Gyurcsány zár alá akarja venni a fideszes oligarchák vagyonát

  • narancs.hu
  • 2018. február 17.

Villámnarancs

A DK elnöke mer nagyokat álmodni.

A Demokratikus Koalíció szombaton kampánynyitó nagyrendezvényt tartott, ahol Gyurcsány Ferenc felsorolt egy rakás intézkedést, amiket kormányra kerülve azonnal megvalósítanának. Ezekből szemezgetünk:

– első intézkedésként eltávolítják hivatalából Polt Péter legfőbb ügyészt és ezután Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez

– Gyurcsány másfélszeres béremelést ígért az orvosoknak és ápolóknak, valamint bejelentette, hogy beszereznek 150 CT és MRI készüléket

– módosítanák a választójogi törvényt is, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon

– véget vetnének az ukrán "nyugdíjbiznisznek", kivizsgálják az ahhoz kapcsolódó csalásokat és a résztvevők ellen eljárást indítanak

– garantálják a nyugdíjak értékállóságát és amennyiben a gazdaság nő, ezeket a járandóságokat is az infláció felett emelik

– zár alá veszik a fideszes oligarchák vagyonát és abból kárpótolják az "Orbán-rendszer kárvallottjait"

– családi pótlékot harminc, egyedülálló szülők esetében ötven százalékkal emelik és felszámolják a gyermekéhezést

– ingyenessé teszik az alapvető áram-, víz- és gázhasználatot, illetve leállítják a paksi erőmű fejlesztését, mert ahelyett a megújuló energiahordozókat támogatják majd.

Azt nem tudjuk, mennyire gondolja komolyan ezt az ígéretcunamit Gyurcsány, mindenesetre nem ártott volna azt is elmondania, hogyan akarja elérni a felsoroltakat. Azt pedig külön megnéznénk, ahogy bekopogtat Mészáros Lőrinchez és zár alá veszi a felcsúti polgármester vagyonát.

Gyurcsány szerint az LMP a Fideszt segíti, az MSZP sajtója pedig a kormánytól kap pénzt

A volt miniszterelnök évértékelőt tartott, beszédében azt is közölte, hogy kivizsgálná az egyházi köröket érintő pedofíliát. „Nincs alku Orbánnal" - Gyurcsány Ferenc szerint így foglalható össze egy tisztességes párt programja. Szerinte azért sincs alku, mert Orbánék tönkretették a nemzetet, politikailag beteggé tették, erkölcseit porrá zúzták, az ország történelmi értelemben tévúton jár.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.