étel, hordó - BRÓDY CAFÉ

  • .
  • 2008. május 22.

Trafik

A hírekben vidám diáktanyaként, remek közösségi terepként írják le a belső-józsefvárosi létesítményt, mely emlékeink szerint korábban a Stúdió névre hallgatott, nyilvánvalóan a Magyar Rádió közelsége miatt. Az elnevezés miatt mégis meglehetős előítélettel érkezünk a Bródy Sándor és a Horánszky utca sarkára, habcsóknyálazta nosztalgia-pályaudvart sejtünk, ahová a sláger-expressz kapucinergőzöse futott be - jelentős késéssel.

A jelentős késés azonban ránk vonatkozik. Lehet, hogy a hely valaha "café"-nak indult, hiszen erre utalnak bizonyos belsőépítészeti megoldások, a színes falak, a magát igényesnek mutató, ám inkább alpári bárpult. A farácsos térelválasztó. Egy gipszkarton barlang(?)bejárat! Szóval úgy tűnik, lehettek szándékok, ám mostanra minden kétséget kizáróan gerincbe tört a kávéházi szegletzászló. Amit látunk, tipikus kocsma, annak ellenére, hogy konyhával büszkélkedik - ezt a beléptünkkor érzékelt sűrű szag is igazolja.

A bevezetőbe emelt hírekkel ellentétben inkább a szenior korosztály képviselteti magát. Figyelemre méltónak azt a két, nem különösebben feltűnő asszonyt találjuk, akik a pikoló sör-tömény szeszes ital kombinációval próbálnak még ragyogóbb tavaszt varázsolni maguknak, ám a negyedik kör után egyértelmű, hogy kissé túlfényezték a dolgot. Azt is megfigyeljük, hogy étel elvitelre is kapható, hiszen míg a felszolgáló asztalunkhoz ér, három csajkást (kollégát?) is útjára bocsát.

Ne gondolják, hogy mindez ellenszenves lenne! Farmeringes, ötvenes pincérünk jóindulatához nem férhet kétség, úgy érezzük, három jelentősebb fogyasztás után jó esélyünk lenne hitelfelvételre is.

De most csak a rendelésre.

A daragaluskás húsleves (360 Ft) kifejezetten étvágygerjesztő. Üvegtányérban érkezik, színe pont olyan, mint a Huszáriknál, ha képcsőhibás a televízió. Összességében kielégítő, vagyis sokkal több a vártnál, így hát reménykedni kezdünk a folytatásban, ami a legeslegmagasabb árfekvésben heverő túrós csuszás harcsapaprikás. De most sincs csoda, a tészta az esőn felejtett régi szakácskönyv lapjaihoz hasonlatos, a szétválaszthatatlan "oldalak" ráadásul úgy tocsognak a zsírban (olajban?), mint a durcás kisgyerek a pocsolyában, ha elvették a játékgáztűzhelyét. Mindez persze megbocsátható lenne működő vizesblokk esetén, ám épp a harcsa teszi még kényelmetlenebbé az eddigieket. Nemcsak túlzottan "hájas", de származási helyét sem tudná letagadni, az iszapos mellékízt ugyanis nem egyenlíti - nem egyenlítheti - ki a gazdag, vagyis inkább túlzott fűszerezés. Hőmérsékleti problémáink is vannak a mikrohullámú sütő túlzott használata miatt, de ez csak később, a nyelvünkre égő - egyébként korrekt - túrós palacsinta (360 Ft) után válik valóban fájó felismeréssé.

Megfogadjuk, hogy legközelebb - a hölgyekhez hasonlóan - mi is csak pikoló/snapsszal próbálkozunk. Néhány kör után talán egy tervet is kidolgozunk, hogyan szabadítsuk ki a harcsát az iszappakoló markából.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.