Snoblesse Extra

Budapesti Fesztiválzenekar 2012/2013

  • narancs.hu
  • 2012. április 18.

Zene

Gyerekopera, kortárs modernek, barokk együttes, Kakaókoncert, Midnight Music – a Budapesti Fesztiválzenekar az új évadra gyúr.


Fotó: Sióréti Gábor

„A Fesztiválzenekarról tanulmányokat írnak szerte a világban, idejönnek hallgatni és tanulmányozni az együttest, próbálják megfejteni ezt a szavakba nem foglalható módszert.” Tavaly nyilatkozta ezt lapunknak Fischer Iván egy interjúban (a teljes interjú itt olvasható), a mai naptól pedig azt is tudni lehet, hogy a 2012/2013-as évadban milyen programok adhatnak kulcsot a megfejtéshez.

Az ősszel kezdődő  évad első nagy eseménye a Mahler Ünnep: ez alkalomból (szeptember 5-én és 7-én) a BFZ tagjai és a Budapesti Énekes Iskola növendékei Benjamin Britten Noé bárkája című gyerekoperáját fogják előadni a Művészetek Palotájában. A 2012–13-as koncertek között fontos szerephez jut a modern kortárs zene (a kortárs zenei koncerteket Rácz Zoltán és Lakatos György vezénylik), de hangversenyeket ad a barokk együttes is, és folytatódik a Haydn–Mozart plusz sorozat (Takács-Nagy Gáborral mint állandó vendégkarmesterrel).

A gyerekek és fiatalok sem maradnak koncert nélkül, ismét lesznek Kakaókoncertek, a Millenárison pedig folytatódik a Midnight Music.

25 év undergroundja - ismét beköszöntenek a kilencvenes évek.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.