A szondák tudományos feladatukon kívül civilizációnk hírét is elviszik magukkal az Univerzum távoli sarkaiba: rakterükben egy-egy különleges fémkorong lapul. A lemezek egészen pontosan aranybevonatú rézből állnak, borítójuk pedig alumínium, amire elektrokémiai úton még némi urán-238-as izotópot is felvittek. Mivel ennek felezési ideje 4,5 milliárd év, így azután feltételezik, hogy ha egy értelmes civilizáció találná meg őket, akkor pusztán a bomlás során keletkező elemek analíziséből meg tudja állapítani a lemez korát és küldésének idejét. Ez utóbbi amúgy egy majdnem hagyományos, barázdákkal ellátott 12 inches (nagy)lemez, melyen a mellékelt hangszedővel utóbb lejátszható hangok és analóg eljárással kódolt képek (!) találhatók. A lemezborítón részletes grafikus instrukciók találhatók a lemez megszólaltatására és a videotartalom, a képek (116 fotó!) megjelenítésére.
A lemezborító - fontos információkkal
Az üzenet audiorészében találunk köszöntést, rögtön 55 nyelven: a sumértől és akkádtól a korunkban is használatos nyelvekig. Ráadásként print verzióban mellékelték Carter akkori amerikai elnök és Kurt Waldheim, a vitatott háborús előéletű (jó alappal háborús bűncselekményekkel vádolt) ENSZ-főtitkár köszöntését is. Ezen felül lemezre vágtak gyereksírást, állathangokat, vihar, vulkánkitörés és különböző ember konstruálta masinák hangjait. Ennél (legalábbis számunkra) érdekesebb a lemez konkrét zenei tartalma, ami önmagában másfél órát tesz ki, s melynek összeállítását (akárcsak az egész lemezét) egy Carl Sagan professzor vezette testület végezte. A 22, látszólag véletlenszerűen elrendezett szám között klasszikus darabok, így Bach, Mozart, Beethoven, Sztravinszkij műveinek részletei, gamelán muzsika, indiai rága, s egy erős világzenei blokk (bolgár népdaltól navaho vagy ausztrál őslakók zenéjéig) található - ezen felül a Dark Was the Night című blues Blind Willie Johnson előadásában és Chuck Berry örökérvényű Johnny B. Goode-ja. A szelektorok konzervatív ízlését mutatja, hogy nemhogy a start 1977-es évének érdekesebb zenéi (Pistolsra nem is mernénk gondolni, no de Bowie?) nem kaptak helyet, de egy Zeppelin-, Pink Floyd- (Interstellar Overdrive!), sőt Beatles- vagy Stones-szám sem fért rá a csillagközi kompilációra. A zenei kontent megkérdőjelezhetőségénél némileg erősebb ellenérv, hogy az adatok összeállításánál nem ügyeltek arra, mennyire szenzitív információkat küldenek rólunk – különös tekintettel a képekre, melyek gazdagon illusztrálják az ember és más földi élőlények mindennapi életét, bemutatják épített környezetünket, s ezekből, valamint a mellékelt tudományos adatokból és leírásokból következtetni lehet civilizációnk fejlettségi szintjére és esetleges sebezhetőségére is.
Az "aranylemez"
Igaz, az általunk küldött puskákból felkészülő alien-agresszorok toposza csak az utóbbi három évtizedben (éppen a misszió kezdete után) kezdett megerősödni az ebből (is) táplálkozó, immár valós világunkra érvényes parákkal együtt. Az utóbbiak által kialakított exopolitikai megfontolások vezettek a San Marino-skála kialakításához – márpedig ezen a Voyager információi nem képviselnek valami nagy skálaértéket (ti. kicsi az esély, hogy valaki rájuk lel, ellentétben mondjuk az űrbe küldött célzott rádiójelekkel). Ráadásul a Voyager-szondák felfedezésének az idő múltával egyre kisebb az esélye, ahogy elemeik kimerülésével lassan megszűnik minden általuk küldött elektromágneses jel. Ettől kezdve csupán feltűnés nélkül sodródó űrtörmelékek, időkapszulával a fedélzetükön. A mi léptékünkkel hosszú idő, kozmológiai, sőt földtörténeti léptékkel mérve csupán egy pillanat, míg a Voyager-1 úgy 40 ezer év múlva 1,6 fényév közelségre kerül a Zsiráf konstellációban található AC+79 3888 kódnevű csillaghoz.
(Cikksorozatunk első részét itt olvashatják)
