kulthírek

  • .
  • 2011. január 13.

Trafik

A SZOBRÁSZ MODIGLIANI Amadeo Modigliani 1911-13 között a szobrászatnak szentelte idejét, plasztikái március 27-ig láthatók az olaszországi Trentóban. A kurátorok hatévi kutatómunka után összesen 28 szobrát tudták azonosítani, az ennek jó harmadát bemutató kiállítást rajzok, festmények, keleti szobrok és néhány kortárs munkái teszik teljessé (Picasso, Brancusi). ROWLING NEM PLAGIZÁLT Egy amerikai bíróság elutasította az 1997-ben elhunyt Adrian Jacobs örököseinek keresetét, akik annak a megállapítását szerették volna elérni, hogy J.
K. Rowling a Harry Potter-sorozat negyedik kötetét Jacobs 1987-es műve, a The Adventures of Willy the Wizard egyes részeiből lopta. A döntés szerint a két könyv tartalmában és stílusában határozottan különbözik egymástól.

PANAHI MEGHÍVÁSA Jafar Panahi, akit állítólagos felforgató tevékenysége miatt nemrég hat évre ítéltek el Iránban, meghívást kapott egy emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe: az FIFDH-t március 4-13. között rendezik Genfben, ide várják a börtönből az 50 éves rendezőt, számos nemzetközi filmfesztivál nyertesét. Mellette - vagy ami valószínűbb: az üres széke mellett - Jorge Semprún spanyol író, Antonio Tabucchi olasz író, Zabou Breitman francia színész-rendezőnő és Jean Stephane Brin svájci filmes lesz még a zsűriben. Tavaly ugyanitt mutatták be Hana Makhmalbaf Green Days című filmjét a 2009-es iráni választásról - röviddel ezt követően vették őrizetbe Panahit.

GYÁSZ 88 éves korában elhunyt Dick King-Smith angol író: 1983-as könyve, a The Sheep-Pig alapján készült a világot meghódító mozimalac, Babe. Évtizedeken át farmerként dolgozott - szerette, de az üzlethez nem értett -, majd tanított, ám igazi sikert a gyermekkönyveivel aratott. 50 éves kora fölött kezdett publikálni, száznál több műve világszerte 15 millió körüli példányszámban kelt el.

MÁR 2011: TALLINN ÉS TURKU Essen, Isztambul és Pécs után idén két balti város, a finn Turku és az észt Tallinn lesz Európa kulturális fővárosa. Tallinnban január 1-jén 5 ezren vettek részt a látványos megnyitóünnepségen, Turkuban január 15-16-án kezdődik a parádé. A tallinni repülőtérre érkezőket egy bélyegekkel borított terepjáró makettje fogadja: Urmas Viik alkotása, a Mr. Luik's Hummer Heino Luik környezetvédő aktivista emlékét őrzi, aki egydolláros bélyegek kibocsátásával és értékesítésével látott hozzá az Észt Oxigén Alap létrehozásához, azonban programját nem tudta végigvinni, mert 2007-ben Tallinnban elütötte egy 120-szal száguldó autós. Az Észtország függetlenné válásának 20. évfordulóját is ünneplő Tallinn évét a Stories Of The Sea, Turku évét pedig a Culture Does You Good mottó határozza meg, a programok részleteiről a tallinn2011.ee, illetve a turku2011.fi honlap tájékoztat.

ELHUNYT MICK KARN Az 52 éves korában rákbetegségben elhunyt zenész a 70-es, 80-as évek fordulóján bund nélküli basszusgitárjával egyedi stílust hozott létre, alapvetően meghatározva zenekara, a Japan hangzásvilágát. Adonis Michaelides néven született Cipruson, hároméves volt, amikor családja Angliába települt. Még nem volt 16, amikor 1974-ben David Sylvian énekessel együtt megalapította a Japant, a punkból kivezető új hullámos, újromantikus irányzat kiemelkedő képviselőjét. 1982-es felbomlásuk után a Bauhaus énekesével, Peter Murphyvel dolgozott Dali's Car néven, majd szólólemezek sorát készítette, legutóbb 2009-ben (The Concrete Twin). Szobrait több kiállításon is bemutatta.

MÉG 2010 Az elmúlt év legjobb világzenei albumai a brit fRoots magazin több mint 300 hazai és külföldi szakértőjének szavazatai alapján:

1. Bellowhead: Hedonism (Anglia)

2. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: Ali And Toumani (Mali)

3. AfroCubism: AfroCubism (Mali, Kuba)

4. Eliza Carthy & Norma Waterson: Gift (Anglia)

5. Chris Wood: Handmade Life (Anglia)

6. Cheikh Lo: Jamm (Szenegál)

7. Emily Portman: The Glamoury (Anglia)

8. Alasdair Roberts: Too Long In This Condition (Skócia)

9. Carolina Chocolate Drops: Genuine Negro Jig (USA)

10. Konono No 1: Assume Crash Position (Kongói Demokr. Közt.)

A válogatások között a Sterns kiadó Africa - 50 Years of Music című, 18 albumból álló doboza kapta a legtöbb szavazatot, a csomagolást, füzetet stb. értékelő kategóriában pedig Natalie Merchant Leave Your Sleep című albuma.

A világ legtöbb bevételt hozó filmjei 2010-ben (az összeg után a Nemzeti Filmiroda 2009. december 1. és 2010. november 30. közötti összesítése alapján elfoglalt itthoni helyezés):

1. James Cameron: Avatar (1,29 milliárd dollár; 1.)

2. Tim Burton: Alice Csodaországban (661 millió dollár; 5.)

3. Lee Unkrich: Toy Story 3 (602 M; 12.)

4. David Yates: Harry Potter és a halál ereklyéi 1. rész (575 M; 14.)

5. Christopher Nolan: Eredet (497 M; 4.)

6. Mike Mitchell: Shrek a vége, fuss el véle (438 M; 2.)

7. David Slade: Alkonyat: Napfogyatkozás (353 M; 6.)

8. Louis Leterrier: A titánok harca (300 M; 13.)

9. Jon Favreau: Vasember 2 (283 M; 20.)

10. Pierre Coffin, Chris Renaud: GRU (268 M; 19.)

A Rentrak Corp. adatai az amerikai pénztári bevételek csökkenését, az Amerikán kívüli bevételek növekedését és a 3D formátum térhódítását mutatják.

2010 legkelendőbb albumai Amerikában, a Nielsen SoundScan szerint:

1. Eminem: Recovery (3,42 millió példány)

2. Lady Atebellum: Need You Now (3,09 millió)

3. Taylor Swift: Speak Now (2,96 millió)

4. Justin Bieber: My World 2.0 (2,32 millió)

5. Susan Boyle: The Gift (1,85 millió)

A Grammy-díj február 13-i, Los Angeles-i gálaestjén Eminem tíz - köztük az év albuma - kategóriában érdekelt.

Figyelmébe ajánljuk