A naprendszer határán a Voyager-expedíció 1.

Egyszer, egy szép napon

Tudomány

34 éve indultak útnak, s bár eredetileg nem erre tervezték őket, mára ők bírták a legtovább: eddig egyetlen ember tervezte jármű sem jutott ilyen messze.

A Voyager-expedíció eredetileg a Naprendszer belsőbb bolygóinak (Merkúr, Vénusz, Mars) vizsgálatot célzó Mariner-program spinoffja volt, de azután önálló életre kelt.

A Voyagerek célja a külső óriás gázbolygók, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz alapos „szemrevételezése” a maguk korában csúcstechnológiásnak számító műszereik segítségével. Hogy mennyire élenjáró volt a felszerelésük, jól mutatja, hogy máig hasznos információkat küldenek a Földre.

A Voyagerek számozása némileg megtévesztő, hiszen először a Voyager–2-t lőtték fel 1977 augusztus 20-án – rá tizenhat nappal követte őt testvére, a Voyager–1. A két űrszonda eddig a NASA legsikeresebb kutatóegységei: a Voyager–2 küldetése során mind a négy óriás gázbolygóhoz közel jutott. Sokszor az úgynevezett gravitációs hintamanőver segítségével lendült egyik közeléből a másikhoz, s közben több tízezer felvételt készített róluk. A Neptunuszhoz került a legközelebb – „mindössze” ötezer kilométerre, s eközben 6 új holdját fedezte fel.

 

 

A Voyager-2 híres felvétele a Neptunuszról


A Voyager–2 híres felvétele a Neptunuszról

 

A Voyager–1 sem lustálkodott: ő csak két bolygót, a Jupitert és a Szaturnuszt, továbbá ezek holdjait vizsgálta, de azokat aztán jó alaposan. Egyedül a Szaturnusz-misszió csúcspontján, 1980 november 7. és 18. között 10 milliárd bit információt sugárzott a Földre. A két vizsgált óriásbolygóról és holdjaikról szerzett tudásunk jelentős része a Voyager–1-től származik – például az, hogy a Jupiternek is van gyűrűje!

Az általa készített számos színes űrportré közül talán az úgynevezett Pale Blue Dot fotó lett a legismertebb (hála a fényképet, miként korának tudományát is fáradhatatlanul népszerűsítő, alább még méltatandó Carl Sagannak). Ez a Földet ábrázolja hatmilliárd kilométer távolságból, afféle halványkék pontként (a felvétel ideje: 1990).

Ezután azonban a Voyager–2 lépést váltott: egy újabb gravitációs hintamanőverrel kilépett a Föld pályasíkjából, és megkezdte hosszú vándorútját a Naprendszer határain túlra, a csillagközi tér felé. 2011 decemberének elejére már 119,82 csillagászati egységre (CsE) távolodott a Földtől (márpedig a CsE a Nap–Föld közepes távolság, durván 149,6 millió kilométer). Hivatalosan már 2007-ben átlépte a Naprendszer peremét, de hát ez többé-kevésbé afféle bombasztikus bejelentés, hiszen planetáris rendszerünknek nincsenek piros plajbásszal meghúzott határai. Ráadásul a még Naprendszeren belüli és a már azon kívüli tartományról pont a Voyagerek mérései alapján remélünk többet megtudni. Mostanra a friss mérések alapján úgy tűnik, ténylegesen átlépett egy limitet, amelyet a Nap körüli részecskesugárzás tulajdonságai definiálnak: a szonda környezetében lelassult a Napból érkező részecskezápor (napszél) mozgása, sőt úgy érzékelhető, hogy annak iránya is megfordult.
Halovány kék pont - a Föld a Voyager-1 fotóján


Halványkék pont – a Föld a Voyager–1 fotóján

A Voyager jelenleg a teljesen szabálytalan alakú és mozgású, heliopauzának nevezett átmeneti zónában haladhat: a lényeg, hogy itt szinte kiegyenlíti egymást a Nap és a külső csillagközi tér hatása. Eközben megugrott a nagy energiájú elektronok száma is: ezek már a Naprendszeren kívülről érkeznek. Az elért pozíciót igazolhatja, hogy Voyager–1 (legalábbis a New Scientist híradása szerint, mely a mért és mérendő sugárzás jelentőségét a rosette-i kő hatásához hasonlította) immár képes volt az univerzum igen távoli részéről (több mint egymilliárd fényév távolságból – az univerzum keletkezésének idejéből) érkező úgynevezett Lyman-alfa fotonok (kis hullámhosszú UV-sugárzás) érzékelésére. Ez a sugárzás távoli galaxisokban születő fiatal és elképesztően magas hőmérsékletű csillagok robbanásai folyamán keletkezik, gerjesztett hidrogénatomokban. Éppenséggel eddig is érzékelhettük volna, de a Nap saját Lyman-alfa UV-sugárzása elnyomta – ráadásul nemcsak csillagunk természetes fényszennyezése, de a Naprendszer gázai is gátolták észlelését. Ha a mostani hír igaz, néhány éven belül sokkal többet is megtudhatnánk az univerzum korai idejének történéseiről – kár, hogy hamarosan kikapcsolják a sugárzás észlelésére szolgáló UV-spektrométereket, hogy spóroljanak az energiával: a szondák tudniillik így még 2020-ig képesek adatokat küldeni a Földre. Egy amúgy valószínűtlen (ám némely tudományos körökben is nagy népszerűségnek örvendő) lehetőség kiszűrését azonban máris segítették a Voyager-szondák. Semmi nyoma annak, hogy a Plútó pályáján kívül bármilyen órásbolygó (Planet-X avagy Tyché – utóbbi egy barna törpe volna) lapulna a sötétben.
(Cikksorozatunk második részét itt olvashatják)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.