A szerző, Zágoni Miklós egyrészt elmagyarázza, miként rengethetik meg a most uralkodó klímamodellt Miskolczi - a jelentés által is igazolt - kutatási eredményei, emellett képet kaphatunk arról is, mennyire lehet eredményes a tudományos életben a tabudöntögető nonkonformizmus.
*
Magyar Narancs: Tavaly szeptemberben írtunk légkörfizikus kollégájának (lásd: Klímaszkepszis, 2011 - Elnyeli, nem nyeli?, Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.) kutatási eredményeiről - azóta elkészült ezek kritikai vizsgálata, s olvasható az ön által készített beszámoló jelentés, amely minden lényeges pontjában megerősíti annak meglátásait és számításait.
Zágoni Miklós: Tavaly januárban indult a projekt Miskolczi Ferenc akadémiai előadásával, februárban jelentette meg a NASA azt a 24 éves adatsor-feldolgozást, mely jórészt műholdas mérésekből származik, s amit felhasználtam a Miskolczi-féle számítások ellenőrzéséhez. Kollégám összes publikációját végigelemeztem, és igyekeztem teljes képet alkotni a munkájáról. Tőle független kritikai elemzést végeztem; ő maga a folyamatban - a már említett akadémiai előadását leszámítva, ahová az összes érintett hazai szakembert meghívtuk - nem vett részt. Igyekeztem a lehető legnagyobb objektivitással, távolságtartással végezni a munkámat. Azt is mondhatom: nem az volt a célom, hogy igazoljam, hanem hogy megcáfoljam. Közel százoldalas jelentésemnek lényeges részét kritikai megjegyzések teszik ki, így magam is jobban megértettem, hogy mik azok a kritikus pontok, amelyek miatt sokan elutasították Miskolczi munkáját, és rámutattam azokra a részletekre - levezetéseknél, matematikai megoldásoknál, értelmezéseknél, elnevezéseknél -, melyek nehezítették, megakadályozhatták elfogadását. Azonban számítási eredményeivel és az azokra épülő alapvető következtetéseivel szemben egyetlen értékelhető ellenvetést sem találtam. Miskolczi centrális állítását a kutatásom igazolta; egyúttal rendkívül súlyos hiányosságokat és hibákat sikerült kimutatni a ma érvényesnek tartott paradigmában.
MN: No, de mik az alapvető következtetések? Miért tekinthető forradalminak Miskolczi számítása?
ZM: Többféleképpen is meg lehet fogalmazni. A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés.
MN: Tehát a Föld felszíni hőmérséklete nem változik, ha megváltozik a légkör összetétele például több szén-dioxid kibocsátásával?
ZM: Megduplázhatjuk, de akár meg is felezhetjük a szén-dioxid arányát a légkörben, a rendszer egészének megvannak azok a fizikai természetű korlátai, melyek ennek hatását korrigálva a légkör hosszúhullámú átlátszóságát az eredeti konstans értéken tartják.
MN: Ez csak a szén-dioxidra vagy más üvegházhatású gázra, mondjuk metánra is vonatkozik?
ZM: Bármilyen hasonló, infravörös elnyelésben és kibocsátásban aktív gázra. A dolog lényege tehát, hogy téves az a felfogás, mely szerint a légkör üvegházhatása a légkör anyagszerkezetének szabad változója. Nem az összetétel számít, hanem az energetikai kényszerek. A földi légkör nem az üvegházhatású gázok tekintetében hiánygazdaság, hanem az elérhető bejövő energia szempontjából, amely limitált a napsugárzás által. Üvegházhatású gázból, például vízpárából, tetszőleges mennyiség áll rendelkezésre a szabad világóceánban. Ennek segítségével a rendszer képes az elérhető energia maximális abszorpciójára, és így a maximális üvegházfaktor előállítására. Mindez a speciális földi körülményekre vonatkozik. A fizika törvényei természetesen a többi bolygón, például a Marson és a Vénuszon is érvényesülnek, csak ott mások a környezeti feltételek - például nincsen vízpára és nincs szabad óceáni vízfelület. A mi bolygónkon éppen ez a vezérlés eszköze. Hangsúlyozom: a hogyanokon és a miérteken lehet és kell is vitatkozni, de az a Miskolczi-féle centrális észrevétel - hangsúlyozom: nem hipotézis, nem szkeptikus íróasztal-spekuláció, nem ideológia -, hogy a rendszer a maximális abszorpciós értéken dolgozik, igazolható volt független, globális adatbázisokon. Ezt tekintem munkám legfontosabb eredményének.
MN: A felfedezés nagyon érdekes volna önmagában is, ha nem egy nagyobb elmélet, a fokozódó üvegházhatás teóriája egyik kulcselemét kezdené ki. Amúgy sem egyszerű feladat egy ereje teljében lévő tudományos paradigmát kikezdeni - ráadásul ennek világnézeti és gazdasági jellegű vonatkozásai is vannak...
ZM: Ez erős és pontos megfogalmazás. Hatalmas, nehezen belátható mértékű anyagi érdekeltségük van itt kormányoknak, iparágaknak, tudósoknak, magánembereknek.
MN: Megszületett egy új, a légkör energetikájára vagy legalábbis annak egy részére vonatkozó modell?
ZM: Így van. A bemenő oldalon ez egy adatszerű észrevétel, mérési adatok feldolgozásán nyugvó számítási eredmény, amelyet Miskolczi előtt nem publikált senki, ráadásul az így kalkulált mennyiségek közötti összefüggéseket is feltárta. A kimenő oldalon pedig ennek következtében előáll számunkra egy új üvegházmodell.
MN: Esetleg egy új klimatikus modell, aminek alapján lehet majd számolni? Elsősorban nem is a prognózisokra gondolok, hanem azt megérteni, hogy mi történt mostanáig, a múltban. A paleoklimatológia vizsgálja ugyan és elemzi a múltbéli klímaváltozásokat, ám ezek pontos okait máig sem értjük, nem ismerjük. S amíg ez így van, nagyon keveset tudunk elmondani arról is, hogy mi várható.
ZM: Miskolczi Ferenc eredményeinek nyilván megvannak a múltbeli és a jövőbeli klímára vonatkozó következményei. Mostanában rendkívül divatos dolog a távolabbi jövőre vonatkozó klíma-előrejelzéseket tenni, hat-nyolc fokos felmelegedéssel fenyegetni, majd azt állítani, hogy akár csak a kétfokos globális hőmérséklet-emelkedés megelőzéséhez a szén-dioxid-kibocsátás ennyi vagy annyi csökkentése szükséges. Természetesen igaz: ha megvan az esélye annak, hogy a rendszer hat-nyolc fokot melegszik, azt rendkívül komolyan kell venni, és minden eszközzel meg kell előzni. Hasonlóképpen halálos fenyegetést jelentene az emberiségre, ha a hat-nyolc fokos lehűléssel járó jégkorszaki körülmények újból előjönnének. Minthogy e változások kiváltó okai mind a mai napig ismeretlenek, a klímaprobléma teljes súlyával továbbra is itt áll előttünk. Miskolczi Ferenc vonatkozó állítása az, hogy ezek a meredek változások nem az üvegházfaktor változása következtében történtek. Nem azt állítom, hogy az ő eredményei pontosabb klíma-előrejelzést tesznek lehetővé, hisz a pontos jósláshoz a rendszer túlságosan bonyolult és kaotikus. Azt viszont igenis állítom, hogyha az eredményeit nem építik be a körzési modellekbe, akkor a prognózisok biztosan hibásak lesznek. A következő értelmes lépés pontosan az volna, amit ön mond: ezeket a peremfeltételeket beépíteni a klímamodellekbe. Remélem, mindebből világos, mennyire képtelen az a vád, hogy Miskolczi tagadná, hogy változhat a klíma, vagy hogy ezen belül létezett egy bizonyos felmelegedés az utóbbi száz-százötven évben. Az igazi kérdés az, hogy mitől. Bizonyos adatsorokon kimutatható a globális felhőzet csökkenése a XX. század során. Ez a felszínre jutó napsugárzás mennyiségének növekedését okozta. Ha a felszínre jutó napsugárzás mennyisége növekedett, ezzel együtt emelkedhetett a hőmérséklet is, hiszen nagyobb energiabevétel történt a felszínen. Szerintem a legfontosabb kérdés itt az, hogy vajon a globális felhőzet kiterjedésének csökkenése összefügg-e a szén-dioxid-kibocsátásainkra adott rendszerválasszal.
Itt tartom lényegesnek hozzátenni: az én értelmezésemben az üvegházfaktor stabilitásának felfedezése nem ássa alá a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására vonatkozó ésszerű erőfeszítéseket. Viszont lehetőséget ad arra, hogy őszintén beszéljünk, s ne hamis érvekre hagyatkozzunk. Visszafoghatja azt a - sokszor gazdaságtalan - kapkodást, amit az alternatív energiaforrásokra való átállás tekintetében tapasztalunk, de szerintem nem cáfolja a megfontolt átállást a szénalapú energetikáról valami újra.
MN: A fosszilis tüzelőanyagok kitermelése eltérő, és nem is mindig ismert ütemben, de kifutóban van...
ZM: Már csak azért is fel kell hozni ezt a kérdést, mert mára már nem tudományos elméletek, hanem ideológiák, dogmák formájában beszélnek róla. Nemcsak a globális felmelegedés elmélete merevedett dogmává, hanem a "túloldal", az úgynevezett szkeptikus tábor gondolkodása is. Ők azok, akik bármilyen képtelenséget hajlamosak hangoztatni, csak hogy támadják az uralkodó tudományos modellt. Én ebbe a táborba semmiképpen sem sorolnám magam - sokkal közelebb vagyok a mai klímakutatókhoz, akikről tudom, hogy mit csinálnak, és látom, hogy hozzájuk mérve, az ő számításaikhoz képest hogyan léptünk tovább. Én úgy érzem, hogy e két tábor közé szorult Miskolczi Ferenc és az ő tudományos eredményei is: tiszta, precíz szaktudományt próbálna művelni, miközben mind a két oldal lövi. Szerintem ő képviseli a tiszta tudósi ethoszt azzal, hogy nem csatlakozik egyik oldalhoz sem. Feladta a ragyogó állását "ezen az oldalon", amikor értésére adták, hogy nem foglalkozhat tisztán tudományos kutatásaival (egészen pontosan nem publikálhatja az eredményeit), és nem csatlakozik a másik oldalhoz sem annak észvesztő tudománytalansága miatt. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy lehetetlenség, hogy előbb vagy utóbb ne érvényesüljön a számszerű, racionális tudomány. Sajnos már csak az "utóbb" az opció: közel hét éve mutatta be Miskolczi az eredményeit idehaza, és az első igazi előrelépés csupán ez a mostani akadémiai vizsgálat.
MN: Úgy tudom, hogy Miskolczi Ferencnek nehézségei akadtak, amikor rangos, nagy impakt faktorú nemzetközi szaklapokban próbálta publikálni eredményeit.
ZM: Egészen nyilvánvaló: a most uralkodó tudományos elméletből előbb paradigma lett, majd amikor az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change - Éghajlat-változási Kormányközi Testület) a 2007-es klímajelentés után megkapta a Nobel-békedíjat, akkor ez a stempli a paradigmát dogmává szublimálta. Ha ezt valaki bírálni meri, megkapja az anatémát - Miskolczi Ferenc megkapta. Hallottam olyan véleményt is, hogy ha egy folyóirat lehozza Miskolczi egy cikkét, akkor azzal saját presztízsét rombolja le. Konkrét eset: egy tudományos lap cikket kért Miskolczitól, aki írt egy dolgozatot, amit a folyóirat továbbküldött lektori bírálatra. Az egyik lektor azt írta, hogy az a lap, amelyik leközli Miskolczit, csak negyedrendű szennylap lehet. A főszerkesztő értett a szóból, és elállt a közléstől. Ennek semmi köze sincs a tudományos bírálat, a peer review rendszer etikájához. A paradigmán belül a legkisebb megjegyzés is komoly cikként publikálható, de ha valaki felsérti a dogma szövetét, nagyon nehézzé válik az élete. Kopernikusz gondolatát nem gyengíti, hogy nem az Independent Inquisitorban publikálta, s talán Galilei érdemét sem kisebbíti, hogy nem a Tenyérjós Társaság szaklapjaiban közölte. Ne várjuk el Luthertől, hogy 95 pontját a Vatican Weekly hozza le!
Úgy tűnik, Miskolczi nagyon mélyen sértett fel érzékenységeket, holott látszólag semmi mást nem csinált, mint hogy elérhető légköri adatbázisokon elvégzett bizonyos számításokat, és felírta a talált összefüggéseket. Márpedig Galilei óta ez a lehető "legmainstreamebb", a számok nyelvén művelt természettudomány. A most lezárult projekt talán segíthet - bár ebben a pillanatban úgy érzem, mintha az Akadémia is egy kicsit kihátrált volna az eredmény mögül. Talán több kritikai észrevételt vártak a Miskolczi-elmélettel kapcsolatban. Akadt, aki a szemembe vágta: "Nem volt sikeres a projekted, mert nem tudtad megcáfolni Miskolczit!".
MN: De az elfogadás feltétele az is, hogy a tudósközösségen belül legyen legalább egy mag, a létező paradigma "ellenzéke", amely nem feltétlenül zárkózik el az újszerű tudományos megközelítésektől. Márpedig ilyenek most is vannak.
ZM: Bízom benne, hogy a jelentésem eljut hozzájuk is, hiszen elküldtem az ügyben illetékes akadémiai bizottságoknak észrevételezésre, hozzászólásra. Eddig egyetlen ellenadat vagy releváns ellenvetés sem érkezett. Minthogy itt egyenletekről, alapvető fizikai összefüggésekről van szó, ezek interpretációjáról akkor érdemes vitatkozni, ha az előzőeket tisztáztuk. Számos pozitív visszajelzést kaptam: úgy érzem, a kollégák között óvatosan, egymásra is figyelve, kezd oldódni az új eredményekkel kapcsolatos fagyos hangulat. Talán ma már nyilvánvaló, hogy itt nem a szénlobbi ügynökéről van szó, hanem egy tudósról, aki talált valamit. Látszik, hogy az új eredmények kompatibilisek a tudományos világképünkkel.
MN: A tudományban is vannak rögzült, szituációkhoz kötött viselkedésmódok: az új, szokatlan megközelítésekről először óvatosan felmérik, hogy ezek még a legitim tudomány terrénumába tartoznak-e, az ebből a szempontból a gyanús eredményeket, személyeket inkább messzire kerülik.
ZM: Nyilvánvalóan rettegnek attól, hogy esetleg belefutnak egy új perpetuum mobilébe vagy csodadoktorba. Remélem, hogy a 93 oldalas anyag, amit összeállítottam, többeket meggyőz, hogy itt egyáltalán nem erről van szó, és elérkeznek végre ahhoz a ponthoz, hogy fel mernek tenni értelmes tartalmi kérdéseket is. És talán a vita végén elismerik: Miskolczi alapvető észrevétele, a földi légkör üvegházhatásának energetikai korlátozottsága rendben van. Ekkor szakad majd át a gát. Fontosnak tartom a téma további terjesztését nemzetközi tudományos fórumokon. Ezt a projekt során elkezdtem, és a munkát az iszonyatos ellenszélben is folytatni akarom. Azt mondtam már, hogy az új, Miskolczi-féle üvegházkép szép?
