Matthew Dear, korunk egyik legtehetségesebb producere és egyik legsajátosabb performere Texasban született, de hamarosan, még tinédzserként Michiganben kötött ki, s ott egy életre elvarázsolta őt a detroiti techno. Újsütetű vonzalmainak megfelelően az elektronikus kütyüket választotta a sztereotip ötgallonos Stetson-kalapok és a bendzsó helyett, ám, mint azt látni fogjuk, a dal műfajához ragaszkodó lírai énje eme szoros keretek között is megtalálta az önkifejezés megfelelő formáit. Mindenekelőtt persze fórumot teremtett magának: Ann Arborban, a Michigani Egyetemen akadt össze egy bizonyos Sam Valentivel, és közösen létrehozták a kiváló Ghostly International kiadót (tavaly már méltattuk a kiadó Idol Tryouts Two című dupla válogatás cd-jét). Első maxiját, a címében is programadó Hands Up For Detroitot 1999-ben adta ki, s további négy évet kellett várni első albumára. A Leave Luck To Heaven egy sikeres fúziós kísérlet eredménye, amennyiben szellemesen ötvözi a Dear által anyanyelvi szinten "beszélt" minimal tech/house-t és a vokális (leginkább persze a klasszikus elektropopkorszakban gyökerező) popzenét. Dear munkássága ettől kezdve gyakorlatilag kettéválik: sorra jelenteti meg szerzői albumait, melyek egyfajta zenés naplóként szolgálnak - énje másik, sötétebb oldala viszont Audion név alatt ötöl ki szintúgy zseniális, ám súlyosan pszichedelikus minimal/tech partizenéket (aki legalább egyszer hallotta már tavaly megjelent Mouth To Mouth maxijának agyzsibbasztó címadó számát, az tudja jól, miről is beszélek).
Most pedig itt a harmadik Dear-album, az Asa Breed, és a magunk részéről ismét le vagyunk nyűgözve. A zenei nyersanyag önmagában is tökéletesen rendben van: finoman szétcsavart melódiákat rendez sorba a megbízhatóan lüktető minimálalap, s ennek kíséretében dünnyögi el nekünk élete titkait Dear, a maga sajátos bariton tónusán. Míg az album elején, az elektronika abszolút dominanciája jegyében perfekt tánczenéket találunk (némelyikük emellett még különös, de voltaképpen hagyományos szerelmes dal), addig a lemez vége felé előkerül az akusztikus (néha meg az elektromos) gitár, melynek hangja egészen sajátosan fonódik össze az elektropop-lüktetéssel, meg az obligát savas bugyborgással (lásd például a Good To Be Alive című darabot). Ráadásként kapunk még egy hamisítatlan folkos balladát, s e bónusz csak még jobban megerősít minket meggyőződésünkben: ez eddig az év egyik legmegkapóbb, legkedvesebb albuma, s egyben eleven példa arra, hogy a techno igenis szelídíthető.
Ghostly International/Neon Music, 2007
