Csak két év alatt 762 millió forint közpénzt hirdettek el a Habony-médiában az Erzsébet-utalványokkal

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. május 8.

Belpol

És ez csak egy „hirdető”.

Két éve írtunk először cikket arról, hogy mennyi közpénz ömlik Habony Árpád médiacégébe, azaz a Lokált, a lokal.hu-t és a 888.hu nevű propagandakiadványokat készítő Modern Media Groupba. Úgy összegeztünk, hogy közel egymilliárd forintnyi közpénz érkezhetett az akkor már jó fél éve működő cégcsoporthoz – a feltételes mód azért volt indokolt, mert több hirdetőnek nem tudtuk a pontos költését megírni, lévén az érintettek nem árulták el ezt nekünk. (Pár hónap múlva azonban összesítésünkkel már 1,5 milliárdnál tartottunk.)

false

 

Fotó: MTI

Nem tudtuk meg például azt, hogy az Erzsébet-utalványok hirdetője mennyit fizetett Habonyéknak. Bonyolította a helyzetet, hogy az Erzsébet-utalvány tulajdonosaként ismert Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány többször azt közölte a Magyar Narancs adatigényléseire, hogy nem vásárolt hirdetési felületet az MMG-nél. Mint utóbb kiderült: valóban nem az alapítvány vásárolt, hanem annak cége. Perelni kellett érte, de a Fővárosi Ítélőtábla korábban jogerősen is a Transparency Internationalnak adott igazat abban a perben, amelyet a Magyar Naranccsal együttműködve indított annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyiért hirdetett a Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. a Habony Árpád tulajdonában álló Modern Media Group kiadványaiban.

Első cikkünkben az Erzsébet-utalványokra vonatkozó becslésünk bruttó 167,5 millió volt – és ez igencsak alábecsülte a valóságot.

A megrendelő által elküldött információ szerint ugyanis

„1. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2015-ben 211.000.000 Ft+áfa összegben rendelt hirdetési felületet a Modern Media Group Zrt.-től.

2. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2016-ban 388.986.526 Ft+áfa összegben rendelt hirdetési felületet a Modern Media Group Zrt.-től.”

Ez nettó értékén 600 millió forint, bruttósítva pedig már 762 millió.

A fejlemény, hogy elárulták az elköltött összeget, többszörösen is fontos: azon túl, hogy az elején meg akarták úszni annak bevallását, mennyi közpénzt hirdettek Habony Árpád cégénél (ez tehát nem sikerült), másodjára a bíróságon (erről itt olvashat többet) azzal is megpróbálkoztak, hogy előadták: az EU Zrt. nem tartozik az infótörvény hatálya alá, mert nem meghatározó benne az állami befolyás – csakhogy ez a próbálkozás sem jött össze, a bíróság nem fogadta el ezt az érvelést.

Egyébként Habony Árpád – Győri Tiborral közös – cégének a legutolsó éves adatok szerint, 2016-ban 1,98 milliárd forint árbevétele volt – ennek tehát jó része közpénz.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.