tevékenység” beszüntetése – mert a törvény ezt is kilátásba helyezi.

Pavel Rudnyev évadértékelőjében azt írja: két magatartásformát hív elő a mostani kultúrpolitikai helyzet. Az egyik a megelőzés, az­az az öncenzúra, a másik a kemény ellenkultúra, a pengeélen táncolás. Rudnyev a Facebookon – amely egyébként az orosz művészkörökben igen fontos tájékoztatási eszköz – így fogalmazott: „A hatalom mindent megtesz, hogy radikalizálja a művészetet.” Cikkében végül optimista mérleget von az évadról: bár a művészi megszó­lalás boszorkányüldözésre adhat okot, „a színház megint fontos lett a társadalom számára, leküzdötte az öncélú művészetet, szélsőséges érzelmeket vált ki, és képes hatni a társadalom életére”. A tiltakozó művészek úgy gondolják, hogy a közönség állami beavatkozás nélkül is el tudná dönteni, járjon-e efféle előadásokra, vagy sem, kíván-e a kortárs valósággal találkozni, vagy sem. A bulvárszínházakat ugyanis sosem fogják betiltani.

szerző
Tompa Andrea
publikálva
2014/32. (08. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8
    mesimarci
    2014. augusztus 24., 23:08
    Nem hinném, hogy csupán politiki attitúdből lehet mozit, kultúrát, színházat, közéleti magaviseletet értékelni, biztosan akadnak a politikán túlmutató áramlatok is, de mindenképpen szép történet, ha kikukucskál egy konzervatív ember mögül a nagyon elszélesedett liberális valahol, vagy a liberális mögül előjön a konzervatívvá száradt realizmus fanyar ironikus bája, óhatatlan, de meg kell jegyeznem, keletről fújhat a szél, ha olyan csúnya a valóság, de időnként azért nem árt azokat a sorsokat sem megvizsgálni, melyek nyugatról próbálnak bennünket helyre tenni, noha szerethető péladként volt mit hozni a másik oldalról. Én azt mondom a sztereotipikus gondolatok áramából könnyebb kitalálni, ha vannak alapjai, mint akkor, ha a politikai szellemiségből mosolyog ránk a közöny.
  2. 7
    grrr
    2014. augusztus 22., péntek 15:17
    Orbán és Deutsch? Nekem erre nem ugrik be semmi. Dajcs Tompikát szokták ezért-azért kárhoztatni, de én nem olvasom a Tompikát. Orbánnál se ugrik be semmi. Pia? Trágárság? Maximum mobiltelefon DNS vizsgálattal egybekötve.

    Az említett magánszámot viszont láttam az egész országgal egyetemben. Az ilyesmi mély nyomokat tud hagyni.
  3. 6
    bacskai
    2014. augusztus 22., péntek 13:55
    De ha pia és trágárság, akkor miért nem Orbán és Deutsch?
  4. 5
    grrr
    2014. augusztus 22., péntek 13:29
    Igazságtalan vagy. Az első hsz.-em kimondottan a témába vág. A piát te hoztad fel erre nekem hát tényleg beugrott a bülbülszavú magánszáma amely mind a pia, mind a trágárság témaköréhez társítható.

    SZDSZ, SZDSZ...hát nem én léptettem be oda egyiket se, nem tehetek róla, hogy ott voltak tagok.
  5. 4
    bacskai
    2014. augusztus 22., péntek 12:55
    Volt egy pasi, aki a nol.hu-n többször is úgy kommentálta a híreket, hogy „No comment.”
    De legalább az írásokhoz szólt hozzá, és főként tömör volt. Nem akart egy szimpla hírt az SZDSZ-komplexusa gyógyítására felhasználni.
  6. 3
    grrr
    2014. augusztus 22., péntek 11:40
    Kedves bacskai, piában nem vagyok otthon, én csak szédelegni szoktam tőle ha olykor mégis magamhoz veszem, de jókedv vagy ilyesmi az nincs.

    De azért a piában mégis több öröme telhet a reája fogékony egyéneknek mint a káromkodásban és a trágár szóhasználatban. Ez utóbbiakban még elképzelni sem tudom mi lehet a jó.

    Viszont látom lelki szemeimmel a bülbülszavú Horn Gábort aki Kóka hukk Jánossal együtt kiírta az SZDSZ-t a pártok sorából.
    A pia nem mindig ártalmas ám!
  7. 2
    bacskai
    2014. augusztus 21., csütörtök 21:04
    Akik éltünk már akkor, emlékszünk rá, hogy a gorbacsovi alkoholtilalom hogyan hatott a szovjet ember lerészegedési szokásaira. Még többet ittak.
    Félő, hogy a káromkodástilalmat követő, spontán szóbeli reakciók hallatán Oroszország anyácska hosszabb időre el fog pirulni.
  8. 1
    grrr
    2014. augusztus 21., csütörtök 19:33
    Fölfedeztem magamban a putyinistát. Én sem bírom a trágárkodást, filmen, irodalomban pláne, teszem is le rögvest ha ilyen akad a kezembe. Utálom az ilyet és nem értem, hogy minek kell.

    A horngábori szókincset kizárólag erős felindulás esetére tartogatom - pl.kiderül, hogy Orbán maradt a nyakunkon kétharmaddal, ilyesmi. De a hétköznapokban soha.

    Aczél György sem tűrte az ilyesmit. Én nagyon jó véleménnyel vagyok róla - remek ember volt, százszor többet ért a mai nyikhajoknál.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...