Menekültek se kellenek, csak félelem és gátlástalanság

  • narancs.hu
  • 2016. március 9.

Villámnarancs

Az egész ország területére kihirdette a „migrációs válsághelyzetet” a kormány – közölte ma Pintér Sándor belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Hogy ez alatt pontosan mit kell érteni, az nem világos: mert ha a 2015 szeptemberében elfogadott „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, akkor Orbánék a fél éve hozott saját szabályaikat rúgják föl, ahogyan arra a Magyar Helsinki Bizottság közleménye is fölhívta a figyelmet. Az ugyanis pontosan meghatározza, hogy a válsághelyzet kihirdetését mi indokolhatja. Nos, az alábbi feltételek szükségesek hozzá: ha a Magyarországra érkező menedékkérők száma meghaladja a) egy hónapon keresztül a napi átlag 500 főt, b) két egymás utáni hét átlagában a napi 750 főt, c) egy hét átlagában a napi 800 főt, d) a magyarországi tranzitzónákban tartózkodók száma átlagosan napi több mint 1000 fő egy hónapon át, vagy e) napi 1500 fő két héten át.

Ezek egyikéről sincs szó. És ha Orbán Viktor tavaly nem a megzuhant népszerűségét akarta volna reparálni a menekülthisztéria felkorbácsolásával; ha az állam tavaly tavasztól tette volna a dolgát, akkor, ne tévedjünk, nem lett volna sem Keleti pályaudvar, sem Röszke, és még kerítés sem föltétlenül.

Jól fotózható jelenetek jönnek

Jól fotózható jelenetek jönnek

Fotó: MTI/EPA

A migráció miatt kihirdetett válsághelyzet maximális időtartama hat hónap. Ez március 15-én lejár, ez lehet a mostani bejelentés egyik indoka. És a többi? Újabb vereség egy fontos időközi választáson, pedagóguslázadás, össztársadalmi fölháborodás a jegybanki közpénz magánvagyonná átalakítását lehetővé tévő gyalázatos törvény miatt, Orbán egyre nehezebben takargatható európai elutasítottsága, és a sor folytatható. Orbán bajban, és mivel a problémák érzékelésében az ország ingerküszöbe egyre alacsonyabb, a figyelemeltereléshez egyre vadabb dolgokat kell bedobni. Az elmúltnyóvévezést mindenki unja, a gyurcsányozás már tényleg csak a legfanatikusabbakra hat – maradnak az Európát végveszélybe sodró muzulmánok.

Akik egyébként tömegesen Magyarországig már el sem bírnak jutni, mivel a balkáni országok sorra zárják le előttük a lehetséges útvonalakat. Ez tehát Orbán Viktor újabb hozzájárulása a közös európai innovációhoz: ahogyan az antiszemitizmus fölszításához sincs szükség köztünk élő tényleges zsidókra, úgy a „migrációs válsághelyzet” kihirdetéséhez sincs szükség tízezrével érkező menekültekre.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.