„Muszáj csinálni” – Critical Mass helyett itt az új bringás felvonulás!

Veló Világ

I bike Budapest néven hirdették meg áprilisra azt a biciklis-örömünnepet, amit a Critical Mass óta hiányol a bringástársadalom. A közös buliról beszélgettünk a Magyar Kerékpárosklub elnökével, László Jánossal.

magyarnarancs.hu: 2013-ban szervezték meg biciklis aktivisták az utolsó Critical Mass (CM) felvonulást. Akkor úgy tűnt, nem lesz több közös bringázás, ám áprilisban a CM egyfajta alternatív folytatásaként startol – immár a Magyar Kerékpárosklub szervezésében – az I bike Budapest. Miért döntöttek úgy, hogy mégis kell egy közös bringásbuli?

László János: Nem biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb, hogy erre válaszoljak, de megpróbálom. Amióta a CM megszűnt, a kérdésről heves viták folytak az elnökségünkön belül, az én álláspontom úgy szólt, nem biztos, hogy abba kellett volna hagyni, vagy ha már abbahagytuk, akkor rendesen, végleg kellett volna. Van erre egy nagyon erős igény Budapesten, és nem csak az ún. bringásokban. Amikor néztük a felvonulást, ott annyi féle ember volt: gyerekek, fiatalok és idősek, mozgalmárok és nem mozgalmárok; mindenki azt érezte ott, hogy „de jó együtt bringázni”. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Persze mondtuk, hogy mi nem vagyunk rendezvényszervező cég, meg szórakoztató intézmény sem, de úgy tűnik, muszáj csinálni. És szükséges is – azon kívül, hogy sok ember érezze jól magát –, mert a körülöttünk lévő nagyon sok aktivista, régi CM szervező nagyon szeretne valamit együtt csinálni. A CM mindig közösségformáló dolog volt, sok száz aktivista csinálta, megbeszélte, bulizott, aztán vissza-visszatértünk… Ez egy igazi önkéntes, közösségformáló erő, erre meg a Magyar Kerékpárosklubnak is igen nagy szüksége van. Így hát megszületett, hogy lesz CM, de nem CM lesz, hanem I bike Budapest. De ha az újságíró megkérdezi, hogy de akkor mi a különbség a CM és e között, egyelőre nem nagyon tudnék választ adni. A megbeszélt válaszunk az, hogy „hát ez egy buli”.

magyarnarancs.hu: Milyen módon mutatkoztak a CM iránti igények?

LJ: Mindannyiunkat, akik ebben aktívan részt vettek, kerestek telefonon és személyesen, megszólítottak az utcán, amikor abbahagytuk, akkor telefonok és levelek százai érkeztek, persze ez csillapodott, de most is van ilyen, és az aktivista körökben ez újra meg újra felmerülő kérdés volt, hogy miért nem csináljuk. Amikor végül is megszületett a döntés, mindenki borzasztó lelkesen vetette bele magát. Amikor létrehoztuk a Facebook-on az I bike Budapest oldalát, az első órában ötezren lájkolták – úgy tűnik, erre tényleg van egy nagyon erős igény.

false

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Lesz az I bike Budapestnek demonstratív jellege?

LJ: Nem szeretnénk demonstrációként gondolni rá.

magyarnarancs.hu: Ez azt jelenti, hogy nincs is ilyesmire szükség? Megmutatni megint, újra, hogy mennyien bringáznak?

LJ: Itt a tavasz, egy-két héten belül dugig lesznek az utak a biciklisekkel. Nem hiszem, hogy ezt nagyon mutogatni kellene. Nem szeretnénk demonstrációt, nincsenek követeléseink, tényleg csak egy örömünnepet szeretnénk. Az útvonalat is úgy állítottuk össze, hogy jól lehessek biciklizni, együtt lenni (19 kilométer a Bakáts tértől – a Pesti rakpart végig, a Hélia szállóig – aztán jöhet a Dózsa György út – Hősök tere – Andrássy út – Oktogon – Nagykörút – Rákóczi út – Erzsébet híd – Alagút – Lánchíd – Pesti rakpart – Margit híd – végül pedig a Margit-sziget – C. D.), de szerintem egyébként bárki, aki részt vett az eddigi hasonló biciklizéseken ezt érzékelte, ezek a biciklizésről szóltak, akkor is, ha mindegyiknek volt valami mondanivalója. Most az lesz a mondanivaló, hogy „gyerünk, legyünk együtt, bringázzunk egy jót, élvezzük a csodás Budapestet.

magyarnarancs.hu: Akkor a politika irányába sincs miért demonstrálni? Már nem kell felhívni a figyelmet arra, mennyien bringáznak, éppen ezért milyen és mennyi fejlesztésre lenne például szükség?

LJ: De igen, és akkor rögtön ki is bújok a Budapest-keretből, mert bár ez egy budapesti esemény, nagyon nagy szükség van arra, hogy a politika, a szakpolitika gondolkodásán változtassunk, mert nagyon messze vagyunk még attól, hogy hátradőlhessünk, és azt mondhassuk, nekünk itt már semmi dolgunk nincs.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.