"Az átláthatóság jobb eszköz, mint a szankció" (Rupert Vining kampányfinanszírozási tanácsadó)

  • Miklósi Gábor
  • 2007. október 25.

Belpol

Az évtized legfontosabb közéleti fejleménye lehet, ha a pártoknak sikerül megállapodniuk a múlt hétfőn kormánypárti képviselők által beterjesztett pártfinanszírozási reformcsomagról (a javaslat részleteiről lásd: Akarja-e ön a Fedák Sárit?, Magyar Narancs, 2007. október 18.). A Narancs a téma Budapesten tartózkodó brit szakértőjét kérdezte, aki tanácsaival igyekszik elősegíteni az ésszerű kompromisszum létrejöttét.
Az évtized legfontosabb közéleti fejleménye lehet, ha a pártoknak sikerül megállapodniuk a múlt hétfőn kormánypárti képviselők által beterjesztett pártfinanszírozási reformcsomagról (a javaslat részleteiről lásd: Akarja-e ön a Fedák Sárit?, Magyar Narancs, 2007. október 18.). A Narancs a téma Budapesten tartózkodó brit szakértőjét kérdezte, aki tanácsaival igyekszik elősegíteni az ésszerű kompromisszum létrejöttét.

Magyar Narancs: Hogyan került Magyarországra?

Rupert Vining: A Miniszterelnöki Hivatal hívott meg, kifejezetten azért, hogy előzetesen áttekintsem a pártfinanszírozási törvényjavaslatot. Amúgy független szakértő vagyok, a brit külügyminisztérium egyik osztálya kért fel, hogy tanácsadóként segítsem a korrupció elleni harcot Horvátországban. Előtte két évig Basescu elnök tanácsadója voltam Romániában, azt megelőzően Grúziában dolgoztam, oda pedig 14 éves ügyészi múlttal érkeztem az Egyesült Királyságból.

MN: Tud valamit arról, hogy miért önre esett a választás?

RV: Nem először vagyok Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara meghívására idén már tartottam egy előadást. Egy államtitkár-helyettes a közbeszerzésekről beszélt, én pedig a pártfinanszírozásról. Bizonyos értelemben az én személyem a brit hozzájárulás a jelenleg zajló és számos nagykövetség által támogatott általános korrupcióellenes vitához.

MN: Miért különleges a pártfinanszírozás kérdése a korrupcióellenes harcon belül?

RV: A pártfinanszírozás, mielőtt túlságosan belemennénk a részletekbe, egy közigazgatási rendszer. A célja elsősorban az, hogy a választópolgár tisztában lehessen azzal, melyik pártot ki támogatja és pénzeli. Felállít egy szabályt, hogy a törvény alapján mennyi közpénz fordítható a pártokra, és költési korlátokat állapít meg a számukra. Ám az igazi célja - és ezt sosem szabad szem elől téveszteni - az, hogy védje és tájékoztassa a választót.

MN: Hol működik a rendszer optimálisan?

RV: Egyik ország sem állíthatja, hogy az övé a legjobb rendszer, és hogy máshol is azt kéne bevezetni. A nemzetközi javaslatok hasznosak, de erre vonatkozóan nincs közös joganyag, és soha nem is lesz, mert a pártfinanszírozás nagyon érzékeny terület. Szorosan kapcsolódik a szólásszabadsághoz, a közélet és a politika legkényesebbnek tekinthető kérdéseihez.

MN: Olvasta az új törvényjavaslatot?

RV: Előzetesen már tájékozódtam, de csak pár napja nyújtották be, és még nem kaptam meg a teljes fordítást, egy jogásztól pedig nem bölcs dolog, ha olyasmiről beszél, amit nem elsődleges forrásból ismer. Mindenesetre volt számos megbeszélésem, találkoztam a javaslatot készítő szakértőkkel, és úgy tűnik, hogy vannak pozitív vonásai. Például értelmes lépésnek tűnik, hogy a pártokat kizárólag magánszemélyek támogathassák. Fontos, hogy nőjön a pártok költségvetési támogatása, mert így nem szükségképpen szorulnak rá, hogy máshonnan szerezzenek pénzt, és ezáltal ellenőrizhetőbbé válnak. Utánanéztem, a költség nem kirívóan magas sem a választási, sem a köztes években. Jónak tartom a kampányszámla bevezetését, amiért a párt pénztárosa felel, és azt, hogy közvetlen összefüggés van a kampányszámla és a későbbi kampányköltések között. Ezek az átláthatóság és a szavazó tájékoztatása irányába mutató, pozitív lépések.

MN: Lássuk a negatívumokat!

RV: Engem két dolog zavar, és ezek nem apró részletek. A törvényalkotáskor nagyfokú pontosságra és előrelátásra van szükség, hogy tudjuk, konkrét problémákkal miként lehet majd megbirkózni. Lehet, hogy unalmas ezt hallani, de az ördög a részletekben van: ha a részletek nincsenek rendben, később nagy árat kell fizetni, amikor azok, akikre a szabályozás elvileg vonatkozna, majd azt mondhatják, hogy álljunk csak meg, nem tudtuk, hogy ennek a tevékenységnek ez a definíciója, mert ez nincs szabályozva.

MN: Más szóval valami fontos kimaradt.

RV: Igen, az előző általános mellett van egy konkrét aggodalmam is. Úgy tudom, hogy a pártok melletti civil szervezetek kampánytevékenysége és finanszírozása a tavalyi választások egyik fő kérdése volt. Az egyik informátorunk szerint a teljes kampányköltések akár 30-50 százaléka ilyen szervezetekhez kötődhetett. A törvényjavaslat szerint a kampányolni kívánó szervezeteknek regisztráltatniuk kell magukat, és a könyvelésüket illetően elszámoltathatók lesznek - ezek jó lépések. Ugyanakkor a javaslat nem korlátozná a kampányköltéseiket, ami arra utal, hogy a tervezet nem lett teljesen végiggondolva.

MN: Nem elég, ha a bevételeik, azok forrása és a kiadásaik nyilvánosak?

RV: Ésszerűtlen, ha sokkal szigorúbban szabályozzuk magukat a pártokat, mint a kampányoló civileket, akik számára nem állapítunk meg költési limitet. A különböző országokban ezt eltérően oldják meg, de jelen esetben mindenképpen azt tanácsolnám, hogy ne hagyják így, mert a pártokat abba az irányba tereli, hogy a limit fölé eső kampánytevékenységeiket a civileken keresztül finanszírozzák. Remélem, mielőtt a parlament szavaz róla, sikerül a javaslatot rendbe szedni, elvégre hosszú idő óta először vették elő ezt a törvényt. Ki tudja, mikor lesz ismét konszenzus a pártfinanszírozási reformban?

MN: Ön mit tenne a civilekre vonatkozó részszel?

RV: A civil szervezetek kampányát szigorúan kell szabályozni, aminek a pontos definícióval kell kezdődnie. Ezután kell megoldást találni a költési limitre. Ezt az Egyesült Királyságban úgy oldanánk meg, hogy megkérdeznénk a kampányregisztrációra jelentkező civil szervezettől: kívánja-e támogatni vagy gyengíteni valamelyik pártot? Ha igen, bizonyos feltételek mellett a kampánykiadásaikat hozzáadnánk a támogatni kívánt párt kiadásaihoz. Így a költséglimit betartása a párt problémája lesz, és nem egy külső ellenőrző szervezetnek kell majd vizsgálgatnia, hogy a civilek mit csinálnak.

MN: Vegyünk egy elméleti, de konkrét esetet! Van egy civil szervezet, amelyik a melegházasságok engedélyezése ellen kíván kampányolni. Ebből az egyik, az ügyben néma politikai párt, ha erősen közvetve is, de profitálna a jellemzően homofób közhangulat miatt. Milyen alapon lehet ezt a civil szervezetet az adott párt támogatójaként elkönyvelni?

RV: Kicsit szőrszálhasogató a meghatározása, ha egy adott téma vitáját egyben kampánykérdésnek tekinti. A kettő közti határvonal átlépésének beható vizsgálata szerintem amúgy sem segíti a kampányfinanszírozás rendbetételét. Jobb, ha arra helyeződik a hangsúly, hogy a törvények betartásának bizonyítása, a szavazók tájékoztatása a pártokat terhelje, mint ha milliméterre pontosan igyekszünk meghatározni, hogy egy ügy mikortól minősül kampánytémának, mert ez szerintem nem lehetséges. De az ön által mondott példára talán érvényes, hogy mivel a téma túl távol esik a kampánytól, a szervezet kampányregisztrációja megtagadható. Ettől persze még kifejthetnék a véleményüket, csak nem a kampány keretében.

MN: Olvastam, hogy a korrupció elleni fellépés fontos eszközének tartja a bizonyítás terhének megváltoztatását. Egy köztisztviselő vagyonvizsgálatánál hasznosnak látszik, hogy ő maga legyen köteles beszámolni a tényleges vagyona és a legális jövedelme közti különbség eredetéről. Ez a pártok gazdálkodására nézve is alkalmazhatónak tűnik, de azt hogyan lehet bebizonyítani, hogy egy párt nem profitált egy civil szervezet tevékenységéből?

RV: Szerintem nemcsak fair, de kizárólag annak van értelme, ha a bizonyítás terhe a pártokon van. Ellenkező esetben kénytelenek vagyunk javarészt vagy teljesen az állam ellenőrző mechanizmusaira támaszkodni, hogy elkezdjék boncolgatni e szervezetek kampányának mibenlétét, márpedig az ilyesmi a világon sehol sem működik mintaszerűen. Végeredményben egy működő rendszert kell létrehozni, hogy a pártfinanszírozás átláthatóvá váljon. Ehhez valakinek viselnie kell a bizonyítás terhét - márpedig ebben az esetben szerintem a pártoknak.

MN: Úgy tudom, ellenzéki és kormánypárti politikusokkal is találkozott. Lát esélyt a kompromisszumra?

RV: Technikai szempontból a beszélgetőpartnereim támogatók voltak. A politikai szint ellentmondásosabb. Annyi biztosnak látszik, hogy lesz némi ellenkezés, miután a javaslat elfogadásához kétharmados többségre van szükség, és bizony akad pár komoly kérdőjel. Tanácsadóként azt javasolnám, hogy ha a parlamentben nem sikerül dűlőre jutni, akkor semlegesebb terepen próbálják megbeszélni, hogy mit is szeretnének az új törvénybe belefoglalni. Egy konszenzusvezérelt megközelítés talán megerősíthetné a közvéleményt abban, hogy megfelelő irányba haladnak a dolgok.

MN: A közvélemény azért erősen szkeptikus, mert a pártfinanszírozás az az ügy, amiben a magyar politikai osztály talán a leginkább képmutató. Magánemberként készséggel elismerik, hogy a kampány bizony többször annyiba kerül, mint amennyit bevallanak, és ilyen-olyan csatornákon kénytelenek a pénzt belapátolni, de bekapcsolt mikrofon előtt a kétharmados törvényekre, illetve arra hivatkoznak, hogy az Állami Számvevőszék rendre elfogadta a 386 millió forintos kampányköltésekről szóló abszurd beszámolóikat. Civil szervezetek és újságírók hiába bizonyították be és írták meg ezerszer, hogy valójában ennek a sokszorosát költötték, mégsem történt semmi.

RV: Ez azt jelenti, hogy a közvélemény tisztában van a problémával. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy a törvény betartatása hatékony-e, ha kimerül a média által az ügy körül keltett nyilvánosságban, akkor azt kell mondjam, hogy amennyiben a helyzetleírása pontos, akkor a törvény végrehajtását kell javítani.

MN: Idén már volt egy ilyen tárgyalássorozat, ami zsákutcának bizonyult, ezért alakult ki egy olyan közvélekedés, hogy csak a nyilvánosság ereje kényszerítheti rá a pártokat a kompromiszszumra.

RV: A nehézséget a nyilvánosság számára az okozza, hogy szinte senkinek sincs kellően alapos ismerete a tervezetről. A választók többségének lesz némi általános benyomása, de az átlagos állampolgár nemigen képes megállapítani, hogy a politikusok kimondott vagy ki nem mondott szándékai miként cikkelyeződnek be a törvényjavaslatba. A semleges terepen nemzetközi szervezetek, például az Európa Tanács égisze alatt folytatott egyeztetési mechanizmust értek, ahol az atmoszféra a teljes politikai spektrum részvételét lehetővé teszi, és technikai segítség is rendelkezésre áll.

MN: Visszatérve a törvényre, mit gondol arról, hogy a törvényjavaslat elsősorban utólagos szankciókkal büntetné a kampányfinanszírozási szabályok megsértését, aminek a választást követően már sokkal kisebbek a politikai kockázatai?

RV: Ismereteim szerint az új törvény hangsúlyt fektet arra, hogy bizonyos intézkedések már a kampányt megelőzően életbe lépjenek. Lehet, hogy meglepő, de volt ügyészként azt gondolom, hogy a szankciók fontos, ám nem a legfontosabb eszközök. A szabályok megsértőit be lehet perelni, meg lehet bírságolni, amihez persze bizonyítékok kellenek, de engem sokkal jobban érdekel az, ami megelőzi ezt a fázist. Valójában azért vagyok itt, és azt szeretném megértetni a törvény alkotóival, hogy az első, második és harmadik legfontosabb az átláthatóság, és a szankciók csak ezután következnek. Lehet, hogy a közvélemény egy része úgy véli, hogy csak a szankcióknak van elég visszatartó erejük. Az én tapasztalataim szerint ez nem így van. Az átláthatóság és a média jobb eszköz, mint a szankció. Úgy tudom, Magyarországon a média aktívan vizsgálja a kampányköltéseket, és az ellenzéki pártok is rajta tartják a szemüket a kormánypártokon. Lehet róla vitatkozni, de szerintem ezek minden szankciónál hatásosabbak.

MN: Valóban elég visszatartó ereje lesz, ha a választás után a vesztes pártnak a túllépés kétszeresét kell majd büntetésként befizetnie?

RV: Nem tudom, mi egyebet lehetne még tenni. A szankciók nyilván fokozatosak, a túllépés tényének bejelentésétől a bírságig vagy azon túl.

MN: Hogyan lehetne szankcionálni a jogsértést még a kampány ideje alatt?

RV: A kampány ideje alatt nehezebb a fellépés. Komoly ellenőrző apparátust igényelne, de ehhez a kérdéshez nagyon óvatosan közelítenék, mert nem hiszem, hogy a kampány során történő bírság lenne a megoldás. Egyébként a büntetés ellen nyilván lehetne fellebbezni, és addigra a választás le is zajlana. Ezért is gondolom, hogy a nyilvánosság sokkal jobb fegyver.

MN: Azért ez kicsit idealisztikusan hangzik.

RV: Mindannyian a létező világban élünk. Én, ha lehetséges, a konszenzusvezérelt megközelítést javasolom, mert a pártoknak és minden demokratikus intézménynek az a jobb. A pártfinanszírozás elég fontos ügy ahhoz, hogy ne fűtött viták, hanem a megegyezés tárgya legyen.

Figyelmébe ajánljuk