Biztosra mennek – Kampányra készül a Fidesz

  • Rényi Pál Dániel
  • 2013. szeptember 28.

Belpol

November óta a kampányra készülnek a kormánypártok, a munka java azonban csak most következik. A karmesteri pálca ezúttal is Orbán Viktor főtanácsadója, Habony Árpád kezében van. Áttekintettük, milyen kommunikációs arzenállal indul a jövő évi választásoknak a Fidesz.

Biztonságtechnikusok speciális fémhálóval vonták be múlt szerdán a visegrádi Thermál Hotel konferenciatermének falait. A pártvezetés ragaszkodott a rádióhullámok blokkolásához, mert mindenáron szerették volna elkerülni, hogy akár csak egy pisszenés is kiszivárogjon a Fidesz háromnapos visegrádi frakcióüléséről. Jól jelzi ez is a párt körül tapasztalható nyugtalan hangulatot. Az elnökség szigorú fegyelmet követel a képviselőktől, akik - részben a párthűség, de még inkább az egzisztenciális félelem miatt - a szokottnál is szorosabban összezárnak. A frakció-összetartáson Orbán Viktor kimondottan szigorú és számonkérő hangvételű beszédet intézett párttársaihoz, sőt egy jelenlévő elmondása szerint - mintegy pedagógiai célzattal - helyenként egyenesen fenyegetően gesztikulált. Többször emlékeztette a megjelenteket 2002 traumájára, amikor a pártszervezet elkényelmesedéséért a Fidesz a kormányzással fizetett. "Mindenkiben tudatosítani akarta, hogy az ő pártjával ilyen még egyszer nem fordul elő. Nem baj, ha megijednek a haragjától, legalább iparkodni fognak" - mondta egy kormánypárti káder. Szerinte az elnök nem véletlenül utalt félreérthetetlenül arra, hogy már döntött is néhány választókerületi elnök leváltásáról. Két forrásunk is megerősítette, hogy a fegyelmet megőrzendő a pártelnök folyamatosan kér és kap jelentéseket a párt középvezetőitől az egyes körzeti megbízottakról. A belső megfigyelés alatt álló jelölteket mindennap emlékeztetik arra, hogy a vezetés lépésről lépésre, telefonról telefonra követi a munkájukat.

Habony Árpád, a karmester

Habony Árpád, a karmester

Fotó: MTI

Irányok

A Fidesz kommunikációs gépezete már múlt év végén, lényegében Bajnai Gordon októberi politikai visszatérését követően kampányüzemmódba kapcsolt. A pártelnök 2012. decemberben kinevezte a 2014-es kampány élére Gyürk Andrást, a párt új kommunikációs igazgatója pedig Kocsis Máté lett. Gyürk 2010 előtt fontos szerepet játszott a felkészülés során, de munkája elsősorban a szervezethez, az aktivistahálózatokhoz, illetve Kubatov Gábor pártigazgatóhoz kötődik - a médiaüzenetek közvetítésében ő nem vesz részt. Jelentékenyebb Kocsis Máté kinevezése, akinek korábban nem volt sem ilyen irányú tapasztalata, sem érdemi súlya a párton belül. Őt kimondottan Lázár János bizalmi emebereként ismerik a Fideszben - korábban az egykori frakcióvezető ajánlására kapta meg a honvédelmi és rendészeti bizottság vezetését. Kocsis ezúttal is Lázár közbenjárásával tudott előrelépni, amiben fideszes információk szerint szerepet játszhatott Lázár növekvő politikai befolyása is. Amióta tavaly nyáron átvette a kormányzati csúcsszerv, a több mint 200 főt foglalkoztató Miniszterelnökség vezetését, Lázár megkerülhetetlen fogaskereke a kormánynak. (Az átszervezés részleteiről lásd: Még centrálisabb erőtér, Magyar Narancs, 2012. augusztus 9.) Ma már egyértelműen ő Orbán legfontosabb kormányzati embere, sőt párton belüli esélylatolgatások szerint neki van a legjobb sansza elfoglalni a Varga Mihály miniszterré avanzsálásával megüresedett Fidesz-alelnöki széket. Miniszterelnökségi források szerint Lázár politikai erejét mutatja, hogy Orbán rögtön igent mondott a javaslatára, és aláírta Kocsis kinevezését. Kocsis Máté ezzel jelentős befolyást szerzett magának a párton belül, a kampány egészét tekintve azonban csupán végrehajtója a kommunikációs stratégiának.

A fő csapásirányokról hivatalosan a Fidesz vezetése egyeztet, de a belső viszonyok ismerői tudják, hogy a gyakorlatban a kommunikációs panelek kimunkálása évek óta a Századvég Alapítvány - a kormánynyal 2014 végéig több mint 3 milliárd forint értékű szerződésben álló think-tank - berkein belül zajlik. Ott születnek a kulcsüzenetek, onnan közvetítik a párt, a Miniszterelnökség, illetve a kormánybarát média irányába, és ott készülnek a kampányanyagok első szöveges, illetve képi tervei is.

Lemenni kutyába

A 2014-es Fidesz-kampány alapvetően három színtéren szerveződik. A stratégiai tervezés helyszíne az alapítvány, a Kocsis vezette pártkommunikációs csapat felel a negatív kampányért, a pozitív üzenetek közvetítése pedig a kormányzati kommunikációs csatornákra marad. A párt, a think-tank és a Miniszterelnökség között Habony Árpád biztosítja az átjárást, aki a Századvég óbudai központjában Stumpf István egykori igazgatói irodájából irányítja a munkát. A kupaktanácsok alatt Habony ugyan meghallgatja Lánczi András elnök, G. Fodor Gábor stratégiai igazgató és Orbán Balázs kutatási igazgató véleményét, de értesüléseink szerint ritkán fogadja meg a századvéges tanácsadók javaslatait. Habony "házon kívül" jó viszonyt ápol Rogán Antal frakcióvezetővel, akivel olykor kommunikációs kérdéseket is megvitat, ám elsősorban a saját megérzéseire, illetve a Fidesszel szerződésben álló amerikai tanácsadók, George E. Birnbaum és Arthur J. Finkelstein által megrendelt kutatások elemzéseire hagyatkozik. Finkelstein a kampány közeledtével egyre sűrűbben jár Budapesten, és a Narancs friss információi szerint remekül megérti magát Orbán főtanácsadójával. (Mivel Habony nem beszél angolul, kettejük kommunikációját Habony személyi titkára, Maurer Szemere segíti.) Érdekesség, hogy egymástól független forrásaink szerint a két spin doctor ugyanabban erős: mindketten mesterei annak, miként kell bonyolult politikai összefüggéseket a választópolgárok mindennapi nyelvezetére lefordítani. Közös munkájukhoz Habony a helyismeretet, Finkelstein a rutint teszi hozzá. Jelentős szakmai különbözőség viszont köztük, hogy míg előbbi a fókuszcsoportos vizsgálatokra esküszik, az amerikai szakértő kizárólag nagymintás kutatásokra és attitűdfelmérésekre hagyatkozik. (A Narancs korábban már megrajzolta Habony, illetve Finkelstein pályaképét, lásd: Az árnyékelnök, 2011. szeptember 1., illetve A vár esze, 2013. február 14.)

false

Bajnai visszatérése és a negatív kampány szükségessége miatt a Fidesz kommunikációs csapata tavasszal plusz erőforrásokat kapott: április óta Kocsis Máté két új szóvivőre - Hoppál Péterre és Zsigó Róbertre is - támaszkodhat. Az ő munkába hívásukat fideszes beszélgetőpartnerünk szerint az is indokolta, hogy a kampányban Rogán frakcióvezetőnek napi szinten kellene reagálnia az ellenzéki vádakra, amire neki egyszerűen nincs kapacitása.

A két új szóvivő egyaránt azzal az ambícióval vállalta el a felkérést, hogy jegyet váltsanak a 2014-ben felálló új Országgyűlésbe. Egyikük helyzete sem könnyű. Az eredeti foglalkozása szerint énektanár Hoppál politikai karrierje rögtön botránnyal kezdődött: a Fidesz 2006-os rendkívüli kongresszusán jogtalanul vett részt, és úgy adott le szavazatot, hogy még nem is volt párttag. Később a pécsi Fideszben kapaszkodott fel, mielőtt 2009-ben a párt Baranya megyei listájáról országgyűlési mandátumot szerzett. A Narancs úgy tudja, Hoppál maga ambicionálta a szóvivői pozíciót, mert az önkormányzati vonalon nem látja biztosnak politikai jövőjét. A civil foglalkozása szerint cukrász Zsigó esete érdekesebb. ' igazi ősfideszes, 1991 óta párttag, és a hírek szerint maga Orbán kérte fel a szóvivői feladatra. (Zsigó három gyereke közül kettő mozgássérült, bajai forrásunk szerint a miniszterelnök pedig együttérzésből is segíti Zsigó politikai karrierjét.) 2010 előtt Kubatov Gábor személyesen látogatott el Bajára, hogy közölje az akkori polgármester Révfy Zoltánnal: a párt a továbbiakban nem tart igényt polgármesteri munkájára. A fáma szerint Révfy középre húzott, a pártvezetésnek politikailag nem volt elég keményvonalas. Noha Zsigó nem ambicionálta a posztot, a 2010-es önkormányzati választás előtt Orbán és Kubatov őt jelölte Baja új polgármesterének. A bácsalmási születési Zsigót Baján "outsidernek", illetve a "főnök emberének tartják", ezért ma sem igazán szívelik a városban. Maga Zsigó sem szívesen maradna a város élén, helyette inkább azon fáradozik, hogy az új parlamentben szerezzen magának helyet.

Új munkakörükben kettejük közül kétségtelenül Zsigó jutott közelebb a mélyponthoz, amikor idén augusztus elején a romagyilkosságok ügyében született elsőfokú ítélet után egy sajtótájékoztatón azt vélelmezte, hogy a 2008-ban, illetve 2009-ben regnáló kormányoknak politikai érdeke fűződhetett a gyilkosságsorozathoz.

Ütni, vágni

"A szóvivői pozíció mind közül az egyik legkellemetlenebb beosztás. Fentről kapott üzeneteket kell mantrázni, amitől már a második héten égni kezd az ember arca. De ha az elnökség felkínál egy ilyen lehetőséget, el kell fogadni, különben elfelejtheted a pártkarriert. Előnye, hogy bizonyíthatod a lojalitásodat, előtérbe kerülhetsz" - mutatott rá beszélgetésünk során a "kiválasztással" járó dilemmákra egy fideszes képviselő. Hoppálnak és Zsigónak első perctől kezdve Bajnait kellett célba vennie. A Narancs értesülései szerint Habonyék úgy tervezték, hogy a Bajnai-kormány hibáira koncentrálva hiteltelenítik a politikába visszatért exkormányfőt; ezt végül elvetették, az első belső felmérések alapján ugyanis arra jutottak, hogy a Fidesz-szavazók egy jelentős része egyáltalán nem tagadja a Bajnai-féle válságkezelés eredményeit. "Kézenfekvőbb választásnak látszott a libás performanszokra, az offshore-ozásra és a bankározásra helyezni a hangsúlyt. Annál is inkább, mert a kormánypolitika már Bajnai feltűnése előtt ebbe az irányba tendált" - világította meg az új irányt egy a tervezésről információkkal rendelkező kormányközeli forrás. Habonyék a másik fő kommunikációs irányként a baloldal egységesítését, a különböző baloldali szereplők teljes összemosását határozták meg - ez a vonal máig hatékonyan működik. "Ezt a megoldást részben a szükség diktálta, egész egyszerűen nem sikerült elegendő címkét ráaggatni se Bajnaira, se Mesterházyra" - mondta erről egy a Századvég belső viszonyait ismerő forrásunk. Egy másik forrásunk arra hívta fel a figyelmünket, hogy ez a stratégia az új választási rendszert megalapozó koncepció természetes folytatása is egyben - az új szisztéma ugyanis megegyezésre kényszeríti, gyakorlatilag egymásra tolja az ellenzéki erőket. "Azt az állítást kellett a választók fejében megerősíteni, hogy nincs semmilyen korszakváltás, ők együttesen osztoznak a szocialista kormányok és Gyurcsány Ferenc történelmi bűneiben." Az "Együtt tették tönkre az országot!" mottóval futó plakátkampány, később pedig a Kocsis, Hoppál és Zsigó által közösen szajkózott "maffiabaloldalazás" egyaránt ezen elgondolás alapján született. "Ki kell jelölni az ellenfél gyenge pontját, és megtalálni azt az egyszerű, rövid üzenetet, ami a legjobban amortizál. Utána pedig lőni, lőni, folyamatosan lőni. Ennyi a varázslat. Finkelstein ezt tudja, és ebben verhetetlen" - írta körül az amerikai tanácsadó gondolkodását egy kampányszakember, akinek volt alkalma testközelből megfigyelni a New York-i guru munkamódszereit egy szomszédos országban folytatott kampánya során. Az eddigi közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy a negatív kampány hatékonynak bizonyult - ez azonban egy kormánypárti kampányban kevés a sikerhez, amit tudnak a Fideszben is.

Kocsis Máté, a helység kalapácsa

Kocsis Máté, a helység kalapácsa

Fotó: MTI

Mondj szépeket is!

A kabinet pozitív kampányüzeneteit a "Magyarország kormánya megbízásából" készült kampányfilmek és óriásplakátok közvetítik. Ennek csupán egyik előnye, hogy a párt helyett az adófizetők állják a Fidesz-kampány költségeit; legalább ennyire fontos, hogy ezzel a kabinet fenntartja a hatékony kormányzás látszatát.

"A Magyarország jobban teljesít szlogen nem más európai országokra, nem a ciklus első felére, hanem mindenekelőtt a múlttal, az előző kormányokkal való összehasonlításra utal. Ez valójában azt mondja, hogy egy másik, egy korábbi Magyarországhoz képest teljesítünk most jól. Ha csak annyit mondanál, hogy jól teljesít, nem lehetne kihez, mihez mérni" - magyarázta a Századvégben kifundált egyik kormányzati szlogen értelmét egy általunk megkérdezett kampányszakember. A "jobban teljesít" kampányhoz hasonlóan a rezsicsökkentés megvédéséért folytatott kormányzati küzdelmet is közpénzből népszerűsíti a kabinet.

Belsős forrásaink azt valószínűsítik, hogy a kormány a múlt heti frakcióülésen beharangozott további hangulatjavító intézkedések hírét is fizetett kormányzati hirdetések formájában juttatja el a szavazókhoz. A november 1-jére ütemezett további lakosságienergiaár-csökkentés, a hús áfájának 10 százalékkal tervezett visszavágása, a kismamák munkahelyi visszatérését elősegítő gyed extra bevezetése vagy a pedagógusbér-emelés várhatóan hangsúlyos elemei lesznek a kormányzati propagandának. A kabineten belül az is bizakodásra ad okot, hogy Lázár János "vállalható" nagyságrendű, nagyjából 70 milliárd forintnak megfelelő korrekciót alkudott ki az Európai Bizottságnál az uniós kifizetések körüli szabálytalanságok miatt. Johannes Hahn illetékes biztos szerint hamarosan újraindulhatnak az uniós kifizetések, így a kampány szempontjából is nagy jelentőségű presztízsberuházások megvalósulását nem fenyegeti veszély.

A negatív üzenetekhez hasonlóan a pozitív kampányelemek is Habony és munkatársai műhelyéből származnak, bár ezen a fronton aktív az együttműködés a Miniszterelnökség kommunikációs munkatársai és a miniszterelnök személyes tanácsadója között. A kormányzati kommunikációs feladatokat több mint két éve Giró-Szász András kormányszóvivő felügyeli, aki korábban a Századvég Alapítvány elemzőjeként már dolgozott Habony "nem hivatalos beosztottjaként". Habony és Giró-Szász viszonylag gyakran ötletelnek együtt, és ezeken a brainstormingokon időnként részt vesz Kumin Ferenc, a nemzetközi kommunikációért felelős, valamint Kern Tamás stratégiai tervezésért felelős helyettes államtitkár is. Habony rendszeresen bejár a Miniszterelnökségre, ahol - legalábbis egy ott dolgozó munkatárs szerint - előszeretettel fitogtatja tekintélyét. Büszke "szakmai" eredményeire, és munkatársai előtt sem titkolja, hogy az eddig telitalálatnak bizonyult rezsicsökkentés ötlete az ő fejéből pattant ki. Habonyt továbbra sem kedvelik a pártban - egyrészt bensőséges elnöki nexusa, másfelől pökhendinek jellemzett stílusa miatt. Egy ismerője azt mondta róla a Narancsnak: "ő az a típus, aki felfele nyal, lefele tapos". Az, hogy a fideszes átlagkáder nem szíveli Habonyt, nem újdonság - ám fideszes forrásaink szerint mára több pártvezetővel is megromlott a viszonya. Egy a kormánypártok belső viszonyait ismerő forrás arról beszélt a Narancsnak, hogy Orbán két legbefolyásosabb embere között meglehetősen bizalmatlanná vált a viszony, Lázár János nem nézi jó szemmel, amikor Habony feltűnik a Miniszterelnökségen.

Utánuk járnak

A Fidesz-kampány legfontosabb periódusa ezekben a hónapokban kezdődik. A múlt héten Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a Fidesz az ország több mint száz pontján "rezsicsökkentést támogató lakossági fórumokat" tart. Ez is mutatja, mi lesz a kormánypártok legfontosabb feladata a kampány most következő szakaszában: a kampányüzeneteket mostantól nem elég szajkózni, a választókerületekben személyesen kell meggyőzni a szavazókat a jövő évi választás jelentőségéről. Egy kormánypárt számára a szavazók mobilizálása mindig kihívás; a legfrissebb adatok szerint "a rezsicsökkentés védelmében" fél év alatt nagyjából 2,5 millió választópolgárt tudtak pozitív válaszra bírni a fideszes aktivisták - ennyien írták legalábbis alá az erről szóló kérdőíveket. Ez az adat azonban csalóka: ennél sokkal kevesebb az azonnal mozgósítható választók száma. A korábbi nemzeti konzultációkon ennél rövidebb idő alatt átlagosan 1 millióan szignálták a kérdőíveket, de a most lezárult aláírásgyűjtés első két hetében is csupán bő 300 ezer választóhoz jutott el a Fidesz. Épp ezért Gyürk András és Kubatov Gábor vezetésével az év végére felgyorsítják az önkéntesek toborzását, és számszerűen fölmérik valamennyi szavazókörben a mobilizálható, biztos pártválasztó fideszes híveket. A pártnak óvatos becslések szerint szűk 2 millió elkötelezett, illetve lazábban kötődő támogatója van. A 2005 óta folytatott nemzeti konzultációk és különböző aláírásgyűjtő akciók eredményeként a Fidesz gyakorlatilag az összes választójáról tudja, hogy hol kell hozzá bekopogni. Márpedig, ha Orbán Viktor pártja elviszi ezeket az embereket az urnákhoz, az új választási szisztéma miatt az ellenzéknek nagyon nehéz lesz megakadályozni a Fidesz újrázását. A Fidesz politikai kommunikációja ezért a kampány legforróbb periódusában elsősorban arra koncentrál majd, hogy megerősítse hitükben az elbizonytalanodott híveket, és feltüzelje a kemény magot.

A Narancs az elmúlt bő két hétben többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Fidesz, illetve a kormány kommunikációs munkatársaival, de sem Kocsis Máté, sem Hoppál Péter, sem Zsigó Róbert, a kormányzati oldalról pedig sem Giró-Szász András kormányszóvivő, sem Kumin Ferenc nem állt rendelkezésre.

Figyelmébe ajánljuk