Szerelmem, Texas - Matthew Dear: Asa Breed (lemez)

  • - minek -
  • 2007. május 24.

Zene

Matthew Dear, korunk egyik legtehetségesebb producere és egyik legsajátosabb performere Texasban született, de hamarosan, még tinédzserként Michiganben kötött ki, s ott egy életre elvarázsolta őt a detroiti techno.

Matthew Dear, korunk egyik legtehetségesebb producere és egyik legsajátosabb performere Texasban született, de hamarosan, még tinédzserként Michiganben kötött ki, s ott egy életre elvarázsolta őt a detroiti techno. Újsütetű vonzalmainak megfelelően az elektronikus kütyüket választotta a sztereotip ötgallonos Stetson-kalapok és a bendzsó helyett, ám, mint azt látni fogjuk, a dal műfajához ragaszkodó lírai énje eme szoros keretek között is megtalálta az önkifejezés megfelelő formáit. Mindenekelőtt persze fórumot teremtett magának: Ann Arborban, a Michigani Egyetemen akadt össze egy bizonyos Sam Valentivel, és közösen létrehozták a kiváló Ghostly International kiadót (tavaly már méltattuk a kiadó Idol Tryouts Two című dupla válogatás cd-jét). Első maxiját, a címében is programadó Hands Up For Detroitot 1999-ben adta ki, s további négy évet kellett várni első albumára. A Leave Luck To Heaven egy sikeres fúziós kísérlet eredménye, amennyiben szellemesen ötvözi a Dear által anyanyelvi szinten "beszélt" minimal tech/house-t és a vokális (leginkább persze a klasszikus elektropopkorszakban gyökerező) popzenét. Dear munkássága ettől kezdve gyakorlatilag kettéválik: sorra jelenteti meg szerzői albumait, melyek egyfajta zenés naplóként szolgálnak - énje másik, sötétebb oldala viszont Audion név alatt ötöl ki szintúgy zseniális, ám súlyosan pszichedelikus minimal/tech partizenéket (aki legalább egyszer hallotta már tavaly megjelent Mouth To Mouth maxijának agyzsibbasztó címadó számát, az tudja jól, miről is beszélek).

Most pedig itt a harmadik Dear-album, az Asa Breed, és a magunk részéről ismét le vagyunk nyűgözve. A zenei nyersanyag önmagában is tökéletesen rendben van: finoman szétcsavart melódiákat rendez sorba a megbízhatóan lüktető minimálalap, s ennek kíséretében dünnyögi el nekünk élete titkait Dear, a maga sajátos bariton tónusán. Míg az album elején, az elektronika abszolút dominanciája jegyében perfekt tánczenéket találunk (némelyikük emellett még különös, de voltaképpen hagyományos szerelmes dal), addig a lemez vége felé előkerül az akusztikus (néha meg az elektromos) gitár, melynek hangja egészen sajátosan fonódik össze az elektropop-lüktetéssel, meg az obligát savas bugyborgással (lásd például a Good To Be Alive című darabot). Ráadásként kapunk még egy hamisítatlan folkos balladát, s e bónusz csak még jobban megerősít minket meggyőződésünkben: ez eddig az év egyik legmegkapóbb, legkedvesebb albuma, s egyben eleven példa arra, hogy a techno igenis szelídíthető.

Ghostly International/Neon Music, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.