kulthírek

  • .
  • 2004. január 29.

Trafik

kulthírek

TILOS: 30 NAP Döntést hozott az ORTT: a Tilos Rádiót harmincnapi szilenciumra ítélték, utolsó figyelmeztetésben részesítették, és hat hónapra kizárták az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának pályázataiból. Az elnöklő Hajdu István, Ladvánszky György, az MSZP és Wéber János, az MDF delegáltja igennel szavazott e szankciókra. Noha értesülésünk szerint e büntetéscsomag csupán annyiban tért el a fideszes delegált által javasolttól, hogy az egyéves pályázati tilalmat rendelt volna el, a szavazásnál Erdős Zsuzsa mégis tartózkodott. Tímár János, az SZDSZ delegáltja kitartott saját javaslata, a 24 órás tiltás mellett. A döntést követően a Tilos Rádió elhallgatott, ugyanakkor közleményben adta hírül, hogy a bíróságon fellebbezést nyújt be a szankciók ellen, "mert a testület által hozott döntés a vétséggel nem áll arányban, és a jól érezhető szándék nem a büntetés csupán és a példastatuálás, hanem a rádió ellehetetlenítése". A közlemény kifogásolja az ORTT-határozat általánosító kitételét, miszerint a rádió műsorszolgáltatása valamely kisebbség vagy többség ellen irányulna: "Tiltakozunk az ellen, hogy bárki bármely műsorkészítőnket általában azonosítsa a kifogásolt műsor egyetlen közreműködőjével, gondolatainkat pedig az ő gondolataival." Az ORTT döntése elleni petícióhoz a www.peticio.hu portálon lehet csatlakozni. (A döntés hátteréről lásd cikkünket a 18-19. oldalon)

FILMMÉRLEG 2003 Tavaly 13,47 millió néző 10,16 milliárd Ft-ért váltott mozijegyet Magyarországon. Az NKÖM előzetes adatai szerint ez a nézőszám 88,4, a bevétel pedig 92,5 százaléka az előző évinek. A magyar filmek tekintetében még rosszabb a kép: a 684 ezer néző és a 384 millió Ft jegybevétel egyaránt 53 százalékos visszaesést mutat. A legtöbb nézőt vonzó, 2003-ban bemutatott filmek (zárójelben a premier időpontja és a forgalmazó) közé egy-egy francia és brit férkőzött be az amerikaiak mellé: a Taxi 3, illetve a Johnny English.

1. A Gyűrűk Ura - A két torony

(InterCom, január): 707 000 néző

2. Harry Potter és a titkok kamrája

(InterCom, 2002. december): 675 000 néző

3. Mátrix - újratöltve

(InterCom, április): 670 000 néző

4. T3 - A gépek lázadása

(InterCom, augusztus): 452 000 néző

5. Amerikai pite - Az esküvő

(UIP, szeptember): 395 000 néző

6. Bazi nagy görög lagzi

(InterCom, január): 374 000 néző

7. Taxi 3

(InterCom, február): 370 000 néző

8. Mátrix - Forradalmak

(InterCom, november): 340 000 néző

9. Némó nyomában

(InterCom, november): 313 000 néző

10. Johnny English

(UIP, április): 286 000 néző

2003 legsikeresebb magyar filmjének Antall Nimród Kontrollja bizonyult 151 ezer nézővel. 10-12 ezer néző vonzott a Telitalálat, a Szerelemtől sújtva, a Rengeteg, A Rózsa énekei és a Vagabond. Tízezer alatt maradt a Jött egy busz, a Sejtjeink, a Rinaldo, A Szent Lőrinc folyó lazacai és a napokban az európai elsőfilmesek fesztiválján, Angers-ban Tóth Orsolya és Polgár Tamás révén a legjobb alakítások díját elnyert Szép napok nézőszáma, ötezer alatt a Táncalaké, A boldogság színéé és a Libiomfié. Az élcsoport:

1. Kontroll

(Budapest Film, november): 151 000 néző

2. Bánk bán

(Budapest Film, március): 97 000 néző

3. Apám beájulna

(Budapest Film, december): 78 000 néző

4. Boldog születésnapot

(InterCom, szeptember): 46 000 néző

5. Max

(InterCom, szeptember): 27 000 néző

6. Sobri

(Budapest Film, 2002. december): 24 000 néző

7. Szent Iván napja

(Budapest Film, január): 22 000 néző

8. Tesó

(Budapest Film, március) 20 000 néző

9. Kelj fel, komám, ne aludjál!

(Budapest Film, február): 16 000 néző

10. Egy hét Pesten és Budán

(Budapest Film, november): 13 000 néző

A 33. Magyar Filmszemlén szereplő 23 játékfilm közül 16 támogatásában vett részt a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram 6, a Magyar Történelmi Film Alapítvány 3, a Duna Televízió 7, a Magyar Televízió 3 és az ORTT 2 játékfilm gyártásába szállt be. A gyártási támogatások összege 3,09 milliárd Ft, ebből az MMK 1,29 milliárdot állt.

MEGHALT HELMUT NEWTON "A tervezett megnyitó, amelyet Helmut Newton oly örömmel várt, napjaink egyik legfontosabb fotográfusának emléknapja lesz" - fogalmaz közleményében a Porosz Kulturális Alapítvány, mely a Hollywoodban 83 éves korában, autóbalesetben elhunyt művész munkásságát bemutató berlini múzeumalapítási projektet menedzseli. Nyitás június 3-án. "Miután 1938-ban elmentem, soha nem hiányzott Németország, de nagyon hiányzott Berlin" - nyilatkozta a nácizmus elől külföldre menekült Helmut Newton, amikor nemrég ezer művét a német fővárosnak ajándékozta. Ausztráliában katonáskodott, majd divatfotókat készített, mielőtt 1957-ben visszatért Európába, ahol azután a következő évtizedek egyik megkerülhetetlen életművét alkotta meg. Szex és tájképek című sorozatát 2002-ben állította ki a budapesti Ludwig Múzeumban.

SUNDANCE: EREDMÉNYEK Nagyjából egy használt autó árának megfelelő összegből forgatta Primer című filmjét Shane Carruth, a Sundance Filmfesztivál drámai kategóriájának idei nyertese: története hősei feltalálnak egy készüléket, melynek segítségével szinte bármit megszerezhetnek maguknak. A dokumentumfilmek versenyét Ondi Timmoner Dig! című munkája nyerte: a 90-es évek két alte-rock zenekarának sorsáról, a Dandy Warhols sikeréről és a Brian Jonestown Massacre süllyesztőbe vezető útjáról szól. A közönségdíj nyertesei: Joshua Marston: Maria Full Of Grace (játékfilm), Ross Kauffman és Zana Briski: Born Into Brothels (doku). A világmozi kategóriában két kanadai produkció nyerte el a közönség díját: Jean-Francois Pouliot: Seducing Doctor Lewis (játékfilm), Mark Achbar és Jennifer Abbott The Corporation (doku).

A Sundance magyar sikert is hozott: a legjelentősebb amerikai független filmfesztivál forgatókönyvíró-pályázatán, ahol kontinensenként díjazták a jelentkezőket, az európai régióban Pálfi György Parti Nagy Lajos műveiből írott Taxidermiája bizonyult a legjobbnak. A vele járó presztízs tán még a pénzdíjnál (150 ezer dollár a produkciónak, 10 ezer a rendezőnek) is fontosabb, és reményt ad arra, hogy sikerüljön partnereket találni a terv megvalósításához. "Tudom, milyen nehéz dönteni. Éppen ezért nem vagyok hajlandó még rosszat gondolni se róluk" - nyilatkozott Parti Nagy Lajos a film.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy Pálfi könyve nem kapott támogatást a Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatán.

Figyelmébe ajánljuk