Magyar Narancs: Mi az az Izlandi Gyűjtemény?
Haraszti Miklós: Fél évvel ezelőtt Izland törvényhozása úgy döntött, hogy összegyűjti a világból azokat a megoldásokat, amelyek hatékonyan biztosítják a sajtószabadságot, és ezáltal Izlandot a globális szabadság biztonságos támaszpontjává teszik majd. Nálunk ennek pont az ellenkezője látszik kialakulni. Most szlovák lesz a válaszjog, belarusz lesz a regisztrációs és újraregisztrációs kötelezettség, kirgiz a közmédia kormányfüggősége, orosz a hatósági felügyelet rendszere, balkáni a médiafelügyelet függetlenségének bedarálása a digitális konvergencia ürügyén.
MN: Az Alkotmánybíróság (AB) többször megerősített álláspontja volt az, hogy még a pártok összessége sem uralhatja a médiát. Ez a tervezet az AB álláspontjával nem igazán törődik.
HM: Nem törődik ez a titokban előkészített és a puccsszerűen végighajszolt csomag sem az alkotmánnyal, sem a köztársasági elnökkel, sem az ellenzékkel, sem a jogvédő civilekkel, sem a sajtó véleményével, sem a külfölddel. Nyilván mindegyikre úgy tekint, mint Eötvös bohóc: "Van másik!" Ebből a tervezetből nem egyszerűen hiányoznak a média függetlenségének garanciái, hanem kifejezetten egy rövid pórázon tartott kormányfüggő médiarendszert tervez meg, alkotmánytól portásig. A szabályozás ráadásul nemcsak a tévékre-rádiókra terjed ki, hanem a média egészére, minden egyes szerkesztői tevékenység alá eső sajtómunkára, a nyomtatottra és az internetesre is. Továbbá ezeket engedélyezési és tartalmi ellenőrzés alá vonja. S ezt a tripla alkotmánysértést megvalósító igazgatást az új hatóság nyíltan az uralkodó párt és kormány egyoldalú politikai kinevezettjeként űzi majd, vagyis szintén alkotmányellenesen.
MN: Az, hogy a telekommunikációt és a médiumokat összevonják, miért jelenti a sajtó ellenőrzését is egyben?
HM: Néhány összevonásnak nem kellene feltétlenül rossz lépésnek lennie. Például lehetne igaz is, amit mondanak, hogy a kuratóriumok összevonása ellenére megmarad a közmédiumok függetlensége. Nos, talán nem egyesítik őket, de vezérigazgatóik révén egy kormányzati médiapiramis négy oldallapjává válnak, és valójában még a különállásuk sem marad meg, hiszen a vagyonukat összevonják a "felettes szervnél". Pontosan így jár az önállónak mondott Médiatanács, az ORTT utóda is, amikor a telekommunikációs hatóságon belülre kerül. Azt senki sem vitatja, hogy a média és a telekommunikáció világa összeér. Néhány technikai természetű igazgatási vonalat össze kell vonni, de egyúttal az alkotmányos sajtószabadságot is érvényesíteni kell. Mi több, a szabadságnak nagyot kellene előrelépnie éppen most, a digitális konvergenciának köszönhetően. Éppen most kellene még a rádiózásban meg a tévézésben is felhagyni az engedélyezési procedúra nagy részével, hiszen a digitalizáció hozta csatornabőségben már nincs alkotmányos indoka a hatóság mély bevonódásának. A tévézés függetlenségének is a nyomtatott sajtóéhoz kellene hasonulnia. Most kellene kimondani, hogy már a tévézésben sincs akadálya a nyomtatott sajtóéhoz hasonló tartalmi széthúzásnak, akár pártos szembenállásnak, persze a közmédiumok kivételével. De ahelyett, hogy feladnák az elavult kötelmet, hogy minden egyes magáncsatornának is kiegyensúlyozottnak kell lennie, ezt a kötelmet átfogalmazzák "a megfelelő tájékoztatás kötelezettségévé", és kiterjesztik minden médiumra. Mindezt egy súlyosan kormányfüggő hatóság keze alatt.
MN: Mi a jelentősége annak, hogy az új hatóság egyúttal új alkotmányszöveg hatálya alatt fog működni?
HM: Az összevonás még jó kormányzati szándékok esetén is veszélyes játék, mert a médiában nem elegendők az egyszerű telekommunikációs piaci versenyszabályok. A médiában a tulajdoni monopóliumokon túlmenően a tájékoztatási monopóliumokat is ki kell zárni. Csakis a média véleményszabadságán és pluralizmusán keresztül lehet és kell megvédeni a közélet sokközpontúságát. Ezt a feladatot az Alkotmánynak ki kell tűznie, és csak valóban független hatóság hajtathatja végre. Márpedig ez a csomag már az Alkotmányból is kihagyja a "tájékoztatási monopóliumok elleni" küzdelem kötelezettségét. S mindvégig kimarad a véleményszabadságra meg a pluralizmusra való utalás. Ezzel természetesen romba döntik a sajtószabadság épületét, mind a látható, mind a láthatatlan alkotmányosságot.
MN: A pluralizmus fogalma helyett a sokszínűséget használják. Az miért nem jó?
HM: Beletettek egy minden garancia nélküli hivatkozást a sokszínűségre, amit azonnal semlegesít, enyhén szólva, a "közönség jogainak" nevezett, Oroszországból másolt média-egyenirányítási koncepció. A sokszínűség nem azonos a pluralizmussal, még akkor sem, ha sokkal szebb magyar szó. A pluralizmus lényege, hogy különállási, akár szembenállási joga legyen minden jelentős véleménycsoportnak, hogy valóságos hozzáférés legyen a közönség és a jelentős véleménycsoportok között. Valójában épp ez a "közönség joga", nem az ellenkezője, amit a csomag behoz.
MN: Az, hogy a tervezetben megjelent egy új elem, a "közönség jogai" című rész, a pluralizmus hiányának problémáját nem oldja fel?
HM: A "közönség jogai" rész éppenséggel a pluralizmus elleni fellépést szolgálja, a sajtóvilág homogenizálását. A "közönség jogaiból" hiányzik a külső pluralizmus, a közmédiánál pedig a belső pluralizmus követelménye. Minden kollektivista közönségjog benne van: a nemzeti önazonosság, az európai, etnikai, vallási, identitásbeli közösségek megőrzése. De hiányzik a médiavilág sokközpontúságának joga. A közszolgálati infrastruktúra elsődleges feladata lenne, hogy akkor is belső pluralizmust biztosít, ha a külső pluralizmus nincs biztosítva. Felépítésének is ezt kellene garantálnia.
MN: Miért baj az, hogy a kiegyensúlyozottságot elvárják minden médiumtól?
HM: Még ha azt várnák el - az legfeljebb végrehajthatatlan volna. Az eddig érvényben lévő médiatörvény alapján minden rádiónak és tévének kiegyensúlyozottan kellett volna tájékoztatnia, de a HírTv, az EchoTv, az ATV, ahogyan Amerikában a Fox TV is, már sokkal korábban felrúgta ezt az alapelvet. Lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik, de valójában ezek a csatornák csak megelőlegezték a digitális csatornabőség korát, amikor a közmédián túl alkotmányosan már nem indokolható a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye. A benyújtott törvénycsomag azonban nem ezt a visszafordíthatatlan folyamatot legalizálja, hanem homogenizáló befolyását kiterjeszti minden médiumra. Ráadásul nem is kiegyensúlyozottságot követel, hanem valami homályos "megfelelő" tájékoztatást nevez ki a közönség jogának. Természetesen ez is végrehajthatatlan, viszont szabad kezet biztosít a hatóságnak az önkényes, szelektív, politizált, megfélemlítő fellépéshez. Nem a szabály tart rendet, hanem a félelem. Ezt a hatósági önkényt látjuk Kirgizisztánban, Kazahsztánban, Oroszországban, azokban az országokban, ahol a tájékoztatás elve homogén, és hozzá az egész sajtóra kiterjesztett ellenőrzés van életben.
MN: Az internetes világ szabályozható egyáltalán?
HM: Az internetre két dolog jellemző: az egyik, hogy a hyperlink természete miatt nem véges, nem monitorozható, mint a hagyományos média. A másik, hogy globális, mert a feltöltés bárhonnan megtörténhet. E két tulajdonság miatt az interneten jogállami, jogbiztonságos módon nem lehetséges a tartalom-ellenőrzés és a tartalomszabályozás, kivéve talán néhány nemzetközileg mindenütt üldözött tartalmat. Jellemzően a nem liberális államok azok, amelyek megpróbálnak úgy tenni, mintha az internetet lehetne a régi média módjára nemzetileg korlátozni és szabályozni. És láss csodát, egyébként lehet is: de nem jogállami, hanem önkényes, szelektív és átpolitizált módon. A lényeg a félelem cenzúrája, hiszen az átlagos netlakó nem fog megkerülő és anonimizáló technikákkal szórakozni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az én bloggerem azt beszél, amit akar, a tied pedig megy a börtönbe. Ezt aztán értik "az emberek".
MN: A válaszjog bevezetése is új elem a törvénycsomagban. Ez erősíti vagy gyengíti a centralizációt?
HM: Ez a szlovák típusú válaszjog kiiktatja a szerkesztői szabadságot, és öncenzúrára kényszerít, hiszen ki akarna fel nem kért szerzőkkel "dolgozni". Nem csak jogsértést lehetne helyreigazíttatni, hanem bármit, amit bárki helyreigazítandónak tart a válaszjog címén. Ez nem más, mint az ország véleményterének homogenizálása.
MN: Ennek a törvénynek a betartását egy új intézményi struktúra, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, illetve az MTV, az MR, a Duna Tv és az MTI kuratóriumainak utódjaként létrejövő Közszolgálati Közalapítvány ellenőrizné. Milyen változást jelent ez?
HM: Ez így fog kinézni: a miniszterelnök kinevezi a médiahatóság elnökét, s automatikusan ő lesz a Médiatanács elnöke is, a kormánypárt pedig küld két embert a Médiatanácsba. Ezzel meg is van az öttagú tanácsban a beton többség. Ez az önállónak kinevezett apparátus jelöli az egyes intézmények vezérigazgatóit. Ez olyan mérvű hatalomkoncentráció, amelyről becsületesebb lenne azt mondani, hogy létrejött egy új állami média a közszolgálati helyén. S ez a koncentrált hatóság az egész médiát felügyeli - nem lehet elégszer elcsodálkozni ezen. A jövőről az is sokat elmond, hogy a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának civil összetételéből éppen a sajtó és a sajtószabadság védőinek képviselői maradtak ki.
MN: A sajtószabadságról szóló részből idéznék: "A médiaszolgáltatás, illetve a médiatartalmak közzététele megkezdésének feltételéül szabható a hatósági nyilvántartásba vétel." Jól értem, hogy megakadályozható egy új sajtótermék alapítása?
HM: Ez a szabály önmagában az 1989-es jogállami forradalom visszavétele. A Beszélő egyik szerkesztőjeként tíz évem annak a kivívására ment rá, hogy a sajtótermék megjelenését a hatóság egyszerűen csak vegye tudomásul. Természetesen a médiumoknak szerepelniük kell valamilyen regiszterben, de a sajtószabadság első előfeltétele, hogy - a szűkös frekvenciavilágot kivéve - hatósági engedély nem feltétele annak, hogy bárki megkezdhesse a tájékoztatást.
MN: Ez a hatósági engedélyezés azt is jelenti, hogy ha a bloggerek nem jelentkeznek be, akkor beszüntethetik a blogjaikat?
HM: Az 5. § (1) szerint mindentől és mindenkitől, aki médiatartalmat akar közzétenni, előzetes feltételül szabható a nyilvántartásba vétel. A bloggereknek, de a posztolóknak, a nyilvános tárhelyekre feltöltőknek is, s talán még a netwörkölőknek, kommentelőknek és csetelőknek is vagy be kell jelentkezniük a nyilvántartásba, vagy ha nem, akkor ki lesznek lökve a büntetőjog területére. Ha viszont a blogger bejelentkezik, attól kezdve egy másik bugyorba kerül, a médiatartalom homogenizálásának, a válaszjognak, a "megfelelő" tájékoztatás követelményének a bugyrába, amit most majd közönségjognak becéznek.
MN: A csomag tárgyalja az újságírók jogainak bővítését. Valóban több védettséget kap az újságíró?
HM: A 6. § az információforrások titokban tarthatását ígéri. De a belerejtett előfeltételek miatt sajnos ez szemfényvesztés. Az informátorvédelem veleje, például az USA-ban most zajló "pajzstörvény" vitában, vagy a német "Cicero" alkotmánybírósági döntésben, hogy az újságíró nem köteles tanúvallomást tenni a forrásáról. A tanúzás alóli mentesítést a szöveg nem is nevesíti, s egyszerűen visszautalja a büntetőjog "keretei közé" az esetet. Ahol is érvényben vannak azok a szabályok, melyek alapján minden eddigi titoksértési ügyben, például Csik Rita vagy Rádi Antónia ügyében, az ügyészség először tanúvallomásra kényszerítette az újságírót, majd vádlottá minősítette át. Ráadásul a forrásvédő pajzstörvénynek csak ott volna jelentősége, ahol maga az újságírói titokközlés már nem bűncselekmény. Magyarország éppen néhány hónapja bukott el már az első osztályban, mert a szocialista-fideszes titoktörvényi paktum meghagyta bűncselekménynek, ha egy civil, például újságíró, tudomással bír róla, hogy titkot közöl. Az új törvény magának a titokközlésnek a kriminalizásán semmit sem változtat. S hadd tegyem hozzá, hogy a tervezetben szereplő leheletvékony papírpajzs csak a szerkesztett és nyilvántartásba vett "tartalomszolgáltatókra" vonatkozik. A Web 2.0-ás kultúrát, a blogot, a twittert, a különböző videófeltöltőket, a közösségi oldalakat nem védi, ha ezekre a felületekre tesznek fel titkosnak minősülő közérdekű tartalmat. Ezek a médiamunkások továbbra is a vádlottak padjára ültethetők.
MN: És mi a helyzet az illegális anyaggyűjtés büntethetőségét megszüntető rendelkezéssel?
HM: A 8. § idáig egészen jó: "A tartalomszolgáltató alkalmazottja vagy a tartalomszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy mentesül a jogi felelősségre vonás alól, ha a munkája során elkövetett jogsértést fontos közérdekű információ megszerzésének szándéka indokolta, és az adott információ nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető." Ha ennyi lenne a törvényben, az ugyan megint kizárja a modern internet-médiát a jogvédelemből, de azért elismerné a közérdekű információ primátusát. De nem teszi, mert így folytatódik: "feltéve, hogy a megszerzett információ nyomán a hatóságok számára addig nem ismert bűncselekmény elkövetésére derül fény." Magyarán, a sima közérdekűség nem elég a tényfeltárás védelméhez. Az oknyomozó, tényfeltáró újságírói munka akkor nem lesz megbüntetve, ha a rendőrség jegyzetfüzetévé silányul, s az ügyészség célpontjaira irányul. Ismét: "Az én leleplező újságíróm hős, a tiéd bűnöző."
MN: A jelenlegi parlamenti erőviszonyok szerint ezt a törvénycsomagot simán megszavazzák. Ki lesz képes majd és mikor az új renddel szembemenni?
HM: Minden a sajtón fog múlni. Egy normális demokráciában a sajtó mindenféle siránkozás nélkül megvédi magát, és nem a pártokhoz szalad védelemért, bár nálunk ez utóbbi a szokás. Szlovákiában, amikor megjelent a válaszjogi törvény, tiltakozásképpen üres címlappal jelentek meg a lapok, de ugyanez történt Olaszországban is, sőt még Kirgizisztánban is tanácsot hoztak létre az újságírók. A megtámadott nyomtatott sajtó és az internet, a tökéletesen alávetett rádiózás-televíziózás, a megcsúfolt közszolgálati média, a "közönségjoggal" ostobának tekintett közönség felháborodása nagy erő, és nagy erkölcsi erő, ha vállalja. A helyzet az, hogy ahol a sajtó nem tudja magát ilyen helyzetben megvédeni, abban az országban nem lesz médiaszabadság.
