Az LMP frissen lemondott társelnöke elárulta, miért bukott ekkorát a párt

  • narancs.hu
  • 2019. május 28.

Belpol

Keresztes Lóránt saját munkájáról azt gondolja, alapvetően mindent jól csinált.

Sokkolónak nevezte Keresztes Lóránt az LMP vasárnap lemondott társelnöke az EP-választás eredményeit. Véleménye szerint taktikai szavazás vezethetett odáig, hogy a párt nem jutott be az Európai Parlamentbe, bár azt sem zárja ki, hogy a választók megbüntették az LMP-t az etikai bizottság ténykedése miatt, ugyanakkor Keresztes elismerte: a mozgósítás sem sikerült túl fényesen – mondta el a Népszavának.

Lemondott az LMP elnöksége

Vágó Gábor azért odaszúrt egyet a DK-nak. Egységesen lemond az LMP - jelentette be a párt társelnöke, Keresztes László Lóránt. Demeter Márta az LMP másik társelnöke azt mondta: „ki kell értékelnünk a mai napot, szorosabb kapcsolatot kell kialakítanunk a választókkal, hogy az üzeneteinket hatákonyabban tudjuk eljuttatni."

„Sok a kérdőjel, de összességében már nem gyászos a tagságunk hangulata. Sok vihart megéltünk már, az elveinkhez hűek vagyunk, addig pedig legyőzhetetlen a közösségünk” – állítja Keresztes.

Figyelmébe ajánljuk