Bódi László munkássága azokban is tiszteletet kell ébresszen, akiknek a Republic sosem vált meghatározó zenei élménnyé: Cipő nem ment bele ócska kompromisszumokba, ráadásul írt egy szekérderéknyi minőségi slágert, a hazai viszonyok közepette ennél jóval kevesebb is fantasztikus teljesítmény. Más lapra tartozik, hogy zenésztársairól kevésbé mondható el ugyanez. Sipos F. Tamás villámgyors szerződtetése, majd a lekötött koncertek megtartása sok mindennel volt indokolható, legfőképp anyagi okokra hivatkozva, de cseppet sem volt elegáns.
Mindez azért kívánkozik ide, mert a „négyórás monstre megemlékezés” nagy részét is az új énekessel felálló Republic produkciója tette ki, amit úgy igyekeztek elkenni, hogy míg a vendégfellépők tényleg csak egy-egy számot adtak elő, Sipos F. és olykor Boros Csaba basszusgitáros – afféle átkötésként – kettőt-hármat, így ha összeadjuk ezeket, kijön belőle egy hagyományos terjedelmű koncert.
Ez még nem volna baj. Az sokkal inkább, hogy az új énekes hiába mondhat magáénak több évtizedes popkarriert, és hiába tudja viszonylag tisztességesen a dalokat, azok egyszerűen hitelüket vesztik, ha ő énekli őket. De az igazat megvallva, nincs is ebben semmi meglepő. Amíg Cipő attól vált igazán nagy formátumú előadóvá, hogy soha nem kötött piszkos kis üzleteket, Sipos F. épp attól marad élete végéig középszerű, mert az egész pályafutása semmi másról nem szól, mint a kompromisszumokról.
| ||
Ami a vendégeket illeti, vegyes volt az összkép. Amikor kezdésként megjelent az Omega három tagja, és Keresztes Ildikóval kiegészülve előadták a Lénát, az tényleg olyan volt, mint egy Ionesco-darab popváltozatban, de amikor rögtön utána csak Keresztes maradt a színpadon, és elénekelte az Erdő közepébent, annak ellenére is megállt a kés a levegőben, hogy a művésznő ugyanazzal a tenyérbemászó gyászmimikával dolgozott, amit vélhetően még az X-faktorban fejlesztett tökélyre.
ByeAlexről ismét bebizonyosodott, hogy kizárólag a Kedvesem című dalt tudja elénekelni, Gerendás Péter egyszerűen idegesítő, a United viszont valóban készült, vélhetően ők voltak az egyetlenek, akik komolyan vették ezt a fellépést: Republic-feldolgozással álltak ki, és még a szöveget sem rontották el.
| ||
Ennek ellenére a koncert lassan, de biztosan haladt a dögunalom felé, aminek egyebek mellett Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigyből, a Compact Disco és Balázsovits Edit fellépése volt a záloga. Cseppet sem javított a helyzeten, hogy az Első Emelet a Repül a bálnával (és egy felfújható delfinnel) próbált hangulatot csinálni, náluk csupán a műsorvezetők, Boros Lajos és Bochkor Gábor működése volt szánalmasabb. Boroséknak, úgy tűnik, a vérükké vált, hogy azt hiszik, minden körülmények között a jófejeskedés a kifizetődő. Ám erőltetett felkonferálásaik, Cipővel kapcsolatos sztorizgatásaik nyomán csak egy kérdés tűnt időszerűnek: különben mi járhat ezeknek az embereknek a fejében?
A kínos epizódok sorozatát csak Müller Péter Sziámi akasztotta meg: ő volt az első olyan előadó – pedig ekkor már vagy másfél óra eltelt a koncertből! –, aki szóvá tette, hogy miért is ez a nagy dínomdánom. Cipő utolsó felvételét hozta magával, egy dalt, ami a Baltazár Színház produkciójához készült, egyszálgitáros feléneklést, aminek jövője lehetett volna, ha... A dalhoz alkalmi videoklip is készült, azt vetítették egy darabig, majd műszaki hiba miatt a megdöbbent közönséget. Nagyobb döbbenetet csak a Baltazár színházasok Nemadomfel együttese okozott, akik a Jön a bummot adták elő – fergetegesen. Hogy valójában kik is ők, és hogy kerültek ide, arról a népszerű műsorvezető páros elfelejtett tájékoztatást adni.
| ||
Pedig tulajdonképpen ekkortól kezdve indult be az a népünnepély, amire jegyet váltott a közönség. A Hooligans és a Magna Cum Laude biztos kézzel azt hozta, amiért vélhetően annyian szeretik őket, Fenyő Miklós vérprofin (Ha itt lennél velem), Charlie paródiának is beillő elánnal (Engedj közelebb), Nagy Feró pedig nettó paródiával (Minden este ugyanaz) hozta a kötelezőt, míg köztük a Republic a várva várt slágerparádét. Ellenben Halász Judit maga volt a megtestesült pszichedélia, mert lássuk be, amikor szinte a fináléban, igen furcsa mozgásokkal kísérve azt énekli, hogy „Zurrogó, zürrögő szitakötő tánca”, az teljesen másként hat este fél tizenegykor a Sziget Nagyszínpadán, mint vasárnap délelőtt fél tizenegykor egy játszóházban.
Ám mindent összeadva az „igazság pillanata” csak a legvégén érkezett el, amikor Tóth Zoltán, a kiugrott gitáros, Tolcsvay László és Koncz Zsuzsa lépett föl, ráadásként pedig Bródy János. Leginkább azért, mert az ő produkciójuk ezerszer inkább idézte Bódi László szellemét, mint maga a Republic együttes. Más lapra tartozik, hogy a 16 tonnára, a Szállj el, kismadárra és az Ennyi nem elégre csápoló tömeget valószínűleg ez izgatta a legkevésbé.
A műsorban fellépett Kisvárda polgármestere is, aki posztumusz díszpolgári címet adományozott Bódi Lászlónak.
Sziget, Pop-Rock Nagyszínpad, augusztus 5.
