Gyáva módon öklözték gyomorba a zenészt a biztonságiak

  • narancs.hu
  • 2016. július 2.

Belpol

Videó: így bánnak a tüntetőkkel a Liget-projektet védő kopaszok. Baán László reagált.

Komáromy Gergely nem kis feltűnést keltett azzal, hogy a Liget-projekt elleni tiltakozás keretében felmászott a bontásra ítélt Közlekedési Múzeum tetejére. Erről nagyszerű fotók is készültek.

false

 

Fotó: MTI

Akcióját két nappal később, csütörtökön megismételte, többek között azzal a céllal, hogy demonstrálja, mennyire nem következetes a jogalkalmazás. Elmondása szerint első alkalommal ugyanis a rendőrök erőszakot alkalmazva vezették el, majd a mentők akarata ellenére bevitték a pszichiátriára, ahol zárt osztályon tartották másnapig. Második alkalommal semmi ilyesmi nem történt, mindössze felvették az adatait.

A linkelt videóban elmondja, hogy csütörtöki látogatása alatt a biztonsági őrök folytatólagosan bántalmazták, fenyegették, és egyikük gyomron vágta. Most előkerült az esetről egy videó (lásd még Radafuk Ernő teljes felvételét):

Kettős Mérce

Lám, így készül a nagy állami beruházás, így bánik az állampolgárokkal a Városliget Zrt. alvállalkozója.

A Liget-projektért felelős cég korábban arról adott ki közleményt, hogy a Ligetvédők garázdák, és veszélyeztetik a gyerekeket meg a kiskutyákat. A Városliget Zrt. vezérigazgató-helyettese továbbá azt bírta mondani a keddi nap után, hogy "szerinte a civilek tiltakozása nem volt békés, ezért a velük szemben történő arányos fellépés jogos lehet".

A jogos fellépésből ízelítőt kaphatunk a 168 Óra felvételéből, amin látható, hogy egy biztonsági őr izomból fellök egy idősebb ligetvédőt, majd pedig elkezd jajongani, hogy őt bántották.

Baán László, az egész Liget-projekt atyja, egyben a Városliget Zrt. vezérigazgatója mindezidáig nem reagált. Ez a gyomros azonban már elérhette az ingerküszöbét, és közleményben tudatta, hogy a Városliget Zrt. feljelentést tesz. Méghozzá azért, mert "egy, a mai napon nyilvánosságra került videófelvételen az látható, hogy a Közlekedési Múzeum munkaterületén a tetőn dolgozó személy egy oda felmászó – a munkaterületen illegálisan tartózkodó – tiltakozót bántalmazott."

A tetőn dolgozó személy azért is nagyon bájos kifejezés, mert így homályban marad, hogy kinek is dolgozott és milyen személy. Mármint az a gyáva alak, aki a gyomrost adta, miközben éppen Baánt és a kormányt védte.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.