19.00 Mi lesz holnap?
Szinte már azt lehet mondani, hogy az elmúlt napokhoz képest nagyon kevés menekült maradt a Keleti pályaudvarnál, miután jó részüket (visszataszító átveréssel) Bicskére vitték. Délelőtt óta viszont nem futott ki több menekültekkel teli vonat – annak a kettőnek az utasairól azóta semmit nem tudunk, amióta a rendőrség a bicskei pályaudvar peronjait, ahol a szerelvények voltak műveleti területté nyilvánította.
Négy óra után a lépcső előtt már-már szokásuk szerint leültek a menekültek: délelőtt transzparenseket készítettek, ekkor magasba tartották ezeket, de már korántsem működtek olyan szervezetten, mint az előző napokban: elmaradt a skandálás, a kétségbeesett elégedetlenség. Ennek ellenére pár vicceskedő rendőr már indult is volna rendet tenni. Az egyik hangot is adott igyekezetének: "na, akkor mindjárt felveszem a migránskesztyűt". Reméljük, az rendesen véd.
Nyugodt volt egész délután a Keleti környéke. Kora este két fiatal férfi zenélt a menekülteknek a tranzitzónában, közben a munkából hazaért civilek a szatyraikban ételt hoztak nekik: előkerültek a házi készítésű szendvicsek, a gyümölcscsomagok, dobozos üdítők, amik után szaladtak a gyerekek. A Migration Aid egészségügyi szobája előtt, mint egész nap, most is rendes kis sor állt, ki-ki a sebeit kezeltette vagy gyógyszert kért, de egyre több a kiszáradt gyerek, és olykor-olykor akadnak nagyobb panaszok is. Egy fiatal fiú bal kézfejét látták el nemsokkal azelőtt, mikor találkoztunk, a kerítés vágta el, a mutatóujjánál súlyos fertőzés lépett fel, amit bár máshol is kezeltek már, nem lett jobb, így csak reménykedhet benne, hogy nem veszíti el az ujját.
Itt nagy valószínűséggel ma már nem történik semmi extra: akad némi étel, lesz vacsora, talán még egy kis játék meg mese is a gyerekeknek – tegnap sötétedés után nem kevés örömöt okozva Tom és Jerryt vetítettek civilek az aluljáró falára –, aztán alvás. De ki tudja, mi lesz holnap?
(Czenkli Dorka)
13.50 Bicske, végállomás
| ||
Délelőtt elhagyta egy menekültekkel teli vonat a Keletit, és akkor még úgy tűnt, hogy Sopron felé tartanak (aztán talán tovább Bécs felé), de végül Bicskénél megállt a szerelvén. A vonatot elkezdték kiüríteni, amiből elég brutális jelenetek nőttek ki, mert egy csomó ember nem akar a bicskei menekülttáborba kerülni, a magyar rendőrök pedig magyar rendőrökként, vagyis teljesen érzéketlen tahókként viselkednek csecsemőt szorongató anyákkal is.
A menekültek húzódzkodása érthető: a most kábé 500 fő befogadására alkalmas tábor tele van, a körülmények finoman szólva is szegényesek, egyszóval családosok számára nem alkalmas az életre, pláne nem fél éven át, ameddig a kérelmek elbírálása eltarthat.
| ||
Közben egy belföldi (Győrnek tartó) személyvonat is elhagyta a Keletit, rajta magyar utasok és bevándorlók. A bevándorlókat mindenki szerint ugyanúgy Bicskénél fogják leszedni a vonatról.
(narancs)
11.00 Totális káosz
Csütörtök reggel megint teljes – talán az eddigi legsúlyosabb – káosz alakult ki a Keletinél. Egyszer csak a lépcsőnél – eddig – folyamatosan strázsáló rendőrök szabaddá tették a bejáratot, és nem akadályoztak meg egyetlen menekültet sem a bejutásban. Így hát mindenki megrohamozta a pályaudvart annak reményében, hogy szabad az út, el lehet menni. Rengeteg menekült szállt fel 9 óra körül a vonatokra, bár egyikről sem tudták, hogy hová megy. Kétségbeesetten bezsúfolódtak a vagonokba, csüngtek a lépcsőkön, közben meg a világon senki semmilyen tájékoztatást nem adott senkinek.
| ||
Ha visszagondolunk, mi történt a héten, azt látjuk, hogy hétfőn túlzsúfolt vonatokon elmehettek menekültek százai Ausztriába vagy Németországba, majd kedden, mikor menekültek szintén százai reménykedtek hasonló távozásban, senki nem mehetett sehová, és lezárták a Keletit. A menekültek szerdán sem juthattak csak úgy a vágányok közelébe, de kisebb csoportokban rabomobilokban, rendőrségi kisbuszokban vagy személyszállító vonatokkal az ország különböző menekülttáboraiba szállították őket.
Ma reggel aztán leállította a MÁV az összes (!) Nyugat-Európába közlekedő járatát, vagyis – eddigi tudásunk szerint – ma menekültek nem jutnak el sem Ausztriába, sem Németországba, sem sehová. Némi idő elteltével aztán le-leszálltak a vonatokról a menekültek. Információnk szerint azért a belföldi közlekedés – késésekkel, de – elvileg működne, ám hogy ezt hogyan kivitelezik balesetmentesen úgy, hogy az agyonzsúfolt vágányok között a peronokon elképesztően sok ember van, azt egyelőre nem tudjuk.
Közben állítólag van egy vonat, amely bár – senki sem tudja pontosan – a MÁV hírével szemben mégiscsak Nyugat-Európa felé megy, a menekültekkel és tudósítókkal teli szerelvény egyes információk szerint Sopronon és Szombathelyen keresztül Grazba tart.
(Czenkli Dorka)
Alább: 09.02. Szerda
| ||
20.30 Estére minden elcsendesedett
Estére megint minden elcsendesedett. Nem szóltak a szirénák, nem kiabáltak, skandáltak a menekültek, fáradtan és megint beletörődve készülődtek a kisgyerekesek valami lefekvésféléhez, míg a férfiak főleg a közvetítőkocsik köré telepedve telefonjaikat töltötték. A Keleti oldalánál közben, mint szinte minden este, menekültellenes fiatalok csoportja gyülekezett, hogy ha máshogy nem is, először verbálisan kiéljék magukat (azt skandálva, hogy Ria-ria Hungária, mire válaszul hamarosan felcsendült egy Szíria-Szíria kórus). Minket is megtalált jártában egy idősebb férfi, aki azt hangoztatta, hogy le kéne lőni az összes menekültet, de mi is kaptunk a pofánkra, fel lettünk világosítva, hogy ez nem a mi hazánk. Mikor a férfi elment, a jelenetet végignéző idősebb nő lesújtva csak annyit mondott, „hát a képemről lesül a bőr”.
A pályaudvarra, napszak ide vagy oda, továbbra sem engedtek be menekülteket: akinek elég fehér a bőre, az oldalsó bejáratokon bejuthatott, de aki gyanús volt, azoktól már a „kékek” papírokat kértek.
| ||
Fél 9 felé, miután a rendőrök is elköltötték szerény vacsorájukat, 7 menekültet még beraktak egy rendőrségi mikrobuszba, és elvitték őket.
(Czenkli Dorka)
18.20 „Pattanásig feszült a helyzet”
A délutáni hőségben a menekültek többsége a tranzitzóna – hűvöset épp nem adó, de árnyékos – betonplaccán pihent. Hangos volt a Keleti aluljárója, sokan éhesek voltak – információnk szerint kevés az étel –, szinte kikapdosták a Migration Aid segítőinek kezéből, szatyrából az ételt, azt az egy-egy szendvicset vagy péksüteményt, majd egészen boldogan, gyorsan meg is ették. Közben két nő egy szatyornyi tisztasági törlőkendővel járt körbe, megtörölték a gyerekek arcát, kezét, karját, a felnőtteknek saját használatra osztogattak. Újságíró kollégától hallottuk, hogy az a pletyka terjedt el a menekültek között, hogy az éjszaka több társukat elvitték, nem tudják, hová. Nem tudjuk, éjszaka elvittek-e bárkit, de nappal biztos.
A Keleti azon oldalát, ahol a posta van, a rendőrök műveleti területté nyilvánították. Ezt nevezték ki kb. begyűjtő területnek, ahová a menekülteket kis csoportokban terelték. A Keleti mellett lévő mellékutcából egy telefonboltból, ami net-café is egyben, azzal vezettek el több fiatal srácot, hogy azt mondták nekik, Németországba viszik őket. Beszéltünk a bolt tulajdonosával, aki mindezt megerősítette, azzal a kiegészítéssel, hogy másoknak meg azt mondták, először kapnak papírokat, aztán mehetnek, ahová akarnak. Az elvittek között volt, akinél semmi sem volt, de akadt olyan is, aki vihette magával a hátizsákját. Főleg férfiak voltak a kis csoportban, de egy-egy nő kisbabával ment. Nem tudják, hova.
| ||
Kérdeztük a rendőröket, de semmilyen információval nem szolgáltak, finoman el lettünk küldve. Aztán rabomobil jött (vonatkozó videónkat itt tudják megtekinteni), amiről azt hallottuk (a rendőrök beszélgetéséből), hogy Debrecenbe megy. Az egyik ilyen járműbe 23 embert tereltek. Aztán egy másik kis csoportot bevezettek a készenlétisek a vágányokhoz, ahol vonatra tették őket. Odaszaladva a mozdonyvezetőhöz kérdeztük, hová megy, de a MÁV-os férfi csak annyit mondott, hogy „ne akarjál erre felszállni, ez egy migránsvonat”. Aztán ezt a csoportot inkább egy Győrbe menő vonat utolsó szerelvényébe telepítették, a vonat pedig 17.38-kor kifutott a Keletiből.
Rendőrök, menekültek és a „migránsvonat” Németh Dániel videóján:
Hat óra körül rengeteg szirénázó rendőrautó jött a pályaudvarhoz, a menekültek pedig ma is megelégelték, hogy nincs semmi információjuk, és nem mehetnek sehová. Pattanásig feszült a helyzet, már egymással sem értenek egyet, néhányan összeverekedtek, majd újra felálltak a lépcsővel szemben, skandálva, elégedetlenségüket kifejezve. Pedig ők még nem is tudják, mi történik a társaikkal, hogy az ígért hely helyett teljesen máshová viszik őket. Elvileg menekülttáborba.
(Czenkli Dorka)
| ||
15.00 „Öt órát úsztunk a tengerben”
„Itt mindenki szír, és mindenki Németországba akar menni” – áll mellém a skandálás közepette egy szír fiatalember. Rögtön megjelenik egy másik is, ő Irakból jött, kicsit beszél angolul, és csak csóválja a fejét: „Big problem! Big problem!” Kérdezem, hát persze, hogy ő is Németországba akar menni, nem érti a magyar helyzetet, szerinte Törökországban jó volt, de ott sem tudott boldogulni. Ő is a mobiljához kap, és a török tengerparton készült képeit mutatja, néhány férfi mentőmellényben fekszik a parton, láthatólag nem egy kiadós vízisízés után. „Öt órát úsztunk a tengerben, mire Törökországba értünk” – mondja, és hozzáteszi, szerencséjük volt, sokan meghalnak a tengeren.
| ||
Neki nincs jegye a német vonatra, a mellette álló szír fiúnak viszont egyből tizenkettő, a családjával és a barátaival várja az indulást. Nem a Keletiben vették a jegyeket, hanem egy másik budapesti állomáson, a nevére már nem emlékszik, de egyenként 140-150 euróért adták, gondolta, hogy ez sok érte, de mások 200 eurót is kifizettek, így inkább megvette, most aztán nem tudja, mit csináljon. Mustafa a nyár elején indult el családjával Szíriából Libanonba, onnan Törökországba ment, az ottani ellátást és hozzáállást nagyon dicséri, a görögök és a macedónok is rendben vannak, Szerbia már neccesebb, Magyarország meg mind közül a legrosszabb. Idáig az útjuk fejenként 4000 euróba került.
„Itt állatokként bánnak velünk. A tábor nagyon rossz volt, nem volt se étel, se víz, se orvos, pedig szükségem lett volna rá, ám amikor megkértem, küldjenek el orvoshoz, egy rendőr elektromos sokkolóval fenyegetett meg, és üvöltött velem: nincs orvos!” A Keletinél lévő tranzitzónában két napja tartózkodnak, hotelbe mentek volna, de nekik is ugyanazt mondták, mint a tegnapi szír fiúnak: nincs hely. „SIM-kártyát szerettem volna venni, hogy fel tudjam hívni a Szíriában maradt családtagjaimat, hogy élünk és jól vagyunk, de azt sem lehetett. Amikor megtudták a boltban, hogy szír vagyok, csak annyit mondtak, takarodjak.” Így jobb híján marad a Keletinél, aztán irány Németország vagy bármelyik másik nyugati állam, csak itt ne kelljen maradnia. „Nem tudod, mikor mehetünk el innen?” – kérdezi. Visszatér az iraki férfi is, és ő is nekem szegezi a kérdést: „Na, kinyitják már végre?”
Egy eddig csöndben mellettünk ácsorgó szír férfi szintén a telefonját nyújtja felém, nem tud jól angolul, mondja, de egy fordítóprogramba bőszen pötyög, hogy tudtomra adja, mit gondol. Ő is a magyar embereket dicséri, és sajnálkozik, hogy ilyen jó embereknek ilyen rossz kormánya legyen, majd hozzáteszi, a rendőrség sem bánt senkit, néhányan talán felnagyítják az apró atrocitásokat, hogy hátha így hamarabb jutnak papírokhoz, őket is meg lehet érteni, de nincs itt semmi gond, csak az ország vezetőivel. Ismét visszatér hozzánk az iraki férfi, kezében egy ezres, kérdezi, hogy kell kiejteni helyesen a forint szót, és hogy ki ez az alak a pénzen. „Egy király – nevet fel. – Biztos jobb uralkodó volt, mint a mostani.”
(Fülöp Zsófia)
12.30 „Nem éppen szép dolgokat”
| ||
Szerda reggel tíz óra előtt a Keleti és környéke a körülményekhez képest csöndes és békés helynek számított: a pályaudvaron kevés utas lófrált, a vonatok pontosan érkeztek és indultak, belülről szinte csak a nagyszámú rendőri készültség árulkodott a kinti káoszról.
A rendőrök a pályaudvar oldalsó bejáratánál hangos Jó napot!-tal ellenőriznek – magyar vagyok, bemehetek minden további nélkül. A mögöttem érkező, nagy hátizsákos fiatal turistáktól azonban már útlevelet kérnek, biztos, ami biztos. Fél 11 körül aztán feléledt a tömeg, és hangos Szíria! Germany! kiáltásokat hallattak. Hamar megjelentek az önjelölt karmesterek is, akik rigmusokat vezényelve lelkesítették a menekülteket. Egy mellettem álló szír fiút kérdeztem, hogy vajon mit mondanak, de csak félszegen mosolyog, hát, nem éppen szép dolgokat. A karmester Police? kiáltására hangosan pfújolni kezdtek, a sokadik ilyennél a készenléti rendőrökből álló sorfal lejjebb lépett néhány lépcsőfokot, és arrébb toligálta a tüntető tömeget.
| ||
A 11.10-es müncheni vonat indulása előtt pár perccel már egyre dühösebben hangzott fel az Open the station!, majd sokan elindultak a pályaudvar bal oldala felé. Kisebb lökdösődés támadt, a rendőrök először néhány szír papírját ellenőrizték, végül nem engedtek be senkit, és összezártak, néhány perc múlva pedig oda is megérkezett a készenlétis sorfal. A hőzöngés gyorsan elült.
„Az ott az én zászlóm!” – lépett oda hozzám egy baseballsapkás fiú, büszkén mutatva az afgán zászlót ábrázoló transzparensre. Majd afelől érdeklődött, hogy melyik az az állomás, ahonnan el lehet jutni Bécsbe, mert ez, ahogy látja, zárva van. Persze neki sem Ausztria a cél, Hamburgban él a nővére a családjával, ők várják, ott aztán megtanul majd németül, és végre nyugodt életet élhet. „Négy éve hagytam el a hazámat, mert veszélyben éreztem az életem. Voltam Iránban, Törökországban, Szerbiában, most meg itt, Magyarországon. Végig gyalog jöttem az úton és át a határokon, papírjaim nincsenek” – mesélte, majd hozzátette, újságírást tanult az egyetemen, aztán harcolt az afgán frontokon, a telefonján az angol hadsereg katonáival készült közös képeit mutogatta. „Én jól vagyok, kitartok, van még erőm. De nézd csak meg ezt a sok gyereket, beteget, éheznek, gyengék. Szörnyű, hogy ezzel semmit sem kezd a kormányotok – és elismétli a napok óta hallott mondatot. – Nem az emberekkel van itt a baj, ők segítenek, megosztják az ételüket, a hajlékukat, ők rendkívüliek. De ez a kormány…”
(Fülöp Zsófia)
Alább: 09.01. Kedd
21.00 Amíg a készlet tart
Nyolc órára a Keleti is elcsöndesedett valamelyest. A pályaudvar főbejáratával szemben már inkább ücsörögtek a menekültek, és a tömeg is oszladozni kezdett, de jó húszpercenként azért még egy-egy csoportos skandálás felharsant, csak már kevésbé erőteljesen, mint délután. A tranzitzóna is a lefekvéshez készülődött, a gyerekek az önkéntesekkel fociztak, néhány kisfiú egy nálánál nagyobb szemeteszsákba szemetet szedett, a Migration Aid irodája előtt pedig sok-sok önkéntes tüsténkedett: sokan csak munkaidő után tudnak kijönni segíteni. De kijönnek akkor is.
| ||
A Keleti bal oldalán a Máltai Szeretetszolgálat autója is feltűnt, ők mozgó orvosi rendelővel igyekeznek kivenni részüket a segítségnyújtásból. Egyik munkatársuk kérdésünkre elmondta, hogy már két hónapja vannak jelen a Keleti környékén és a II. János Pál pápa téren, minden este hattól – amíg el nem fogy a készletük. Vizet, ritkábban ruhát és élelmet is osztanak, de a fő tevékenységük az orvosi ellátás: receptet nem írnak, de gyógyszert adnak, amíg a készlet tart, ellátják a sürgős eseteket, gyerekeket, terhes anyákat, vagy a lábsérülteket kötözik. Tolmács segíti munkájukat, önkénteseik pedig vizet osztanak, járják a tranzitzónát, és ha beteg, sérült embert látnak, felhívják a figyelmét az orvosi ellátás lehetőségére, sok esetben odakísérik az autóhoz. „Sokan jönnek, egyre többen, de a lehetőségeink korlátozottak, ennyi embernek nem elég a gyógyszer” – mondja a férfi.
Nyolc után ismét egyedül lépünk be a Keleti oldalsó bejáratán, ismételten gond és igazoltatás nélkül. A nemzetközi jegypénztárnál viszonylag hosszú a sor, ráadásul kint, az állomás folyosóján kell várakozni. Jó húsz perc után aztán a mi sorszámunk villan fel a kijelzőn: potenciális müncheni utasként érdeklődünk a holnapi és a holnaputáni járatokról, mi várható. A pénztáros hölgy készségesen megnyugtat, tegnap ugyan volt gond, amikor a sok papír nélkül érkező menekült megrohamozta a vonatot, de mára a rendőrség visszaszorította őket, így nem kell aggódni, holnap is ez lesz, utazzunk nyugodtan, késés és kényelmetlenség nem várható. „Már csak olyanok utaznak, akiknek van papírjuk, azokkal meg nincsen gond, a többieket nem engedik a vonathoz.”
A délutáni 617 eurós vonatjegyre emlékezve az árak felől érdeklődöm: ma még tudnánk venni 39 euróért néhány jegyet a holnapi vonatokra, illetve holnap reggel is ennyiért a holnap estire, vannak még 49 eurós jegyek, de a maximum ár 78 euró, hálókocsisban 80. Öttel megszorozva még mindig nem stimmel a szír fiú jegye.
(Fülöp Zsófia)
19.00 „Az emberek nagyon jók itt, de a kormányt nem értem”
„Kérdezhetek valamit? Ez a jegy hány embernek szól? Rá van írva a nevem? Kik utazhatnak velem?” – teszi fel tanácstalanul a kérdéseit egy szír fiú. Barátai körülállnak minket, és ők is előveszik a Münchenbe szóló jegyüket – ki tegnap, ki ma vásárolta meg a vonatjegyet. Nem értenek semmit, nem mondanak nekik semmit, pedig igen jól beszélnek angolul, de azt mondják, hiába kérdezik a rendőröket, csak annyi információt kapnak, hogy a vasútállomás be van zárva.
| ||
„Pedig én nem akarok itt maradni, ez a legrosszabb ország egész Európában, másképp rossz, mint Szíria, de majdnem ugyanolyan rossz. Nézd csak meg azokat a rendőröket. Azok nem rendőrök, az a maffia!” – mondja Ibrahim, aki hatodmagával, szüleivel és testvéreivel az év elején hagyta el Szíriát, majd 8 hónap törökországi tartózkodás után Görögországon, Macedónián és Szerbián át érkezett Magyarországra. „Szerbiában mindössze egy napot töltöttem, aztán öt napot az erdőben bujkáltunk a határon, végül mikor már három napja nem ettem, kimentem az útra, hogy hátha elkapnak, és a táborban lesz mit ennem.” A röszkei táborról nem sok jót tud elmondani, egy nap egyszer kaptak enni egy kis tál ételt, a víz koszos, a padlón kellett aludniuk, egyre több az ember, túlzsúfolt a tábor, és akkora a kosz, hogy valamiféle fertőzést is elkaphatott, a szája fölött csúnya seb látható, mutatja, ezt bizony a táborban szedte össze.
„Az emberek nagyon jók itt, de a kormányt nem értem. És a rendőröket sem” – ácsorog tanácstalanul, müncheni jegyével a kezében, ami két hétig érvényes, éppen a szülinapjáig, reméli, addigra Németországban lesz. Csalódott, tíz napja nem jutott rendes fürdési lehetőséghez, a tranzitzónában szerinte már alig lehet létezni, amikor egy hotelben akart megszállni, hogy aludni és fürödni tudjon, azt mondták neki, megtelt az összes szoba. „Az összes? Ugyan! Ezt azért mondták, mert szír vagyok, pedig van pénzem. Nem értem őket. Várok itt pár napot, hátha megnyitják az állomást, aztán ha kell, gyalog megyek Németországba. A családommal jöttem, de ha egyedül lennék, már biztosan ott lennék. Így viszont bonyolultabb” – meséli, és közben megérkezik egy barátja, aki arról panaszkodik, hogy hiába van útlevele és érvényes vonatjegye, a rendőrök nem engedik be a Keletibe, azt mondták, csak akkor, ha ujjlenyomatot is vesznek tőle. Ez meg is történt, azonban ezek után sem engedték be a fiatal szír fiút.
| ||
Ibrahimmal ezért együtt indulunk el a rendőrök felé – fél órája simán, a személyigazolvány felmutatása nélkül beengedtek a Keleti bal oldalán, most már a kapuig sem jutunk. Információt kérek, ha valakinek van érvényes vonatjegye és útlevele, bemehet-e az állomásra. Rögvest érkezik a nemleges válasz, a miértre azonban kicsit várni kell. „Csak akkor mehet be valaki a pályaudvarra, ha az Európai Unió országaiba érvényes vízummal is rendelkezik. Enélkül úgyis leszállítják a vonatról Győrben vagy Hegyeshalomnál, az osztrákok sem fogadják őket, akkor megint fennakadás lesz a vonatközlekedésben, mint tegnap és délelőtt. Ezért csak az úgymond legális utazók vehetik igénybe a vasút szolgáltatásait, az illegális emberek nem” – kapjuk a tájékoztatást.
Majd megnézem még egyszer Ibrahim jegyét: 5 embernek szól a jegy, az ára 617 euró, majdnem kétszázezer forint.
(Fülöp Zsófia)
18.00 „Ez eddig a legrosszabb nap”
Négy-öt óra körül a Keletinél a helyzet változatlan, a pályaudvar főbejárata előtt néhány száz menekült továbbra is németországi úti célját hirdeti és követeli transzparenssel és skandálva, majd kiürült vizes palackjaikat egymáshoz és a tenyerükhöz csapkodva egyre türelmetlenebbül várják, hogy a rendőrök beengedjék őket a továbbra is zárt állomásra. Közben a tranzitzónában egyre többen húzódnak az árnyékba, a Migration Aid irodája előtt pedig nő a sor – ki vízért, ki ételért, ki információért ácsorog.
Az önkéntesek fáradtan ki-be járnak. Ráhelt, aki két hónapja segít a menekülthelyzet enyhítésén, épp cigiszünetében kapjuk el. Tapasztalatai szerint ez eddig a legrosszabb nap, de igazából ez lassan minden új nappal elmondható. Ma úgy 1000 ember lehet a zónában és a Keleti környékén, az önkéntesek még helytállnak, de ők is minden nappal egyre fáradtabbak, és a tartalékok is megcsappantak: ételt, ruhát osztanak és telefont töltenek, de ez Ráhel elmondása szerint csupán arra jó, hogy „ne haljanak éhen itt az emberek, és legyen viszonylag tiszta ruhájuk”. Az osztás ráadásul egyre nehezebb, mindenki egyre türelmetlenebb, éhesebb és tanácstalanabb, az információhiányon pedig még az önkéntesek sem igazán tudnak enyhíteni.
„Az itt tartózkodók 80 százaléka megvette a vonatjegyét Németországba, mi is erre biztattuk őket, hiszen tegnap is felszállhattak menekültek a müncheni vonatra, kettő el is indult velük. Erre ma bezárták a pályaudvart, és a menekültek csalódottan jönnek hozzánk, hogy akkor miért mondtuk, hogy vegyék meg a jegyet, ha nem mehetnek?” Erre azonban az önkéntesek sem tudnak válaszolni. Ráadásul tegnap még azt az információt kapták, hogy akinek van érvényes vonatjegye, azt ma tranzitbuszokkal szállítják el a menekülttáborokba, ma ezt megtoldották azzal: legyen vízuma is.
Négy óra után nem sokkal egyébként mi magunk is láttunk két-három hosszú csuklós buszt beállni a Keleti bal oldalára, a menetrend szerinti buszok megállója után, rajtuk a felirat: tranzitbusz. Ezek – mire a tranzitzónából felértünk – eltűntek, a megállóban ácsorgó rendőröket kérdezve pedig semmire sem jutottunk.
A fejetlenség tehát igen nagy, Ráhel szerint pedig a tranzitzóna is megtelt, ennél több embert igen nehezen bírna el. „A megoldás az lenne, ha továbbengednék őket.” De ez már csak azért is nehezen megoldható, mert sokuknak nincs útlevele. És hogy hová lett? „Nagyon sok ember mondta azt nekünk, hogy elvették az útlevelét – ha nem Macedóniában vagy Szerbiában, akkor legkésőbb a magyar határon. Azt mondták, majd visszaadják nekik, de aztán nem történt semmi, és most itt vannak úti okmányok nélkül.”
(Fülöp Zsófia)
15.35 „Freedom, freedom!”
| ||
Nem tartott sokáig a dél körüli elcsöndesedés: kora délután menekültek újabb csoportja igyekezett kifejezésre juttatni elégedetlenségét. Útlevelüket vagy érvényes vonatjegyüket lobogtatva skandálták: „freedom, freedom”. Közben egy csomó rendőr sorakozott fel a pályaudvar oldalánál, de a vonatok még mennek, persze „jelentős késésekre kell számítani”. Mennek tehát a vonatok, de továbbra is menekültek nélkül, őket továbbra sem engedik felszállni még érvényes jeggyel sem…
(Czenkli Dorka)
| ||
12.30
Miután délelőtt bezárták a pályaudvart, tíz óra után nem sokkal a tömeg kisebb demonstrációba kezdett. Felemeltek néhány férfit, és tapsoltak meg skandáltak: a boldognak tetsző kiáltozásból csupán a Germany szó, majd kevésbé vidám tónusban a hilfe volt a nyelvüket nem beszélők számára érthető. Közben maroknyi rendőr a Keleti lépcsőjénél megpróbálta minden utazni vágyóval megértetni, hogy nem mehetnek be az épületbe.
Nem sokkal később már úgy szólt a rendőri ukáz, hogy az utazók közül a magyarok az épület oldalánál bemehetnek.
| ||
Fél 11 után a Keleti oldalánál bevetésre készen várakozó készenléti rendőröktől megtudtuk, hogy a Keleti pályaudvar tranzitzónájánál ma délelőtt körülbelül 1500 menekült tartózkodott, és a lassan újrainduló – egyelőre nem világos, milyen okból leállított – vonatforgalom utasait az épület oldalán engedik be: mindazok, akik lakhelyüket igazolni tudják vagy érvényes útlevelük van, utazhatnak. Zavart okozott, hogy volt a menekültek között olyan, aki azt az információt kapta, hogy a papírjai elégségesnek számítanak az utazáshoz, ám később kiderült, hogy korai volt az öröm.
Az első tanítási napon 11 óra után a Keleti forgalma a környék iskoláiból hazafelé tartókkal színesedett. Kamasz fiúk egy csoportja, miközben megfelelően dokumentálta a helyzetet, arról vitatkozott, hogy nem biztos, hogy a menekült emberek szegények, de nem ez számít, hiszen hiába van egyikük-másikuk kezében akár iPhone6 is, ha háború elől, az életüket féltve menekülnek.
Nem sokkal 11 óra után beengedték a Keletibe tartó vonatokat. Kollégánk Gyomaendrődről tartott Budapestre, és a 9.50-es érkezés helyett negyed 12-re ért Pestre, miután Maglódon át kellett szállnia, majd Rákoshegyen közel egy órát vesztegelt türelmetlen utastársaival.
A rendőri információk szerint lassan az induló forgalom is helyreállt, ám a migránsokat mégsem engedték utazni, hiába van érvényes jegyük, mert a papírjaik elvileg nem elégségesek. Először menekülttáborba kellene menniük, „mert illegálisan tartózkodnak az Európai Unió területén” – hallottuk a tájékoztató rendőröket. Semmilyen hatósági vagy segítő szervtől nem sikerült felvilágosítást kapnunk arról, hogy tegnap miért utazhatott megannyi menekült túlzsúfolt vonatokon, ma meg miért futhatott ki például 11 után a szinte üres, Münchenbe tartó Railjet.
Kicsit elcsendesült és nagyon felmelegedett a Keleti betonrengetege. 12 után a tranzitzóna területére húzódtak vissza – jobb híján – a Németországba vágyó menekültek.
(Czenkli Dorka)
10.51
A vonatok ismét járnak a Keletiben, de nem menetrend szerint: a minimum az, hogy jelentős késések várhatók.
09.55
| ||
Reggel startra készen várakoztak a sürgősen továbbutazni vágyó menekültek a Keleti pályaudvar főbejárata előtt. A tranzitzónából az emberek fel-felkerekedtek; egy főleg férfiakból álló csoport egyre türelmetlenebbül várakozott a lépcsőn és környékén: szerettek volna bejutni a vágányokhoz.
Nem sokkal 9 óra után aztán a Baross tér felől maszkos-gumikesztyűs készenléti rendőrök csoportja zavarta el a türelmetleneket. Mások, akár csak pár méterrel arrébb, beletörődő türelemmel a földön ülve vagy pihenve várakoztak. Közben az aluljáró peremfala sarkánál egy sátor mellett egy édesanya két kicsi gyerekével egy pokrócon ült, a nagyobbik, egy másfél éves forma kisfiú fekve egy termetes plüssegérrel játszott, míg testvére, a pár hónapos baba egy párnán aludt – szerencsés, őt nem zavarta sem a tolmács megafonba harsogása, sem a közeli szirénaszó.
| ||
Később a rendőri készültség erősödött, és egyre csak terelték ki a Keletiből a menekülteket. A tranzitzónából ugyanakkor egyre többen jöttek fel a pályaudvar előtti placcra. Aki országon belül akart utazni, ekkor csak a főbejáraton mehetett be rendőri ellenőrzés mellett, míg aki nemzetközi járatra szállt volna fel, szintén komoly kontroll mellett csak az oldalsó ajtókon nyert bebocsátást.
| ||
A tér szélén meg, miközben kisfiúk a magukkal hozott vagy kapott játékaikat vonszolták egyik helyről a másikra, vagy csak labdáztak, három középkorú magyar férfi szélsőséges jelképekkel díszített ruhában vizsgálta a jelenetet. Értékelték a maguk módján a helyzetet, miközben egyikük (amúgy játékosan) gépfegyver működését imitálta, majd nem sokkal később hozzátette, hogy azért a gyerekeket sajnálja.
A pályaudvart 10 óra előtt nem sokkal bizonytalan időre lezárták, a Keleti egyelőre nem fogad és nem indít semmilyen vonatot.
(Czenkli Dorka)
| ||
