tévésmaci - A szervál összekeveri magát a cibetmacskával

  • .
  • 2007. július 5.

Trafik

Az az igazság, hogy sokkal jobban szeretjük a verseket, mint a tévéket, ha például Pilinszkyt olvasok a leguánomnak, még ő is könnyebben alszik el.

Az az igazság, hogy sokkal jobban szeretjük a verseket, mint a tévéket, ha például Pilinszkyt olvasok a leguánomnak, még ő is könnyebben alszik el. Viszont van egy jó hírünk azoknak is, akik a múlt hét óta szurikátákkal álmodnak - menthetetlen tévéfüggők. Mégiscsak megy az Animal Planeten a Rókamanguszták udvarháza, pl. pénteken (6-án) 20.00 órától rögtön két rész egymás után - bizonyos műsorközlők szerint ez az első-második rész lesz, más források szerint azonban már a 11. és 12. - rejtélyes ügy. 21.35-kor Wasabi - mar, mint a mustár a Film+-on Jean Renóval, akiről kiderül, hogy van egy kiskorú leánya Japánban. Apa-lánya konfliktus, maffia, sztereotípiák a japán tinilányokról, melyeket azonban kiküldött tudósítónk sem mer megcáfolni - de bárhogy csűrjük-csavarjuk, akik egyszer már látták, azoknak semmiképp se muszáj megnézni újra. Ha mindenáron unatkozni akarnak, válasszák inkább a Duna Tv-t, ahol 21.55-kor megy az Unalom Brünnben című fekete-fehér cseh film, ami 2004-ben második helyen végzett a cseh nézettségi listán, illetve a Cseh Oroszlán-díj nyertese, gondolkozzunk el, sznobok vagyunk-e, ha ez vonzóvá tesz egy filmet, vagy egyszerűen csak hiszünk a csehekben. De aki biztosra akar menni, az kapcsoljon 23.05-kor a Tv2-re, ahol Columbo nyomoz egy 75-ös epizódban.

Szombaton részint ifjúsági napot tartunk kamaszoknak és huszonéves identitáskeresőknek, a Film+-on 16.40-kor A tizenhetes csapdája két kedvencünkkel, Elijah Wooddal és Franka Potentével, 21.00-kor pedig a C.R.A.Z.Y. az HBO-n. Szeretjük a kanadai filmeket? Az ilyeneket nagyon. Oldtimereknek két mű 1968-ból: 20.15-kor a Feketeszakáll szelleme Peter Ustinovval az m1-en, 20.35-kor pedig a Szeszélyes nyár Menzeltől az m2-n.

Vasárnap délelőtt kapcsoljuk be a gyerekeknek 10.05-kor a Bálnalovas c. új-zélandi dolgozatot a Duna Tv-n, mi meg aludjunk tovább. Az esti kínálatból vagy összehasonlítjuk Jackie Chant Bujtor Istvánnal (20.00 Jackie Chan - Új csapás az RTL klubon és 21.15 Hamis a baba, Viasat3), vagy úgy döntünk, hogy mindenáron, de kivált teljesen feleslegesen nyomasztani akarjuk magunkat: 21.40-től David Lynch és a Mulholland Drive a Film+-on, illetve 22.05-től a Tv2-n egymás után a Kontroll és Sophie Scholl, aki szembeszállt Hitlerrel.

Hétfőn a szokásos csajos menet a Viasat3-on, 21.05-kor a Gilmore lányok (Szívek szállodája), 22.05-kor Veronica Mars, és zárásként 23.00-kor a Szex és New York. Ellenprogram a Duna Tv-n 22.15-kor: Pilinszky János - Gyerekek és katonák, Dóczy Péter tévéfilmje, még mi sem láttuk, csak azért ajánljuk, mert mint fent már említettük, elfogultak vagyunk. Ha nem hétfőn lenne, még vissza is térnénk a dologra.

Kedden 20.20-tól lehet Darvas Ivánra emlékezni a Duna Tv-n, ahol a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig megy, vagy 20.40-től Lázár Ervinre a Porcelánbaba c. filmmel az m2-n.

Szerdán 20.15-től a Ripacsok az m1-en, csütörtökön pedig adásszünet, hacsak nem nézzük meg éjjel 01.20-kor a Hosszú futás című dél-afrikai filmdrámát, mert Armin Mueller-Stahl rajongói vagyunkÉ Azok vagyunk.

A televíziót azonban e röpke futam alatt sem szerettük meg annyira, hogy a kedvéért leszokjunk a versekről. Tehát önök se tévézzenek, versenyezzenek!

Figyelmébe ajánljuk