Lemez

A kevesebb több

Arcade Fire: Everything Now

  • Lang Ádám
  • 2017. szeptember 10.

Zene

A kanadai együttes azzal futott be, hogy ugyan sohasem voltak igazán újszerűek és nem született korszakos slágerük sem, 2004 óta megjelent eddigi négy lemezükön a remek dalok mellett olyan koncepciót is sikerült megvalósítaniuk, amellyel nagyon könnyű volt azonosulni.

Persze a sikerhez nagyban hozzájárultak roppant hatásos, katarzisból katarzisba csapó eksztatikus koncertjeik (lásd: Csapatépítők, Magyar Narancs, 2017. június 29.), amelyeken még a „szerényebb” számok is együtt­éneklős himnusszá válnak.

Már az első kritikákat és elemzéseket olvasva biztosak lehettünk abban, hogy a zenekar ötödik lemeze, az Everything Now megtöri ezt a töretlennek tűnő ívet, és mintha éppen az veszett volna el most, amitől az előző lemezeik olyan jól működtek.

Igaz persze, hogy „hullámzások” eddig is voltak: a rögtön korszakos indie rock lemezzé váló Funeralt (2004) a Neon Bible (2007) nem tudta felülmúlni, a remekül összerakott, Grammy-díjat érdemlő Suburbshoz (2010) képest a Reflektor (2013) valamivel kevésbé fókuszált, de ez az LCD Soundsystem-es James Murphyvel felvett anyag volt a fordulópont a zenekar történetében. Az itt hallható dalokban vált hangsúlyossá az elektronika, a világzenei hatások is felerősödtek, és vált egyértelművé, hogy az Arcade Fire ki akar törni indie rockos kereteiből.

Úgy tűnik, a közelmúltban ennek jegyében szerződtek a Sonyval is, mert jóllehet korábban is tízezrek előtt koncerteztek, ám e szerződéssel nyíltan felvállalták a mainstream státust. Ennek tükrében az Everything Now logikus folytatása a Reflektoron hallható „útkeresésnek”, és igaz, hogy már a Sub­urbsön is volt egy diszkós-szintipopos próbálkozás Sprawl II. (Mountains Beyond Mountains) címmel, most úgy tűnik, hogy a velük nagyjából egyszerre induló Paramore-ral és Jens Lekmannal egy időben ők is úgy döntöttek, hogy egy teljes lemezt áldoznak a zsánernek. Ha már mainstream pop, akkor legyen nagyon az.

Az epikus kórusba torkolló cím­adó dal az ABBA-s hangszereléssel és Francis Bebey kameruni zenésztől vett furulyás hangmintájával rögtön ott van Win Butlerék legjobb pillanatai között, a szintipopos Creature Comfortból pedig akár a zenekar első igazi „világ­slágere” is lehet. Vicces tánczene az afrobeates Signs of Life és a Chem­istry fúvósokkal feldobott reggae-je, a funkos Put Your Money on Me, és a katartikus We don’t Deserve Love pedig nagyszerű lezárás. Minden arra mutat, hogy az állandó producerük, Markus Dravs mellett a Daft Punk-os Thomas Bangalter, a portisheades Geoff Barrow és a pulpos Steve Mackey közreműködésével készült Every­thing Now egy kiváló poplemez…

Csakhogy az Arcade Fire-nek mintha elfogyott volna a mondanivalója, miközben továbbra is nagyon szeretnének valamit „mondani”. A lemez egyúttal ugyanis konceptalbum, és ez hatalmas félreértésnek tűnik. Az internet világát tették meg központi témának, az üzenet pedig ez lenne: minden egyszerre van itt, minden nyomaszt, és muszáj ebből az átláthatatlan örvényből kitörni, mert még meghalni is jobb, mint észrevétlennek maradni – és így tovább… Mindezt a fake news őrületre reagálva egy csomó álhírrel, kamuoldallal vezették fel a lemez megjelenése előtt, még egy „álkritika” is megjelent, az egész mégis vérszegénynek, felületesnek, ötlettelennek tűnik – legalábbis az Arcade Fire eddigi dolgaihoz mérten.

Magyar füllel talán annyira nem zavaró, hogy sablonosak és bénák a szövegek – ezt szinte minden angol nyelvű kritika kiemeli –, az viszont már igen, hogy a Suburbs több strukturális elemét is újrahasználták, teljesen feleslegesen. A punkos, majd countryballadába átcsapó Infinite Content teljesen megtöri az album ívét, a körforgásszerű intro és outro roppant erőltetett, a Peter Pan című dal csilingelős, torz balladája pedig egyszerűen „tájidegen”. Mindezektől úgy lehet elvonatkoztatni, ha egyszerűen kihagyjuk e töltelékeket a lejátszási listából, bár ezt a lemez szerkesztői is megtehették volna… Valószínűleg mindannyian jobban járunk, ha koncepcióhajhászás helyett csak egy igazi, egyenes poplemez lenne az Everything Now. Mert különben az.

Sony Music/Columbia Records, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.