Anti-Leary: Kerge eufória

szerző
Zsadon Béla
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A személyiszámítógép-forradalom és a világméretű hálózat kiteljesedését kerge eufória kíséri; a kommunikáció szép új világát övező csinnadrattában alig érteni a szkeptikusok szavát.

A személyiszámítógép-forradalom és a világméretű hálózat kiteljesedését kerge eufória kíséri; a kommunikáció szép új világát övező csinnadrattában alig érteni a szkeptikusok szavát.

A kormányzati és vállalati propagandagépezetek keltette utópista remény elárasztja a bürokraták és a technokraták agyát és elringatja a klaviatúrára szenderülő bitbuherátorokat. És valóban, a virtuális térben a szabadság illata kábít, kis tereken tiszta beszéd és emberi gesztusok feledtetik az offline vadont. De a kábeleket, a műholdakat, a nagygépeket állami költségvetések és óriásvállalatok szövik hálózattá. Nem árt felidézni az Internet jól ismert történetét. Az Internet az autópálya-hálózatok mintájára tervezett haditechnikai rendszer. A hadsereg olyan kommunikációs rendszert akart, amelyik nukleáris támadás esetén is megóvja az irányítási struktúrát. A megoldás olyan hálózat, amely azonnal átirányítja saját magát, ha egy vagy több kapcsolatot lerombolnak, így a túlélő szervek kommunikációképesek maradhatnak, és a katonai hatalom katasztrófák közepette is fenntartható. Az Internet gyökerei gyanút kell ébresszenek állítólagos hatalomellenes karakterét illetően. A háló agyonmagasztalt decentralizált jellege nem anarchista széplelkek, hanem katonai stratégák szüleménye.

A hadsereg után a tudósok kapták meg a hálót. Vajon miért? A tudomány mindig azzal áltatja magát, hogy állítólag anyagi érdekektől mentesen kutatja az anyagi világ törvényeit. A kutatás azonban pénzbe kerül, a politika és a gazdaság közvetlen és kőkemény hatással van a tudomány magasztos céljaira. A befektetés bizonyosfajta katonai vagy gazdasági megtérülésének igénye benne van minden kutatási támogatásban.

Az a döntés, hogy a Pentagon levetett rongyait odalökték az amerikai egyetemeknek, a világtörténelem legjövedelmezőbb gazdasági döntésének bizonyult. A háló lelkes őrültek ezreinek munkája nyomán burjánzásnak indult, és a kommunikációs technika fejlődése elérte a szökési sebességet. Mindez persze bizonyos rendezetlenséget vitt a rendszerbe. Megjelentek az információcsere szabad övezetei.

A fejlődést látva

a vállalatok is kezdtek igényt tartani a saját szeletükre az elektronikus tortából, és éppen a virtuális tér kaotikus szabad zugaiban látták meg az új piacokat. Különös paradoxon: ahhoz, hogy az új piaci lehetőség kiaknázható legyen, a hatalomnak el kell tűrnie egy bizonyos fokú káoszt. A kommunikáció totális felügyelete elveszett ugyan, viszont a fejlesztés költsége a kormányok és a vállalatok számára minimális volt, a haszonhoz viszonyítva leginkább nulla. Így született meg minden idők legsikeresebb elnyomó apparátusa - a felszabadítás cégére alatt. És a cybertér csillogó utópista felszínének fenntartásában az állam és a vállalatok legjobb szövetségese éppen a háló népességének legjava. A Critical Art Ensemble szerint a techno-anarchista cyberelit és az üzleti elit közötti sajnálatos szövetség öt alapvető virtuális ígéret köré szerveződik.

Adattest

Az első ígéret: az új test. Virtuális személyiséget ölthetünk és a halhatatlanságot kísérthetjük meg lehetetlen helyeken mászkálva és lehetetlen dolgokat csinálva. Az állítólag felszabadított test ára az egyéni szuverenitás elvesztése. A virtuális testtel ugyanis együtt jár fasiszta édestestvére, az adattest - a vállalat és a rendőrállam alázatos szolgája. Az adattest az egyénhez kapcsolódó akták teljes gyűjteménye. A technikai apparátus határtalan tárolókapacitása és gyors információfeldolgozó eszközei számára nincs az életnek az a részlete, ami eléggé érdektelen lenne, az online születési bizonyítványtól az online halotti anyakönyvi kivonatig.

Az adattestnek két funkciója van. Az első az elnyomó apparátust szolgálja, a hatalom vágyát, hogy alattvalói életét átláthatóvá tegye. A második, hogy pontos adatokkal lássa el a marketingeseket, akik remek módszereket dolgoztak ki arra, hogy mesterséges vágyakat gerjesszenek olyan termékek iránt, amikre nincs szükség. Az a legfélelmetesebb, hogy az adattest az élő test helyébe lép. A bürokraták szempontjából a szerves hús csak az eredeti adat gyatra utánzata.

Cyborg

A második ígéret: a kényelem. A bürokrácia szempontjából az emberi lénynek irracionális jellemvonásai vannak. Az optimális hatékonysággal való munkálkodás helyett élvezeteket kerget, a kreatív lazítás minden változatát alkalmazza a lazsálástól a csevegésig. A politikacsinálók és a menedzserek egész századunkban azzal bíbelődnek, hogy megakadályozzák ezt, fokozzák a munka termelékenységét és létrehozzák a cyborgot. Az ehhez szükséges eszközök java ma már rendelkezésre vagy fejlesztés alatt áll. Nem elég azonban mondjuk a fülbe dugható telefon vagy a hordozható számítógép, rá is kell bírni az embereket, hogy viseljék ezeket a kütyüket - legalább addig, amíg a testbe ültethető változatok elkészülnek.

Számítógéppel könnyebb cikket írni, mint tollal vagy írógéppel. A baj csak az, hogy most képes (következésképp: muszáj) vagy két cikket írni azalatt az idő alatt, ami alatt azelőtt egyet írtál. A több szabadidő ígérete hazugság. A munkaidő menedzselése csak a kezdet. Az AT & T hirdetése: "Küldött már faxot a strandról? Fog. Csörgött már telefon a csuklóján? Fog." A képen egy hegymászó csuklófonon ecseteli az asszonynak a naplementét. Ki hívná fel a feleségét hegymászás közben? Ki akar a strandon elnyúlva faxolni? Az indíték, amiért a vállalat hadrendbe állítja az új technikát (a profiton túl) annyira átlátszó, és olyan fájdalmas: "Töltött már napi 24 órát, évi 365 napot egy munkahelyen? Fog."

Virtuális közösség

A harmadik ígéret: a közösség. Alig van manapság elcsépeltebb szó. Legtöbbször valamely csoportosulással való szimpátia kifejezésére használják. Ebben az értelemben hallani a meleg közösségről vagy afrikai-amerikai közösségről. Ez az ígéret egyszerűen bosszantó. Az égvilágon semmi alapja sincs. Ha bármi ok van az optimizmusra, az az, hogy a háló az információcsere szélesebb spektrumát teszi lehetővé. De nem hoz létre közösségeket. A közösség olyan csoport, amely közös földrajzi területen, közös történelmen, közös értékrendszeren és hitvilágon osztozik. A közösségek rendszerint meglehetősen homogének és hajlamosak a munkamegosztás történelmi kontextusában létezni.

A háló használata az együttműködés magasan fejlett antiszociális változata. Otthon vagy a hivatalban maradni és a közvetett kommunikáció kedvéért visszautasítani az emberi kapcsolatokat, az tünete az elidegenedésnek, és nem gyógyírja. Az elszigetelődés jól jön a hatalomnak: aki online van, az nincs az utcán. Más szóval: rendesen kontroll alatt tartható. Az is világos, miért szereti a marketinggépezet: minél magányosabb az ember, annál kevésbé van választása, munkájába temetkezik, és a fogyasztás marad számára örömforrásul.

Digitális demokrácia

A negyedik ígéret: a demokrácia. Az Internetnek tényleg vannak demokratikus vonásai. Minden cyberpolgárnak biztosítja az összes többi cyberpolgár eléréséhez szükséges eszközöket, a hálón mindenki egyenlő. De az autonóm cselekvés a hálón is éppolyan nehéz, mint bárhol máshol. Először is itt van a földrajzi elkülönülés problémája. Az információ csak annyira hasznos, amennyire a fizikai test helye és helyzete megengedi. A másik probléma az intézményrendszer. Például a háló nagyszerű pedagógiai eszköz, de ahhoz, hogy a belőle nyerhető tudást társadalmilag fel- és elismerjék, az egyetemhez vagy az iskolához kellene kapcsolódnia. Ez a kapcsolat viszont felrúgná az oktatási rendszer status quóját. Rengeteg tudás szerezhető a hálón, de a piacon értékesíthető tudástőke még nem.

Öt és fél milliárd ember él a Földön, legtöbbjüknek még telefonjuk sincs, nemhogy számítógépet, modemet vegyenek. Ebben a helyzetben hogy lehetne a háló a demokrácia eszköze? Nem inkább megosztja a világot? A hálózat használóinak száma nőni fog, de az elit erőd fenn fog maradni. A becsatlakozók többsége elsősorban passzív fogyasztó lesz, szimulátorokkal fog játszani, interaktív tévét néz és virtuális boltokban vásárol majd. A passzív és az aktív felhasználó közötti határok őre az oktatási rendszer, amely meg fogja óvni az interaktív populációt a szignifikáns gyarapodástól.

Kollektív tudat

Az ötödik ígéret: új tudat. Talán ez az ígéret a legálnokabb, mert látszólag nincs vállalati szponzora (bár a Microsoft újabban igencsak kedveli ezt a jelszót). Az új tudat fogalma a cyberguruk azon hiedelméből ered, hogy a háló kollektív tudattal bír. Az agy, ami a globális agora nyüzsgését valami transzcendens értelemmé nemesíti. Ez a gondolkodásmód etnocentrizmust és rövidlátó osztálytudatot leplez: a világ polgárainak többsége teljesen kimarad az isteni elgondolásból. Ha az új tudat jelent bármit is, akkor az az információ kontrolljával felfegyverkezett újkori imperializmus.

A hálózati utópia nagy ígéretei a politikai és gazdasági elnyomás és kizsákmányolás autoritárius ideológiájának csapdái. Ha el is fogadjuk a cybernauták jó szándékát és optimista reményeit, hogyan juthat valaki arra a következtetésre, hogy egy haditechnikai eredetű és a tőke profitéhségének kiszolgáltatott apparátus a spirituális fejlődés új formájaként működhet ezen a Földön? Elszomorító, de a háló nagyobbik része a kapitalizmus, mint rendesen. Az elnyomás, a tőke és a fölös fogyasztás szolgája. Van egy kis szabad, individualista és humánus része, de általános funkciója minden, csak nem emberbaráti. Ahogy a bohém szomszédság alapján sem ítélhetjük meg a várost, nem hihetjük azt sem, hogy kicsiny szabad telkecskéink reprezentálják a digitális birodalmat.

Zsadon Béla

(zsadon@omk.omikk.hu)

szerző
Zsadon Béla
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Tarlós megszüntetné
Mi lesz a BKK-val?
Borsodi riport
Egy kegyetlen gyilkosság háttere
Interjúk
Parragh László, René Jacobs, Rob Brydon
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...