Színház
Föld anyaföld - Női Vonal
Öt nő ül egy asztal körül. Egy parasztkendős, egy Kukorica Jancsi, egy pukkancs ősnő, egy királylány és egy orosztanárnő-szerű. Percek telnek el az előadásból, mire először mozdulnának vagy megszólalnának. Csak ülnek a nagy asztalnál, bámulnak, szunyókálnak, szipognak, nincsenek. Kekeckedhetnénk persze, hogy ez a poén már elsült régen Kaposvárott A Mester és Margarita legelején, amikor Woland és segédje szemezett a moszkvaiakkal, meg a Rokonok is indult már hasonlóan mozdulatlanul, de hibáznánk; elmennénk a lényeg mellett. Nem kell mindig valami újat kitalálni. Ebben az előadásban vannak közhelyek, és a társulat nagy kedvvel üti le a saját magának feladott labdákat, de a lényeg épp a nagy kedvben van, abban a szívből jövő, szemtelen jókedvben, amivel mindezt előadják. Úgy játszanak, mint az újszülöttek; az ő vicceik mindig újnak hatnak, mert a sajátjaik még akkor is, ha korábban esetleg már más is a sajátjának érezte őket. Ez már csak egy ilyen ország: a régi viccek sokáig aktuálisak maradnak benne.
A mozdulatlanságot monológok követik, játékok, poénok. A szereplők viszonylagos karaktert kapnak, de nem ragaszkodnak hozzájuk. Könnyedén levetik, később visszaveszik őket, alakulnak, kicsit mást játszanak. Mindnek a színész saját egyénisége a kiindulópontja, úgy tűnik, a rendező szereplőire írta mondataik legtöbbjét. ´k alaposan élvezik is figuráikat, mégis visszafogottak maradnak: sosem ripacskodnak többet, mint amit az adott helyzet megkövetel. Finomak, az előadás szabta határok a lényegesek számukra (pedig ezt jóval nehezebb létrehozni, aztán bemérni), méghozzá úgy, hogy miközben mindenki saját eszközeinél marad, a társulat játékstílusa szokatlanul egységes.
A színpadot
betöltő, mindig új funkciót hordozó asztal (és az ott felszolgált ebéd) csak egészen laza keret, különösebb szigor nélkül tartja össze az epizódokat, etűdöket, melyeket a társulat a nézőknek szervíroz. Csupán ürügy, hogy ott lehessenek, beszélgethessenek, felállhassanak, leülhessenek. Örkényi humora van e jeleneteknek: tehát groteszkek. Semmi sem marad az, aminek indul, a váratlan csavarok csöppet sem erőszakoltak, még csak nem is lehetetlenek, ám ennek ellenére velejéig forgatják fel az adott helyzet már éppen kialakulóban lévő törvényeit. Eltelik egy negyedóra, míg kiderül, hogy nincs terítő az asztalon, hanem föld borítja. E föld kerül később a tányérokba, ám mire beletörődnénk, hogy itt azt játsszák, ez étel, rádöbbenhetünk, hogy mindenki undorodik, és igyekszik úgy tenni, mintha velünk együtt elfogadta volna a játékszabályokat, suttyomban azonban megpróbál megszabadulni a menütől. Nem erőltetik a képes beszédet: néha a játék csak játék, sokszor viszont egészen keserűek a viccek. És mert öt nő adja elő őket, a világ gúnyolása egyben férfigúnyolásnak is hat. Helyes. Annyi női önirónia és önismeret kíséri ezt a lappangó feminizmust, hogy még dacból sem tiltakozhatnék.
Csupán egyszer-kétszer fogott el az a kényelmetlen érzés, hogy túl sok az áthallás, és az előadáshoz méltatlanul egyértelmű a politizáló szatíra: ilyenkor olyan metaforák bukkannak elő, mint Hobo hanyatló korszakának (az elmúlt 35 év) polbeatjei. Szerencsére ezek a legritkábbak, és ezek emlékét is sietősen elsöpri valami nagy marhaság: a magyar rónán kotkodácsoló zsiráfok látványa, a miniszoknya és öntudatos nő viszonyáról szóló elmélkedés, vagy az R. D. Laing stílusában előadott nőiagyvelő-kórus.
Ahogy
hazafiúi érzéseinkkel,
úgy a színpad szabályaival is könnyedén bánik az előadás. A színházi tankönyvek szerint valószínűleg csak a legilletlenebb dramaturg engedi, hogy a darab vége felé, mire az egész kamaraprodukció összes működési szabálya tisztázódott, beállítson még egy szereplő. Ezúttal egy flitteres dizőz, akinek a kedvéért revüszínpaddá válik az asztal, és ő a tetején rossz revüangolsággal elénekelhet egy kuplét, melyről lassacskán a botfülűeknek is feltűnik, hogy ez a Bánk bán legnépszerűbb slágere (Homeland, homeland, you´re everything...).
Talán ez az a pillanat, ami még Nemeskürty tanár urat is meggyőzné: egy országról sokféle juthat sok ember eszébe, és az a jó. Az országnak is, az embereknek is. Öt bájos nő rátekint a világra: magát látja benne, hát szembenéz magával, és nem rejti véka alá a véleményét. Más férfiakat és nőket lát benne, és őket sem kíméli. És ezt a nyomott kis országot is látja, a miénket. Nem tesznek mást, csak olyannak játsszák, amilyet megérdemel.
Az én országom imázsának női vonalai legyenek, ha kérhetem.
Deutsch Andor
Föld anyaföld (Álomjáték háromfogásos ebéddel); szereplők: Balogh Margit, Feuer Yvett, Király Anita, Schermann Márta, Szabó Annie, Szalontay Tünde; zongorán kísér: Kovács Veronika; írta és rendezte: Nagy Beáta
