Czeglédy Csaba országgyűlési képviselő-jelöltsége: alig jött ki a börtönből, már vissza is került

  • narancs.hu
  • 2018. március 3.

Belpol

Kiengedték a börtönből, kezdeményezték a mentelmi joga felfüggesztését, felfüggesztették a mentelmi jogát, őrizetbe vették, kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

Czeglédy Csaba Vas megye 1. számú egyéni választókerületében, Szombathelyen indulna jelöltként országgyűlési képviselőjelöltként. Össze is gyűjtötte a börtönből a szükséges ajánlásokat. Ki is engedték.

Azonban mivel Czeglédy és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán, Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését, amelyre hivatkozva Czeglédyt kiengedték a börtönből.

Polt Péter kezdeményezi Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését

Majd a Nemzeti Választási Bizottság is ekképp határozott, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt, és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.

Ez gyorsan ment: máris felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát az NVB

Polt Péter délelőtt indítványozta, és már meg is hozták a döntést.

És bár a jelölt azt kérte, hogy mentelmi jogát a magasabb társadalmi érdekre, mármint a választási eljárás zavartalan lefolytatására való tekintettel ne függesszék fel, ez nem hatotta meg az NVB-t.

Legfrissebb információk szerint indítványozni fogja az ügyészség a péntek este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, hiszen a főügyészség elrendelte a büntetőeljárás folytatását.

Ebben a cikkünkben mindent megtalál, amit a Czeglédy-ügyről tudni lehet:

We love money! – A Czeglédy-ügy háttere

Minden eddiginél részletesebben tárjuk fel nyilvános információk alapján az ún. Czeglédy-ügyben érintett cégek működését. Az I Love Diákmunka nevű ernyőszervezet árnyékában különös alakok tűnnek fel, milliárdok tűnnek el. És van egy letartóztatott szocialista politikus.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.