L. Simon László: „Nem akarom későn hullatni a könnyeimet”

  • narancs.hu
  • 2015. május 11.

Villámnarancs

Az államtitkár bevallotta: „a szerelem láncai kötik össze az anyafölddel”. A szorító másik sarkában Szabolcska Mihály szelleme levegő után kapkod.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára igazi reneszánsz ember. Sokan csak az elvhű fideszest látják benne, Lázár János jobbkezét, a napenergiáról hadováló szavazógépet, az arrogáns szónokot, a barátait közpénzekkel kiszolgáló politikust. Pedig L. Simon László mindemellett költő és borász, akinek szíve közepében rózsaként virít a hazaszeretet, és nem kevésbé a nyíltszívűség, a barátság és a férfiasság.

Ezt többek között onnan tudjuk, hogy idejekorán elolvastuk Személyes történelem című esszékötetét (lásd kritikánkat: Zsebmikszáth), amelyben L. Simon László így vall érzelmeiről: „Mégis szeretjük ezt a folyton változó földet, szülőföldünket, szűkebb hazánkat, ahol élünk, ahonnan származunk, ahova mindig visszahúz a szívünk, bárhova is sodorjon az élet.” Elköteleződéséről most ismét tanúbizonyságot tett, ezúttal Egyházashetyén, ahol a kultúra.hu cikke szerint „Berzsenyi Dánielre emlékezve a szülőföld fontosságára hívta fel a figyelmet”.

Életkép a Berzsenyi-ünnepségről

Életkép a Berzsenyi-ünnepségről

Fotó: Facebook/L. Simon László

Hogy mely szavakkal hívta fel a figyelmet erre a fontos témára? A tudósításból kiderül, hogy L. Simon nem akart beszélni „a romlásnak indult hajdan erős magyarról, s arról a politikáról, amelyik ennek a romlásnak valóban ellene tesz”. Nem, ő nem akart aktualizálni, pedig lám, milyen könnyen jöttek volna a párhuzamok! Az államtitkár világossá tette, miért fordult el most mégis a napi politika viharaitól. Hát azért, „mert sokkal mélyebben foglalkoztat a haza és a szülőföld fogalma annál, mint hogy aktualizáljak. Mert az én szívemet is a szerelem láncai kötik össze az anyafölddel, miképp Berzsenyiét is, mert minden hiúság, önként vállalt munka és szolgálat, minden küszködés, a kapott keresztek, a megérdemelt sikerek ellenére sem akarok elrohanni az élet mellett, elrohanni az élet elől, nem akarom későn hullatni a könnyeimet. Meg kell állnunk néha, s visszanézve az örök Kemenesaljára, Berzsenyi soraival kell figyelmeztetni magunkat arra, hogy…”

De tovább nem bírjuk idézni az államtitkár úr gondolatait, mert csak a szerelem láncaira tudunk gondolni, amelyek az ő szívét összekötik az anyafölddel, miközben cipeli az önként vállalt szolgálat keresztjét. Boldognak kell őt elképzelnünk.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.