Fontosabbak az egyetemes értékek – Illés Zoltán hibás vagyonnyilatkozatai

  • Böszörményi Jenő
  • 2014. április 23.

Belpol

Nem tudja, mennyi a fizetése, a pontos összegek sosem érdekelték – ezzel magyarázta a vagyonnyilatkozatában szereplő téves számokat Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, aki időhiány miatt évről évre automatikusan másolja át az adatokat. A hibás dokumentumokat javítani fogja.

Nemrég a Magyar Narancs hasábjain részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a kormánytagok és államtitkárok vagyonnyilatkozatában közölt jövedelmi adatok – néhány kivétellel – kisebb-nagyobb mértékben eltérnek ugyanezen személyek személyijövedelemadó-bevallásában közzétett adataitól, holott ezeknek nyilván egyezniük kellene. A különbség néhány tízezertől akár több millió forintig is terjedhet. Ez utóbbi csoportba tartozik Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is, akinek 2011-ben 12,2 millió forinttal kisebb, 2012-ben viszont 5,45 millió forinttal magasabb volt az összevont adóalapja, mint ami a vagyonnyilatkozataiban közölt jövedelmi adatokból kiszámolható. Okkal feltételezhető tehát, hogy valamelyik dokumentumban tévesek az adatok.

false

Fotó: Vidékfejlesztési Minisztérium – MTI – Pelsóczy Csaba

Illés Zoltán „foglalkozásából származó havi adóköteles (bruttó) jövedelem”-ként 2011-es és 2012-es vagyonnyilatkozatában is a Közép-európai Egyetemtől (CEU) kapott „kb. 850 ezer” forintos egyetemi tanári fizetését jelölte meg. Országgyűlési képviselőként felvett 231 900 forintos képviselői tiszteletdíján felül államtitkárként további 997 200 forintos illetményre jogosult. (Képviselői fizetését nem kellett feltüntetnie, államtitkárként felvett járandóságát azonban köteles lett volna szerepeltetni, ez az adat először mégis csak a 2013-ról szóló nyilatkozatban tűnik fel, és akkor is hibásan: a bruttó helyett a nettó összeget adja meg.) Vagyonnyilatkozata szerint Illés más jövedelemmel nem rendelkezik, havi jövedelme így megközelíti a 2,1 millió forintot. Ezek alapján az összevont adóalap összegének 2011-ben 31,33 millió, 2012-ben 30,68 millió forint körüli összegnek kellett volna lenni, az államtitkár által az szja-bevallásból közzétett adatok szerint azonban 19,11 millió, illetve 36,13 millió forint volt ebben a két évben. Úgy tűnik tehát, hogy 2011-ben az adóbevallásból hiányzik egy jelentősebb összeg, 2012-ben viszont a vagyonnyilatkozatból.

Megkerestük a környezetvédelmi államtitkárt, és megkérdeztük, miből adódik az eltérés. Illés Zoltán elmondta, nem tudja, mennyi a fizetése. Azt tudja, hogy egyetemi oktatóként a Közép-európai Egyetemtől, parlamenti képviselőként az Országgyűléstől, államtitkárként pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumtól kap fizetést, ezeknek azonban csak a nagyságrendjével van tisztában, hiszen „egész életemben fontosabb volt számomra a környezetvédelmi elkötelezettség, az egyetemes értékek, az elvégzendő munka. Tudom, hogy az élethez pénz is kell, de a pontos összegek sosem érdekeltek, ezért van könyvelőm, aki számontartja a részleteket”. Ahogy fogalmazott, ő egy „ilyen lúzer”, aki „nem követi, hogy milyen fizetése van”, arra „sem volt ideje, hogy pontosan beírja” a vagyonnyilatkozatba az összegeket, sőt „nem is emlékszik, mit ír bele” a vagyonnyilatkozatba.

Illés Zoltán elmondása szerint 1998 óta, amikor először lett képviselő, mindig ugyanúgy tölti ki a nyilatkozatot: akkor „beírt egy számot”, amit azóta évről évre automatikusan átmásol. Nem azért, mert annyira gazdag, hanem mert „az örökös időhiány miatt figyelmetlen”. Mikor jeleztük, hogy a vagyonnyilatkozatnak elvben teljeskörűen és pontosan kell tartalmaznia a jövedelmeket, az államtitkár készségesen vállalta: „erkölcsileg és törvényileg felelősnek érzi magát”. Illés, akinek képviselői megbízatása az új Országgyűlés megalakulásával megszűnik, azt ígérte, hogy záró vagyonnyilatkozatában szinkronba hozza a nyilvános dokumentumokban megjelenő hibás adatokat.

Az országgyűlési képviselők jogállását szabályozó törvény szerint azért ennél súlyosabb a helyzet: a képviselőnek/államtitkárnak kötelessége a valós vagyoni, jövedelmi helyzetét bemutató adatokkal kitölteni a vagyonnyilatkozatát, s ez alól az időhiány sem ad felmentést. Sőt, a törvény a mandátum elvesztését helyezi kilátásba a valótlan adatokkal kitöltött vagyonnyilatkozat miatt: ha a képviselő a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl, akkor a mentelmi bizottság elnöke köteles kezdeményezni a képviselő összeférhetetlenségének kimondását.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.