Áder indítványa ütötte be a szeget

Kinyírták a regisztrációt

  • narancs.hu
  • 2013. január 4.

Belpol

Miután az Alkotmánybíróság jogkorlátozónak minősítette a választási regisztrációt, Rogán Antal bejelentette: 2014-ben nem lesz regisztráció. Ennek örömére összegyűjtöttük a témában írt cikkeinket.

A „magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért alaptörvény-ellenes. Az államnak a rendelkezésére álló hatósági nyilvántartások alapján biztosítania kell, hogy az e nyilvántartásokban szereplő választók előzetes nyilvántartási kérelem nélkül is élhessenek a szavazati jogukkal” – olvasható az Alkotmánybíróság mai közleményében. A testület továbbá kimondta: „a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása, ezért alaptörvény-ellenes, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét.”

Mi is megírtuk: az Országgyűlés még november 26-án fogadta el az új választási eljárási törvényt, amelyet végül Áder János köztársasági elnök nem írt alá, hanem előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól, amely mai közleményében alkotmányellenesnek minősítette a választási regisztrációra vonatkozó részt. A döntés után Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: noha módosíthatnák az alaptörvényt, nem fogják, így 2014-ben a magyarországi lakóhellyel rendelkező választóknak nem kell regisztrálniuk a választások alkalmával.

Szemezgessen kedvére korábbi cikkeinkből, amelyekben az előzetes regisztráció tarthatatlanságáról írtunk!

Figyelmébe ajánljuk